Néhány boldog nap

Napok óta semmi hír, semmi bonyodalom. Towanda egészen felszabadult volt. Már régen feladta, hogy megpróbálja megérteni a történéseket. Először Bonyenko, most pedig Bundoise eltűnése, a lehetséges okok sokasága összezavarták. Egy ideig próbált információkat szerezni, megbizonyosodni róla, hogy a maga szerény eszközeivel megtett minden tőle telhetőt a talány megoldádására. De hiába.

Béke és nyugalom uralkodott Oroszlánváros utcáin, a versenyzők többsége is régen hazautazott már. Úgy gondolta, ha úgysem tehet mást, akkor itt az ideje élvezni a szerelem, és egy egzotikus keleti ország gyönyöreit. Az élet rövid, minden pillanatból ki kell hozni amit csak lehet. André is megérdemel egy kis női kényeztetést, némi könnyed boldogságot. Nagyon szerette volna igazán önfeledten boldognak látni szerelmét.

Varázslatos volt ez a pár nap. Az élet újra csodás.

Nem sejtette, hogy mielőtt útra kelnek, újra hatalmas vérfürdő várható…

Szabadon?

Amennyire egyszerűnek tűnik, lehet, hogy épp annyira bonyolult a helyzet. Valamilyen derűvel vegyes fásultság volt mindkettőnkön. Mintha kívülről szemlélnénk saját életünket.

A vikomtot két napja lódították be az ajtón, azóta sokmindent meg tudtunk beszélni. A napirendet alaposan kiismertem korábban, így semmilyen nehézséget nem jelentetett a mosdóedényt behozó szerencsétlen elnémítása. Bundoise még arra is ügyelt, hogy ne szorítsa ki a lelket a nyomorultból, ki tudja, talán rongyos ruhája ellenére éppen ő volt, aki olyan szívbemarkolóan tudott zongorázni. Az épületet teljesen nem vizsgáltuk át, megelégedtünk a zsákjaimmal, és a vikomt táskájával. Hans iratai persze már nem voltak az oldaltarisznyában, és az MG-34-ből is eltűnt egy-két alkatrész, de azt láttam, hogy még működtethető. A vikomt is el volt látva a szükséges holmijaival, és tőle tudtam meg, milyen fontos szerepe van egy mikrofilmnek, és Hans terveinek ebben az egész históriában. Áldottam a szerencsémet, látva, hogy a vikomt milyen egyszerűséggel intézi el a maradék két őrt. Mikor már mind a négyen megkötözve feküdtek korábbni zárkánkban, óvatosan kiosontunk a fák közé.

Bundoise szerint Bonyenko tökéletesen tisztában van vele, hogy megszökünk, ezért érdemes volna nem a legkézenfekvőbb cselekvéseket választanunk. Nem tudom még mire is gondolt, a záró ünnepség előtt viszont jó volna kideríteni egy s mást Bonyenko árulásáról. Elindultunk, hogy a nálunk hagyott pénzből végre ihassunk egy jót, és felkeressük Towandáékat.

Közelg a Vég...

.......Úristen, ez a fejfájás....
.....mi ez a hang? Chopin............

Ezek voltak a Vikomt első gondolatai, mikor felwszmélt a kábulatból. Nem bánta, sőt igazából örült, hogy végre üldözői kezére került. Tudta, hogy nem fogják megölni, mert kell a titka. S azt is tudta, nem tud semmi olyant mondani, amit ellenségei ne tudnának. Tusta, hogy a Mikrofilm is, és barátai is biztonságban vannak a léghajón... Próbált emlékezni, de az ütés ereje túl nagy volt....

- Mire vársz Vikomt??? Szállj már fel, a Zeppelin mindjárt indul! - emlékezett Towanda és Carmen hangjára, és André és Oliver csodálkozó tekintetére, mikor visszafordult a léghajó indítóállomásáról, hogy a Mezőnyhoz csatlakozva a kémektől és ellenségeitől hemzsegő hajón folytassa útját. Igen... Mondta magában... Ezt kell tennem. Velem nincsenek biztonságban, s itt az idő, hogy betlejesítsem a Tervemet. Szeliden rámosolygott aggódó baártaira, s útját a kikötő felé vette, hogy önként sétáljon üldözői kelepcéjébe.

Csodálkozott, hogy az első nap nem történt semmi különös. Látta persze, hogy figyelik, s hallotta az őt követő lépteket, de nem fordítot rá különösebb figyelmet. Élvezte szabad élete utolsó perceit, azt a kevés órát, napot, amit még eltölthetett ebben a Világban. A hullámokat nézte, s arra gondolt, talán már sosem látja többé a tengert, melyet annyira szeretett. Eljött a Bál ideje a hajón, s igazából nem volt meglepve, mikor a hajó úri közönségének unszolására az isteni Ratu ku Csing szórakoztatta táncbemutatójával a jelenlévőket. Nézte szerelmét, az egyetlen nőt, aki valaha közel kerlt hozzá, ahogy néhány méterre ugyan, mégis oly távol tőle csodás mozdulatokkal fejezte ki azt a Vágyat, mely mélyen még mindkettejüket fűtötte. néha találkozott av tekitetük, de OtO arcán ugyanaz a fáradt és beeltörődő nyugalom honolt, mint mikor revolverét nemrég rászegezte.

Annál meglepettebb volt, mikor a bemutató végén Ratu egy ismeretlen férfihez lépett, gyengéden átkarolta és bejeeltete eljegyzését. A világ megfordult vele... Immár az utolsó szál is elszakadt, ami e viléághoz kötné... immmár tényleg nincs miért itt maradjon. Álma, hogy talán Ratuval elszökik messze, s valahol a dzsungel mélyén leéli életét, immár köddé foszlott. Tudta, hogy ez csak egyálom, s az ő álma, de reménykedett. Arcán fájdalom és magány lett úrrá, s ezt Ratu is észrevette. Ránézett meredten, szemeik találkoztak a tömegben, s a kis érzéki ajkakról leolvasta a vikomt: "El akartam mondani...". De ez már hidegen hagyta. Fejében egyedül az járt, hogy barátait kimentse, s hogy az esélyt, melyet számára a Sors nem adott meg André és Towanda megkaphassák. Számára a Nyugalom mást jelentett immár.

Nézte a korlátról a végtelen tengert, a tenger nyugalmát. A vízszintes nyugalmát. Hisz minden, mi vízszintes nyugodt, nem mozog, áll. Ez az állandóság várta őt is, egy zaklatott élet végső nyugalma. Ezek jártak a fejében, mikot hátulról iszonyú ütést érzett. Nem csodálkozott... Annyi kaland után üldözői biztosra akartak menni. PEdig ha tudták volna, hogy elég megkocogtatni a vállát, hogy készségel kövesse őket, talán nem kellett volna kiütni a fejéből az elmúlt néhány napot.

Chopin.... Valaki csodásan játszik a zongorán. Meglepő ilyen helyzetben... De hallgatta a dallamot ahogy eszmélt. A sarokban egy árnyékot vett észre. A megkötözött férfi szintén megigézve hallgatta a csodás mazurkát.
-Szervusz Boundoise. Örülök, hogy végre megint találkozunk. Emlékszel rám?
Ki lehet ez a furcsa figura.... Honnan ismerős..... hirtelen nem találta az arcot, s nem tudta ki az, aki ilyen barátian szól hozzá, mintha évek óta ismernék egymást...
- Nagyon fejbevertek, látom André... - szólt nyugodtan hozzá. Én vagyok az. Kantor.
- Úristen! Te? Mitz keresel itt??? - szólt elcsuklóan, ahogy próbált a súlyos kötésekkel és iszonyatos szaggató fejfájásával megkűzdve ő is egyensúlyba kerülni. Ő volt az, a magyar férfi akit Navalmorál után ő mentett meg, hogy Bonyenko meg ne ölje... A vonaton.... Aztán Madrid és a szökés.... De hogy kerülhetett ide?????
- Mindent elmondok, csak várjuk meg a mazurka végét. Olyan gyönyörű....- szólt hozzá, s szemét lehunyva hallgatta tovább a perlűdöt. A vikomt is így tett. Ki tudja valaha hall e zenét, vagy az utolsó muzsika csontjai roppanása lesz fülében, ahogy a dohos falak közt kínozzák halálra. Chopin... Gyönyörű. Csendben ültek ketten a szobában tovább. Esteledett.

Zene

Nincs jobb terápia egy zongora békét árasztó dallamainál.
A falhoz dőlve inkább a földre, mint a priccsre ültem, és csak hallgattam. Hallgattam.

Szerdai Fieszta

Megkerestük a szállodát, de a többi versenyző még nem érkezett meg, a hajó csak holnapra várható. André a szobába ment lepihenni. Én sem aludtam már rendesen napok óta, de mégis teljesen ébernek éreztem magam. Kiültem élvezni a napsütést, amikor megpillantottam a két honfitársam, Agostinot és Stefanot! Már jó ideje nem láttam őket.

Kiültünk együtt a teraszra, és ittunk egy nagyszerű kávét. Volt náluk egy Moka Express, ez a kitünő új találmány! Így szinte bárhol el lehet készíteni egy rendes espressot. Csodás! Elbeszélgettünk a kalandjaikról - már több mint egy hete itt vannak, jóval a mezőny előtt haladtak végig. Szavaikból úgy vettem ki, őket elkerülte a verseny árnyoldala, nem keveredtek bele semmiféle veszélyes kalandba, vagy legalábbis nem akartak beszélni róla.

Meginvitáltak a tea-táncra, egy délutáni táncmulatságra. De hiszen éppen erre vágytam! Olyan régen táncoltam már. Felsiettem szólni Andrénak, de nem akartam felébreszteni, ezért csak egy levelet csúsztattam be az ajtó alatt. Nos, irány a táncparkett!

Mennyi vidám ember! Végre egy kis élet, egy kis könnyedség. Azért mégsem tudtam teljesen elfeledkezni arról, hogy még mindig itt vagyunk a veszély közelében, és a többiekről sem tudtam semmit. Az egyik tempósabb szám után lepihentem kicsit az egyik napernyő árnyékában.

Elkezdtem az embereket figyelni. Nem tudom, hogy a végül mégis rámtörő fáradtság, vagy a túl sok bólé tette, de hirtelen mindenki gyanússá vált! A körülöttem nevetgélő, vigadozó emberek, még a két csinos kínai lánynak udvarolgató olaszok is egyszeriben ellenszenvesnek és gonosznak tűntek. Mintha minden egy kicsit elsötétült volna.

Hányan lehetnek a nyomunkban? Az oroszok egész biztosan, hiszen a Vikomtot akarják, és feltehetően már arról is értesültek, hogy a tervek nincsnek a macskában. Az amerikaiak, a németek is biztosan meg akarják torloni valakin a sikertelenségüket. De vajon mikor és hol? Hogyan?

Borús gondolataimból Stefano rázott fel, aki megkérdezte, minden rendben van-e. Rámosolyogtam, és csak annyit mondtam, bánt, hogy petrezselymet kell árulnom. Értette a célzást, és egy pillanat alatt újra együtt roptuk. Tánc közben kedélyesen elcseverésztünk, elújságolta, hogy szerdán hatalmas ünnepség lesz Szingapúr utcáin. Tüzijáték, hatalmas forgatag, rengeteg ember! Még jó, hogy így elhúzodott a Grand Prix, és a záró ünnepséget egybeköthetjük ezzel a helyi fiesztával.

Hát a mikor kérdésemre így választ is kaptam. Egy ekkora forgatagban könnyű észrevtélennek maradni, és aljas dolgokat elkövetni. Beszélnem kell Andréval, mielőbb. Ő biztosan tudni fogja, mi a teendő.

Ópium

Az őrt elnézve már nem is furcsa az állandósult fejfájásom. Ez az ürge reggeltől estig le nem rakja az ópiumot. Beszélni vele lehetetlenség, annyit tudok, hogy a drogot igen keményen bírja.


Pár napja csak ő a kapcsolatom a külvilággal. Hogy is történt? Miért, és mi történt Bonyenkoval?
Nem értettem semmit, szerencsére zsákjaimat úgy látom hiánytalanul megőrizték. Hozzá ugyan nem érhetek, de ott állnak az előtérben. Mi lehet a pénzemmelm, és Hans irataival? (Bízom benne, hogy az MG34-nek sincs baja, jól jöhet még. Talán nem értenek hozzá, hogy rakják össze.)

Gondoljuk csak át újra a helyzetet. A földutas szakaszon, elhagyva a külváros fényeit is, Bonyenko egyszer csak megállt. Villámgyorsan pattant ki a kocsiból, aztán legnagyobb megdöbbenésemre centikkel a fejem mellé lőtt. A szélvédő rögtön szétcsattant, én pedig a többi lövés elől menekülve guggolva vetődtem ki az ajtón. Itt sötétült el a világ körülöttem. Ezután fojtott és idegen hangok, majd a konténer, amibe csak a legszükségesebb ételt-italt dobták be. Rúgtam, ütöttem a falakat, és meg is lett az eredmény: női kiabálást, spanyol szavakat hallottam valahonnan, de hirtelen ennek is vége szakadt. Aztán megérkeztünk, szememet és karjaimat bekötötte két bennszülött, azóta meg itt nézzük egymást ezzel a beszívott alakkal naphosszat.
Néha hallani beszélgetéseket, emberek jönnek-mennek, de úgy tűnik erősen ügyelnek arra, nehogy valamit meghalljak. Felmérva a házikó(?) lehetőségeit, talán lesz valami mód a lelépésre, de most még kivárok. Megölni biztosan nem fognak, ha már elhoztak ide, akárhol is legyünk éppen.

Őszinte szerelem

A Vikomt arcáról hatástanulmányt lehetett volna írni.
Mr. Hayden egy hölggyel az oldalán jelent meg a taton.
- Kedves utasaink! Reméljük utazásuk kellemesen telt! Három órán belül elérjük Szingapúrt. Engedjék meg, hogy közös örömünket megoszthassuk Önökkel! Ratu kisasszony és jómagam eljegyeztük egymást, esküvőnkre egy héten belül kerül sor. Fogadják el a szép út emlékére a felkínált pezsgőt, és érezzék jól magukat a hátralévő időben!