Közelg a vég...

- NEM!!! - kiáltott fel a Vikomt. Egész éjjel izzadt. Nem lesz ez így jó. A régi álmatlanság... A régi démonok... A régi hideg verejték. Mint mikor megérkezett AmerikábA "A régi álmod?" kérdezte mellette egy csábos hang. OtO volt az, az isteni Ratu. A vikomt már értette, hogy Bastet papnője miért "Macska". De a tény, hogy most, a mazari shariffi karavánszerájban mellette feküdt, vállára hajtva a fejét mégis valami biztonságérzetet adott a Vikomtnak. Mikor Berlinben néhány hónapja ugyanígy felriadt, már nem volt ott. Csak egy papíros, melyen az ált: Á Dieu mon amour! s természetesen öt percen belül már a Gestapo elől menekült Pierce Arrow-ján a svájci határ felé. Ez a kis "macska" hol dorombolt, mint most, hogy dörgölődzött, hol éles körmeit mélyen a testébe mélyesztette. Nem ismerte ki OtO-t, de nem is akarta. Azt akarta, hogy mellette legyen, a többi nem érdekelte. Neki a Sors ezt a Macskát szánta. S egy ideje a Vikomt nem ellenkezett a Sorsával.

Olival leszakadtak, pontosabban hetek óta elszakadtak a mezőnytől. A verseny már rég nem volt érdekes számukra. Teheránban újdonsült "barátaik" Carmen, "Al" és "George" segítségével kalandos módon lovasították meg a sah gyémántjait, percekkel előzve meg Lady G.-t és bandáját. Hamar rájöttek, hogy a Lady céljai megegyeznek velük, s az út további részében kifejezett versengés indult meg köztük és a Lady bandája között. viszont - meglepő módon - korántsem ellenséges. Mintha a Lady korántsem bánná, ha ők szerzik meg az általa kinézett gyémántokat. Ennek két oka lehetett: vagy nem tudja mire kellenek a gyémántok, vagy nagyon is tisztában van azzal, hogy csak együtt érnek bármit is. Mindenesetre az afgán határon, amikor üldözőbe vették őket, még fedezte is menekülésüket. Ebben a pillanatban inkább tűnt a Lady egyedüli versenytársuknak, s nem a többiek akik az autókban ültek. Mindenesetre Ervin, a jó öreg Ervin sikeresen bizonyította hogy a Pierce Arrow a legjobb autó manapság, s szép lassan lekőrözte a mezőnyt. Miközben a többiek még Indiában vesztegeltek, ő már napokkal a mezőny előtt szelte át a hatált Burmánál.

Oli, Carmen, George, Al és a Vikomt mindeközben gyémántokat rabolt Ázsia szerte. Carmen és Oliver között egyre több alakult ki mint barátság... Oliver nem látott még hasonló tüzes és vad teremtést, s hideg angol arisztokratizmusa Carmen zabolálatlanságával... Veszélyes elegyet alkotott. A Vikomt szemében mindenesetre egyre működőképesebb párosításnak tűnt. Mindeközben George és Al természetesen adták magukat. Gyakran nevettek kettejük évődésén, s ahogy Oli révén egyre "közelebb kerültek" a Családhoz, a biztonságérzetük is egyre nőtt. Indiában szinte otthon érezték magukat. Az úton végig karavánoknál szálltak meg, s a cigányok között bizony nagyobb biztonságban érezték magukat mint a titkosszolgálat és kémek figyelte szállodákban. Oliver is hamar hozzászokott a nomád életmódhoz, pláne hogy ez egyre több időt jelentett a csodás Carmen sátrában.

Végül megérkeztek mazari shariffba, s hetek óta először csatlakoztak a mezőnyhöz. Ki kellett deríteni hogyan állnak a dolgok. Ratu már várta a vikomtot, édesen bújt hozzá a szálloda halljában, mintha csak rég nem látott kedvesét látná viszont. A Vikomt korántsem tudta, hogy a gyémántok miatt hízeleg, vagy annak örül, hogy a rég eltűntnek vélt barát újra feltűnt. Towanda ökölbe szorított kézzel üdvözölte. A vikomt elmosolyodott... A kis idealista... Még mindig hisz a kommunizmusban... Vannak páran ezzel így, akik nem ismerik Sztálint személyesen, valamint nem látták Navalmoral borzalmait. Tudta, hogy ha van valaki a társaságban, akit elvtársának nevezhet, hát Towanda az. Még romlatlan, még hisz abban, hogy létezik egy szebb világ, s még képes érte áldozatot hozni. A Vikomt rég nem hitt ilyesmiben. Már csak egy éjszakát akart, amit nyugodtan tölthet. Amikor alhat, s amikor nem látja maga előtt a könnytöl ázó szemeket, amelyek esdik tőle a Halált. "Por favor..."

Navalmoral - Bonyenko titka

- Pinát akartok mi? Nesztek! - s Genagyij a földre lökte a halálra vált noviciát. "Ez jó lesz, friss még!" mondta, s karabélyával a szegény lány lába közé ütött. Az ütéstől a novicia összegörnyedt. Nem volt több 15 évesnél... A Vikomtnak eszébe jutott, hogy a Pártgyűléseken milyen szenvedéllyel szídta Rómát, a papokat, az embereket a vallás ópiumával tömő egyházat, de most, ahogy az "ellenség" előtte hevert, s "elvtársai" a legsötétebb bűnre készültek fordult vele a világ. Nem tudta mit tegyen... Fegyvertelen volt, miközben a 15 orosz töltött karabélyokkal lődözte szét, egyenlőre a gótikus kerengő szobrait.

Maria Immaculata nővért a földön rúgdosták a Refekrtóriumig, mire odaértek az ajtóhoz már eszméletlen volt. Bonyenkó meredten nézett maga elé, a Vikomt tudta, már rég nincs magánál, nem hiszi el ami történik. Mintha egy másik világban lenne. Genagyij berúgta a Refektorium ajtaját, s odaszólt a társainak: Vigyétek a többi pingvint a kertbe, és ásassatok velük egy szép nagy gödröt. Tudjátok... Aztán ha végeztetek, majd ti is jöhettek szórakozni. Van itt hús bőven!" - s felröhögött, mint valami állat, mint valami sivatagi dögevő. A Vikomt gyomra összeszorult, hánynia kellett... "Mi van francoskám, nem bírja a gyomrod? Nézzétek, a kis vikomtkát... Arisztokrata kéz nem piszkolódik be? Mégiscsak egy rohadt burzsoá vagy mint az apád is volt meg az egész rohadt családod!"

Az eszméletlen apácát megragadta, és rádobta az ebédlőasztalra. Becsapta az ajtót, és mindenki tudta mi történik. Egymást váltották. Az egyik kijött, a másik bement. Egyszercsak a Vikomtra került a sor. Két orosz megragadta. és belökte az ebédlőbe. Ahogy rácsapták az ajtót, hirtelen szinte áhitatos csönd lett. A kis apáca az asztalon feküdt meggyalázva. Alig volt már benne élet. Már nem is nyöszörgött, mozdulni is alig bírt. A vikomt odalépett, s látta, amint rémülten és teheteltenül rátekint a lány, akinek a szemében már nem volt más csak gyalázat és szenvedés. A vikomt megsimogatta az arcát... A lány nem tudott szólni, csak könyörgően ránézett: Por favor... nyöszörögte. A vikomt értette. Odalépett, még egyszer megsimogatta a zilált arcot, s a kezét szorosan az arcára tette. A lány behunyta a szemét, és várta a megváltó halált. Amikor eltelt egy perc, hirtelen kapálódzni kezdett, de a Vikomt nem engedte el. Még kettőt-hármat rúgott, és hirtelen elernyedt. Vége volt.

A Vikomt lassan elindult az ajtó felé, s kinyitotta. "Vége van fiúk. Vége..." nyöszörögte. "Mit ugatsz?" kérdezte Genagyij. "Meghalt! Érted? Vége!" "Ugyan... Ennek a trockistánal így is jó lesz!" s odahajolt a földön kuprgó Bonyenkóhoz, aki üveges szemekkel bámult maga elé. Hirtelen egy dörrenést hallott a vikomt, a többiek is felriadtak. Az idióta Genagyij, ahogy odahajolt, elfeledkezett a revolveréről. Ezt a pillanatot használta ki Bonyenkó. Genagyij A földre rogyott. A pillanatnyi döbbenetet kihasználva a Vikomt az egyik mellette álló kezéből kicsavarta a Kalasnyikobot, és tüzet nyitott. Bonyenko is tüzelt.... Egy percen belül az összes orosz holtan feküdt a padlón. A lövöldözés nem tűnt fel: eddig is folyamatosan lövöldöztek a szobrokra, vagy ami épp előttük volt. Vladimir nem szólt a Vikomthoz, csak az ajtóhoz ment, és Genagyij hangját utánozva elkiáéltotta magát "Jó lesz az a gödör, gyertek be, itt vár a friss vacsora!" A kintiek felélénküve elkezdtek befelé szállingózni, de ahogy megérkeztek Bonyenkó állt velük szemben egy kibisztosított géppuskával. A Vikomt hirtelen bezárta az ajtót, Vladimir tüzet nyitott. Egy perc sem telt bele, az összes vérbefagyva feküdt előttük. "Vigyük innét őket" mondta elfojtott hangon Vladimir. Megragadták az elsőt, és a gödörhöz cipelték. A gödörben apácák feküdtek a hasukkal lefelé. Mielőtt bementek volna, úgy látszik befejezték a piszkos munkát... Nem volt idő... Egyenként a testekre dobálták a halott oroszokat. Egymás után. A végén ott álltak a gödör szélén. S a vikomt a kiizadt Bonyenkóra nézett. Az hirtelen hátrament, és visszajött egy lángszóróval. Tüzet nyitott. Megémelyegtek az égő hús szagától.Ahogy ott álltak, és nézték az égő tetemeket, Bonyenkó hirtelen a revolveréhez nyúlt, és a szájába tette. A Vikomt épp hallotta, ahogy kibiztosította, mikor az utolsó pillanatban kirántotta a szájából. A lövés a levegőbe ment. "MEGŐRÜLTÉL??" "Meg..." válaszolta kaján mosollyal Vladimir. "Gyerünk innét. Rántotta meg a karjánál a Vikomt. Tudom hogy kerülünk ki innét". A két árny-alak elindult a cigánytábor felé. Hajnalodott.

Új Delhi

Már lassan egy hete vagyok itt, de még mindig lenyűgöz a város mérete. Amikor ideértem, egy külvárosi szállást találtam, onnan indultam minden reggel be a városba körülnézni. Előszőr a konzulátoson érdeklődtem, aztán néhány nagyobb ötcsillagos hotelban, de a Grand Prix-nek hírét se hallották. Nem tudtam eldöteni, hogy induljak tovább, várjak, vagy egyszerűen hagyjam abba.

Aztán végül úgy döntöttem, hogy ha egyedül is, de még folytatom az utat, hátha kiderül még valami út közben. Este még próbáltam valami szerelőt keresni, mert újabban kissé furcsa zörgéssel indul a gép. Sok útba igazolás után, egy távoli városrészben találtam meg a deszka palánkkal körbevett udvart. Az udvar tele volt különféle ronccsokkal és felújított számomra ismeretlen típusokkal. Rögtön láttam, hogy igazi fanatikusokat találtam.

A tulajdonos viszonylag jól tudott angolul, és amikor megtudta, hogy én magam nem vagyok angol, rögtön segítőkész is lett. Hamar kiderült, hogy van néhány újságkivágása, ami a Grand Prix-ről szól. Mindent gyűjtött, ami autókról szólt. Az egyik egy nem is túl régi cikk arról szólt, hogy a mezőny az útvonaltervet 5 nappal eltolja. Így derült ki, hogy mindenki mögöttem van.

Szóval 4 napja csak a várost járom, esténként beülök néha a szakihoz, akivel elég jól összeismerkedtünk. Kérte, hogy ha befut Mr. Bonyenkóval is ismertessem össze. Szívesen mondtam, bízom benne, hogy hamarosan megérkezik a többiekkel együtt.

A kanyar mögött

Bonyenko óvatosan vezetett. Ekkora szurdokban már minden apró mozdulat magában rejti a hiba lehetőségét, főként így, éjszaka.
Az utolsó kanyar mögött a hegyi út váratlanul véget ért. Kisebb facsoport mellett egy teherautónak támaszkodó alak, csak szivarának parazsa világított az amúgy koromsötétben.
- Hát újra találkoztunk - nyújtott kezett Kántor.
- És újra nem mindennapi viszonyok közt - fogadta a köszöntést Bonyenko.
- Köszönöm, hogy eljött. Túl sok időnk nincs, hát nézzük át a helyzetet. Fel tudok kínálni egy platót, vagy választhatjuk azt a kupac követ.

A szivarkák gyorsan fogytak. A félreeső helyre még a csillagok fénye is csak félve merészkedett, a fojtott szavakat senki sem hallhatta. A két férfi gyorsan beszámolt a a velük történt eseményekről - már amennyiről be akartak számolni - aztán Kántor vette át a szót.

- Bár ez az ország nyugodtnak tűnik, de úgy gondolom nem árt fokozni az óvatosságot. A környék meglehetősen németbarát, és senkiről sem tudhatunk semmi biztosat. Az utóbbi napokban érezhető is volt némi mozgolódás, több gyanús alak érdeklődött furcsa dolgok felől. Tudtommal hamarosan az afgán tájon haladnak át, pompás vidék a kedélyek megnyugtatására. Nem ártana pár napra háttérben maradni, és ha mód van rá, értesíteni erről az önökkel utazó újságírót is. Indiában hasznos dolog, ha nem ismerik az embert. Az az ügyvéd...
- Gandhi.
- Ő. Szép kis parazsat hintett el az országában. Nemigen kedvelik azóta a magunkfajta európaiakat, pláne ha britekről van szó. Néhány dologban viszont segítségükre tudok lenni. Térképek, műszaki cikkek, pár kapcsolat.
- Nézze Kantor, ahogyan válaszomban is jeleztem, szívesen látjuk a Grand Prix résztvevői közt. Bár versenyünk mezőnye már jókora szakaszon túl van, de a fair play szellemében Ön most is csatlakozhat hozzánk.
A férfi keserűen nevetett.
- Hát mostanság nem ártana még egypár kilométerrel távolabb tudnom magam az öreg földrésztől.. Viszont szűkös lehetőségeim miatt csak ezt a furgont tudom felmutatni járműként.
- Nem láttam még hasonlót, milyen márkáról van szó?
- Nem terjedt el túlzottan, bár rengeteg készül belőle. Uram, ez egy Blitz. Opel Blitz. Alapesetben 70 paripával ér fel, de a fiúkkal végzett módosításainkkal azért remélhetően tudunk még meglepetést okozni.
- Ezt érthetem úgy, hogy...
- Igen. Köszönöm a meghívást, és állom a versenyt. Úgy gondolom a továbbiakban a terepviszonyok számomra kedvezőek. Majd most kiderül, mennyit is ért az a sok év műhelymunka!

A levél

Kedves Bonyenko!
Nem tudom emlékezetét mennyire viselték meg a spanyol földön történtek , de miután nevét egy erre járó Grand Prix résztvevői közt láttam viszont, úgy éreztem itt az ideje, hogy felvegyük a kapcsolatot.

Legutóbb enyhén elhasznált öltözékkel, hasonló dezertálási szándékokkal felvértezve találkoztunk egy marhaszállító vagonban, ahol a derék kocsikísérő kihajítása után oldott légkörben tudtunk társalogni, már amennyire képesek voltunk rá. Ha emlékszik, ezen sokat segített az az öt üveg rum, melyet a távozó alkalmazott táskájában leltünk. Nos, azóta sok minden történt, és talán nem véletlen, hogy itt az Elbrusz lankái közt akadunk újra össze. Meglepve látom, hogy versenyükön részt vesz, mind Bundoise, mind a nagy hírű Laurentier is. Ráadásul azok a különös események az út során...

Önöket ismerve, és a sajtó felszínes információi alapján úgy gondolom, volna miről elbeszélgetnünk.
Amennyiben egyetért, üzenjen a fiúval, aki ezt a levelet adta. Nagyon megbízható illető, sok zűrösebb ügyben segítségünkre volt már.

Maradok tisztelettel: M. Kántor

Túl a határon

Az indiai határ a szokásosnál is rázósabb volt. Hiába mutattam az összes hivatalos észt papíromat, nem tetszett nekik. Úgy tűnt, hogy az zavarja őket, hogy nem hallottak még ilyen országról, nem ismerték. Sajnos közös nyelv semmi nem volt, hogy elmagyarázzam nekik, hogy az államiságot mikor melyik nagyhatalom akadályozta meg, és hogy most már tényleg állam vagyunk, ha nem is túl nagy, úgy hogy csak tovább ordítoztunk egymással.

Végül a 7 éves amerikai vízumom mentett meg, amit a svéd követség adott ki még annak idején. Úgy látszik, hogy svédekről és amerikaiakról hallottak már.

Grand Prix-ről viszont még nem, úgy hogy valószínűleg tényleg a mezőny előtt lehetek. Új Delhiben majd próbálok valami információt találni a versenyről.

Öt nap csúszás

Versenyzőtársak!
Az utak gyenge állapotára és a kedvezőtlen időjárási helyzetre való tekintettel a hivatalos versenyprogram öt nappal kitolódik. Ma folytatjuk utunkat Mazari Sarifba! Mivel több társunk halálos fenyegetést kapott, kérem fokozottan ügyeljenek biztonságukra!
Üdvözlettel:
Bonyenko