Egy nehéz nap kezdete

Isztambulba a térkép és köztem támadt kölcsönös ellenszenv fokozatosan megtűréssé, elfogadássá, majd szimpátíává, végül erős barátsággá szelídült abban a másfél órában, míg a Boszporusz partján, a Hagia Sophia mentén és szűk sikátorokon át eljutottam a Hotelhez. A szálló előtti parkolóban volt alkalmam megmegtekinteni korunk legimpozánsabb gépcsodáit, és jóleső érzéssel töltött el, hogy a versenyzők közül többen is a brit mérnöki tehetség jeles képviselőit választották. Mindössze egy összefestékezett jármű volt, ami külalakját tekintve nem illett a sorba. Fel nem foghatom, ki és mi okból vetemedhet ilyen bestiális vandalizmusra. Az autók körül nagy sürgés-forgás zajlott, a versenyzők láthatóan már az indulásra készültek. Nem akartam őket megzavarni, így beléptem a hallba, hogy a recepción érdeklődjek a Grand Prix szervezőinek kiléte felől, ám ekkor erős amerikai akcentussal rámkiáltottak:
- Oli, de jó, hogy itt vagy, már nagyon vártalak!!
Meglepetésemben csak habogni tudtam. Jack Thomson volt az, legalábbis nekem így mutatták be annak idején. Akkor Adams-Toman Aircraftnál dolgozott, néhány tárgyaláson találkoztunk. Úgy volt, hogy az ATA megvesz pár Supermarine licenszt, de tudtommal az ügyletből nem lett semmi. A háttérben mindenféle titkos kormány együttműködésekről is suttogtak, de az ilyesmivel ritkán foglalkoztam. Kellemes fickó volt, nagyhangú és a kelleténél kissé közvetlenebb, ahogy láttam, ezek a tulajdonságai azóta sem változtak.
- Right Ho, Jack! Micsoda meglepetés! Hogy-hogy vártál engem? Nyújtottam zavartan a kezem.
- Nem olvastad el a dossziét, amit a bácsikád adott? - Itt, azt hiszem, érdemes megállni egy percre, és kihangsúlyozni egy örök életre szóló tanulságot: ha a bácsikánk egy dossziéval elküld a világ másik felére, azt ezentúl mindig haladéktalanul olvassuk el!
- Én elkezdtem... de várjunk csak, te honnan tudsz az egészről?
- Ez egy közös Amerikai-Brit akció, Oli. Benne van a dossziéban. De most sietnünk kell, el kell repülnötök Egyiptomba!
- Kinek kell repülnie, és hogyhogy Egyiptomba? Nekem egy gyémánt macskát kell megkeresnem, és további gyémántok eltünésére kell figyelnem itt Isztanbulban!
- Ti britek, mintha még mindig a 19. században élnétek, mindig le vagytok maradva. A macska megvan, Andy Boundoise-nál van, te is ismered. - Hogy ismerem, az némi túlzás, akkor találkoztam vele párszor, mikor "Andy"-vel, akire, dacára francia gyökereinek, talpig úriemberként emlékszem, és akit tapintatosabb volt Andrénak szólítani. - A gyémántokat pedig biztonsági okokból három részletben elvitték egy indiai kiállításra - folytatta Jack, miközben egy aznapi újság szalagcímére mutogatott, ami nem sokat segített rajtam, mivel kihívásokkal küzdöttem a török nyelv olvasását illetően.
Feladtam, éreztem, a lépéshátrányom behozhatatlan.
- Rendben, Jack, meggyőztél. Mondd, mit tegyek.
- Van egy kisgépünk a Isztanbul határain kívül, Vidd el Andyt és a macskát Egyiptomba. George vagy Al majd kivisz. - mutatott két sötét bőrű, nem túl bizalomgerjesztő egyén felé. Valami kiülhetett az arcomra, mert Jack így folytatta - Semmi gond, Oli, megbízhatsz bennük.
- És mi lesz a kocsimmal, meg a poggyászommal? És mi lesz a versennyel?
- Olikám, te nem versenyezni vagy itt. Nyugodtan rájuk bízhatod a holmidat. Siessetek a géphez és készítsd elő! Én addig összeszedem Andyt. És olvasd el a dossziét!
Szerettem volna ellenkezni, de nem ment. Intettem az egyik úrnak, és kedvetlenül útnak indultam vele a reptér felé. És elhatároztam, hogy a bácsikámat ezetúl jóval ritábban, rendkívüli esetekben fogom látogatni.
A reptérre kiérve, megkértem George-ot vagy Alt, hogy vigye tovább a versenyen a kocsimat, valamint megpróbáltam elmagyarázni, hogy óvatosan váltson sebességet, de ekkor már csak egy porfelhőt láttam magam előtt, és George vagy Al vigyorgó fejjel úgy viharzott el 3 és fél literes Bentleymen, mintha az az övé lett volna.
Én meg kint maradtam egyedül egy idegen országban egy tíz éves ATA Cruiser társaságában, aminek megtervezése és legyártása idején bízvást nem sejtették, mit is kell majd szegény kis gépnek elszenvednie az elkövetkezőkben. Majd mikor végeztem az előkészületekkel, elővettem bácsikám dossziéját, és újfent elkezdtem olvasni...

Irány Ankara

Korán keltem, hogy korán indulhassak. Az autóba már Ervin mindent bepakolt. Kissé esős idő volt, a park előtt még beleszippantottam a friss levegőbe, szétnéztem, és a ballonkabátomból cigarettát kotortam elő. Ervin csendesen álldogált mellettem.

-Az ezüst nyillal jössz?

-Igen. Nem vagyok hivatalos versenyző, csak Monsieur Bundoise megkért hogy vigyem el az autóját.

Hallgattunk. Nyugodt voltam, bár még mindig elég gyenge. De végére járok ennek, ha addig élek is. Agatha járt az eszemben, s nagyon nagyon régóta előszőr éreztem egy nő hiányát. Valami rossz érzés motoszkált a mellkasomban, Vladimir nagyon hallgatag, valami veszély leselkedhet rá. És az a véres feliat az autóján...

A cigarettát elpöckölve s búcsút intve Ervinnek, az autóba pattantam és elindítva a gázra léptem. A kocsi keményen ugrott ki, érezhetően jobban megy mint a túraverzió. Csak kevés a hely... Irány Ankara! Ahogy a kocsi átadta magát az útnak, úgy adtam át én is magam az emlékeimnek... Bonyenko... Navalmoral...

A Vörös Vikomt

Egyiptomi kitérő

"Jack!" - kiáltott fel meglepetten a Vikomt, mikor megpillantotta nagydarab összekötőjét, akitől előző nap vett búcsút. "Mégis mi a fenét keresel itt??"
"Ültess be valakit magad helyett. Azonnal indulnunk kell. Egyiptomba. Gyere már!"
"De a ruháim..."
"Hagyd a fenébe Andy, gyere... A gépem motorja még jár..."

Ez kezd egy komédiára hasonlítani, gondolta a Vikomt... Autóverseny repülőn. Csodálatos... Dehát számára régen nem a luxusautómobilokról és a delejes nőszemélyekről szólt ez a történet. OtO-t azóta nem látta, amióta mióta megkapta tőle a Macskát és a Lady... Agatha... A Vikomt csak legyintett, s követte Jack-et.
"Egy pillanat!" kiáltott, s a recepcióshoz szólt: "Kérem adja át George Benson és AL Jareau uraknak, hogy kedd reggel érkezem vissza Tebrizbe. Haladéktalanul találkoznunk kell. ÉS kérem... Az Isteni OtO-nak küldjön egy üveg édes pezsgőt, és egy vörös rózsát a szobaszervízzel. Szintúgy a Lady-nek, s velük is közölje , hogy kedden érkezem Tebrizbe..."

Ervin épp szembejött vele. "Ervin! Hogy van Laurentier?" - kérdezte.
"Remekül uram, ott konyakozik hátul a Nizzaiakkal... Ma délután már látogatója is volt..." s cinkosan rákacsintott a Vikomtra.
"Remek." mondta amaz sierve. "Akkor már hozzászokott a Pierce-hez nemdebár? El tudja vinni keddre Tebrizbe..."
"Hát persze uram!" mondta a marcona őrmester, és örült, hogy a csodás járművel immár teljes értékű versenyzőként vezeti az utat egész Abbázia óta. A vikomt már ment is, s Jack-kel beültek a taksi-ba, hogy a kis város menti reptérre hajtsanak.
"Nézze csak?" szólt oda kisvártatva Jack a Vikomtnak. "Követnek minket!..."

Hamar feltűnt a kis ATA Cruiser. "Milyen stílusos..." mondta a vikomt az Adams Toman Aircraft Company kis gépe felé tartva. "Jah Andy... Adunk a külsőségekre..." mondta kajánul Jack. "Nézd a helyzet az, hogy...."
de Jack ahelyett, hogy befejezte volna a mondatát elvágódott. A vikomt hirtelen melegséget érzett az arcán, odanyúlt... Vér volt az. Ránézett Jack-re akinek feje körül már kezdett egyre terebélyesebni a vöröslő tócsa. Ekkor a Vikomt mellett alig egy centivel másik golyó fúródott a hangár falába. Hátranézett, s látta a rohanó bőrkabátokat, amint Lugerjeikkel célozva rohannak felé. Ennek a fele sem tréfa - gondolta a Vikomt, s futásnak eredt. Egy volt csak a gond, hogy nem tud repükőt vezetni! Mi lesz most? Mindenesetre a hangárban, a kis Cruisernél fedezéket remélt, s hát... lesz ami lesz... A lövések egyre sűrűbbek voltak. A vikomt szaladt, ahogy csak bírt, ballonkabátját golyók szaggatták, de hál isten eddig még nem találták el.

Ahogy szaladt a Cruiser felé, egy árnyékra lett figylemes. Már várta valaki. "Kész. Bekerítettek." gondolta a vikomt. "Nincs értelme szaladni..." Lelassított. Ezt a Gestapó tisztek is észrevették, s mivel nem tudták mire vélni, ők is abbahagyták a futást. Közeledett az idegen felé, aki a Cruiser mellett állt keresztbe tett karokkal. Ahogy egyre közelebb ért, az idegen lassú, kimért mozdulattal az övéhez nyúlt, elővette a pisztolyát és a Vikomt felé célzott. "Vége. Ennyi volt. Nem sikerült." gondolta Boundoise és nézte, amint az idegen komótosan szinte hanyagul tüzel. Kétszer. A vikomt szeme önkéntelenül összerándult. Ahogy lassan kinyitotta, látta hogy épségben van. Hátrafordult. Üldözői kiterülve feküdtek mögötte. Az idegen lassan eltette a fegyverét, odalépett a Vikomthoz: "Nagyszerű idő van a repüléshez nemdebár?" "Ki maga?" Kérdezte döbbenten a Vikomt. "A nevem Oliver, de szólítson nyugodtan Olinak. Irány Egypitom! A gépen lesz időnk csevegni." Azzal beszálltak a gépbe, és elindultak együtt Egyiptomba a rejtélyes Egyiptomba... A titkok és királyok földjére.

A török éjszakák

Towanda roppantul élvezte a törökországi szakaszt. A szenvedélyes éjszakák, a fűszeres nappalok, ez igazán az ő világa. Chahaya, az indonéz úr, több, mint kellemes partnernek bizonyult. Sokat ígérő kapcsolat volt ez, és a verseny is oly hosszú még...

Hát még a szépséges Szvetlana! Úgy érezte, az isztambuli áttáncolt éjszaka után még közelebb kerültek egymáshoz... Nagyon izgatta a lehetőség, hogy egy ilyen orosz szépség által nyújtott örömök feltárulhatnak előtte. De oly visszahúzódó, oly ártatlan az az asszony. Ám valóban, sok sok nappal és éjszaka eltelik még a Grand Prix végéig.

Ó, csak azok a fránya gyémántok! Már nem is volt kedve az egészhez, úgy érezte, hibás döntés volt beszállni az akkor szép reményekkel kecsegtető üzletbe. Dehát Lady G, ki tudna egy ilyen asszonynak ellenállni, bármit is kérjen. Nomeg a társa, Roger, azaz Rodrigo, a sármos argentín festő! Jó csapat. Talán mégiscsak jó kezekbe kerülnek azok a drágakövek...

A Szarajevóban szerzett információk voltak azonban, amelyek leginkább aggasztották. A kis lázadó trieszti lány kelt benne életre újra, amikor megtudta, halálos veszélyben van egy hajdani elvtársa. Akit ugyan soha nem ismert jól, de érezte, újra idealista elvei vezetik. Bonyenko élete veszélyben van, az orosz titkosszolgálat emberei el akarják tenni láb alól.

Jól tudta, a megmentéséhez a legjobbakra van szükség. Valószínűleg már régen tudnak a dologról, elvégre jóbarátok, és a fejükben kész a terv. Biztosra akart menni, és szerette volna, ha tudják, rá is számíthatnak. Minden kicsapongása ellenére, vagy talán éppen azért, számos fontos információt tudott birtokába keríteni.

- Uraim, beszélnünk kell! Az ügy fontos, és bizalmas...

Titokzatos képeredeti

"Sztálin esete a legjobb bizonyítéka annak, hogy a huszadik század sok egyéb mellett a töméntelen hamis életrajz százada is volt. A könyvből megtudjuk, hogy a folyamatos újraírás, átköltés, a diktátor igényéhez igazodó újabb és újabb alkalmazás, hazudozás szakemberek sokaságát foglalkoztatta. Az illusztrációk között sok-sok többször is retusált festményt és fényképet lehet látni, a cél mindig a jelenet átértelmezése volt.
2003-ban alkalmam nyílt betekintést nyerni volt NKVD-s irattárakba, ekkor bukkantam erre a meglepő képeredetire. Ezt a felvételt jól ismerhetjük tankönyvekből is, Sztálint és a később általa likvidált trockistát, Vladimir Bonyenkót ábrázolja. Ám a kép közismert változatán nem szerepel a háttérben ülő szakállas férfi, őt ugyanis később a generalisszimusz kérésére egyelőre ismeretlen okból kiretusálták. " (Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin)

A Bizalom Köre