Gyász és nyugodalom

Hirtelen, és nagyon gyorsan fordult át az idill rémálomba. Egy csodálatos éjszaka után, egy napfényes reggelen elindultam a piacra egzotikus csemegék után nézni. Hirtelen lövéseket hallottam, és teljesen megdermedtem, annyira váratlanul ért. Jeges rémület futott át rajtam, és nem bírtam mozdulni. Csak arra eszméltem föl, hogy André előbukkan a semmiből, és magával ránt.

Onnantól fogva pörögtek az események. Németek, oroszok, angolok, mennyi ellenség, micsoda tűzharc. Rég nem volt részem ilyesmiben, de a régi emlékek nem tűntek el nyomtalan. Fegyvert ragadtam én is, és zsibbadtan, ösztönösen cselekedtem, és inkább csak éreztem, mint tudtam, hogy André ott van mellettem. Azt hiszem, csak ez az érzés segített, hogy kitartsak.

Volt egy pillanat, amikor azt hittem, minden elveszett. Andrét csúnyán eltalálták, és úgy tűnt, közel a vég, amikor ez a titokzatos orosz, Szvetlana bátyja megmentett minket. Még mindig nem értem, miért tette, de nem volt idő kérdésekre, nem volt más kiút...

Most már itt ülünk szótlanul egy hajó fedélzetén, csendben tisztogatom kedvesem sebeit, és nem tudom visszatartani a könnyeimet. Bundoise nincs többé... Meghalt, mert meg kellett halnia... De tényleg így kellett ennek lennie? Valóban csak így lelhette meg a hőn áhított nyugalmát? Ezek olyan kérdések, amelyekre sohasem találhatom meg a választ.

Odajött hozzánk a hajóorvos, és átvette a sebkötözés feladatát. Én csönben a korláthoz sétáltam, és könnyes szemmel néztem a távolodó partot, amelyen már nem is volt kivehető a hajdani kedélyes, hősies jóbarát holtteste. Alig pár órája tűztem egy virágot a hajamba, most kivettem, és szentimentálisan a vízbe dobtam Bundoise emlékére, és végre teljesen átadhattam magamat a könnyeimnek, és csak zokogtam egyre..

Az utolsó szó előtt 3a/3

Nem volt időnk hogy reagáljunk. Nem éreztem még ilyet de most azt gondoltam, mindennek vége. Ahogy egykori parancsnokom puskájának csövébe nézetem, megnyugodtam. Megtettem mindent amit emberileg lehetséges.
-Sajnálom Laurentier, de maga is zsoldos volt, tudja hogy pénzért…
Nem folytathatta. Egy dörrenés és a százados mellkasa felrobbant. Az összecsukló test mögött egy másik puskás alak magasodott: Drusha.
Tudtam semmivel nem jobb az ő fegyveréből kapni a golyót azonban az orosz felém lépett és kezet nyújtva felsegített.
-Ahogy nézem elég kemény a feje. Jöjjenek, mindannyian, a C-dokk felé. Gyerünk, mozogjanak!
Megkérdeztem volna tőle hogy miért segít nekünk, és egyáltalán mit is keres itt de az események magukkal sodortak.
A német század teljesen körbevette a régi kikötőt. Teljes tűz alá vonta a rakodókat. Már géppuskák kelepelése és a Panzer II-esek ágyúinak mély ugatása is beleszólt a géppisztolyok egyhangú zajába.
Innen nincs kiút. Drusha konokul a leghátsó dokk felé húzott minket ahol semmi nem volt csak a tenger ködbe vesző vize. Barátaim egyre fogyó lőszerrel válaszoltak az iszonyatos túlerőnek. A vicomte szétvetett lábbal fedezék nélkül állt és folyamatosan tüzelt a két tomsonnal. De a németek nem lőtték le. Mi őrülten menekültünk a mocskos C-dokk felé a zúgó golyók közt, a Vicomt tüzének fedezékében, de egyszerre csak elhallgatott Bundoise két fegyvere. Kifogyott a lőszere s két katona azonnal odarohant hozzá s puskatussal hatalmas csapást mértek a fejére. Drusha valamit kiabált hogy még egy kicsit tartsunk ki, de én csak a barátomat néztem. Nem véletlenül hagyták életben. Két karjánál fogva durván felrántották, de a Vicomte hatalmas termetével még így félájultan is eldobta a két katonát mint a rongyot. Térdre bukott és véres arccal a tekintetemet kereste. A távolból már futottak felé a katonák. Felkaptam a Mausert és lőni kezdtem a katonákat körülötte, bár sok értelme nem volt ahogy az egész helyzetnek sem. A Vicomt felemelte fejét és a távcső szálkeresztjében láttam hangtalanul mit mond:
-Por favor amigo!
Tekintetünk a lencsén keresztül egymásba fúródott. A homlokára céloztam és életemben előszőr lehunyt szemmel lőttem.
Amikor kinyitottam a szememet a barátom már összecsuklott. Abbahagytuk a tüzelést. Nem volt értelme. Oli vállában golyó, Kántor lábában repesz. Csak Towanda sértetlen. A Vicomte halott. Én öltem meg. Nem hallottam a zajt, csend ereszkedett rám. Láttam a közeledő katonákat, barátaim arcán a nihilt és a lemondást.
Egyszerre csak megremegett a föld, és hatalmas tűzgömbök borították be az előrenyomuló német osztagokat. Hajóágyú!
A ködből két könnyűcsapatszállító hajó bukkant fel, a parthoz álltak és katonák ugrálltak le róluk. A második brit tengerészgyalogos dandár egy százada. Jóval a köd mögül üvöltve szóltak egy cirkáló nagyöbű rombolóágyúi. Keményen visszaverték a németek rohamát. Egy kis csapat körülvett minket és folyamatosan tüzzel fedezve a csapatszállítókhoz vittek minket. A tengerészgyalogosok is visszaszálltak a hajókra és felbőgő motorral már siklottunk is ki a nyílt tenger felé.
Néztem a távolodó partot. Egy alak feküdt a rozsdás sárban, s ahogy távolodtunk lassan a köd borította be. Arcán valami ami tán sok éve nem volt már ott: nyugalom.

(epilógus következik)

Ötletgyűjtő a találkozóhoz

A megjegyzések rovatba várjuk az ötleteket a szerdai (márc. 27.) GP záró találkozóhoz.

Az utolsó szó előtt 2b/3

2
A régi kikötőnél nagy fékcsikorgással állítottam meg a rommá lőtt Mercedest. A tengerpartra, erre a vidékre oly jellemző köd borította be a tájat, sejtelmes kontúrok hajoltak felénk. Towanda rácáfolt törékeny nőies külsejére és előjött belőle a kőkemény forradalmár. A belvárosban zsákmányolt köntös zsebét tárakkal pakolta meg. Kezében a Colttal óvatosan mozgott, tekintetét a ködbe fúrta, látszott rajta hogy nem most van ilyen helyzetben. Imádtam.
A döglötthal és rozsdásvas szagú ködben eltöltött két óra várakozás után a város felől négy alak imbolygó sziluettje jelent meg. A Vicomték. Rohantak. Mögöttük baljós csönd honolt a magasba nyúló régi rakodódaruk alatt. Éreztem Towanda kezének szorítását. A csönben rohanó alakok látványa kísérteties volt. Mögöttük valami sokkal nagyobb, szélesebb mozdult a köd ölében. Sötét és baljós. Az egyik alak felkiáltott:
-Rohanjatok!
Nem tudtuk mi lehet az a széles mozgó tömeg, ami elől úgy menekülnek, így élesített, célratartott fegyverrel vártam meg barátaimat.
A széles mozgó valami kibontakozott a ködből. Egy század német katona lépésben, halálos csendben közeledet. Sisakjukon, rövid smeisser géppisztolyaikon megcsillant vízpára. Könnyű Panzer II-esek lánctalpának nyikorgása hallatszott, s valahol felcsattant egy vezényszó.
Egy félig a parton heverő, oldalára dőlt rozsdás hajó fedezékében voltunk. Kántor ellenőrizte pisztolyát. Oliver higgadtan cigarettára gyújtott.
A Vicomte szája sarkából egy caporal lógott. Szemében valami furcsa csillogott. Őrület. A jó öreg Vicomte barátom… Kivette a kezemből a tomsont, berakott egy új csigatárat, csőrehúzta majd megragadta a karom.
-André! Emlékszel a hotelszobában annak idején amikor rátok nyitottam Towandával… mit kértem tőled?
-Persze Bundoise, de most talán nem a legalkalmasabb…
-De igen, ezt nem nagyon úszhatjuk meg, fedezni fogom a visszavonulásotokat de nem eshetek fogságba…
-Ne beszélj így barátom…
-Én mindent tudok, én magam vagyok az információ, André, hadd törlesszek Navalmoralért! Ismersz, soha nem futottam el, mindig a sűrűjében voltam, sok mocskot láttam és elég volt… Nem kerülhetek a kezükbe…
-Uraim, mennünk kellene, szerintem azok az urak nem sörözni akarnak – Oli higgadt felvetésére mindenki a fegyveréért nyúlt. Tárat tettem a mauserbe és arra gondoltam, talán most utoljára harcolok együtt vele.
Elindultunk.
Egymástól jó három métert tartva, roncsokkal fedezve magunkat rohantunk a víz felé ahol nem várt semmi. Dörögtek a német fegyverek, a fémbe csapódó lövedékek magas pengése szabdalta a ködöt. Vicomte lemaradt, Olitól elvette a fegyverét, és mindkét kezében egy-egy Tomson géppisztollyal tüzelt. A torkolattűz megvilágította gyér szakállát, és a szemeiben csillogó elszánt őrületet. A többiek is derekasan harcoltak, és némán menekültek a semmi felé. Egyszerre csak valami nagyon rossz érzés kerített hatalmába. Ösztönösen félrehúztam a fejem… Egy hatalmas ütés a halántékomon… A Mauser ismerős hangja…
Lionell százados egy kikötőbakon nyugtatta egyik bakancsát.
-Megállni!
Előttünk egy német század. Mögöttünk Lionell.
A lövés a homlokom bal oldalán ért, végigcsúszott a halántékcsontomon és a fülem mellett távozott. Nem ütötte át a koponyámat de hosszú és mély sebet ejtett.
-Rég láttam Laurentier…

(vége következik)

Szingapúr

Az utolsó szó előtt 2.a/3

1.
A régi reflexszel ugrottam ki az ágyból, a sarokból amúgy pőrén ahogy voltam kikaptam a mausert, csattanva toltam csőre a lőszert s a távcsőben kedvesem vörös fürtjeit kerestem. A lövés a kikötő felől jött, Towanda haja, s virágos ruhája azonban az óváros felé vezető kisutca kora reggeli gyér forgatagából tűnt fel. Az emberek felkapták a fejüket s az ismétlődő lövések felé néztek. A kikötő felől katonák, és fegyveres civilek rohantak kis panziónkhoz vezető utca felé, s üldöztek pár embert. Nem volt nehéz felismerni őket. A Vicomt menekült Oliver és a Kántor nevű magyar társaságában. Olinál volt fegyver, Kántor és a Vicomt azonban nem csak fegyvertelenek voltak de eléggé csapzottan, piszkosan szakadtan néztek ki. A gyér forgalomban, az emberek közt menekültek. A német és az orosz egyenruha mellett egyéb fegyveresek is voltak. A Vicomtékhoz legközelebb eső öt egyenruhásra nyitottam tüzet. Rögtön megállt a rohamuk, s a Vicomte éles szeme azonnal felfedezte, hogy fedezem őket.
Beleugrottam a nadrágomba, a tegnap Towandától kapott fehér gyolcsingembe, s a Légióscsizmába. A szekrényből kikaptam egy nagy viaszosvászon zsákot. Az összes fegyver, lőszer és tárak belefértek. Két thomson géppisztoly, négy Colt, rengeteg muníció.A lépcsőn lefelé egy thomsonba tárat tettem, jobb fegyver a szűk utcácskákben és az első emeleti ablakon kiugorva az embereket félrelökve Towandát kerestem. Aggódva megállt és a lövések felé tekintett. Istenem, drága rohanj, rohanj! Az emberek ijedten futkostak. Egy árkád mögé ugorva célzásra emeltem a géppisztolyt és a legelöl rohanó Olivernek kiáltottam:
-Erre Oli, erre!!!
A higgadt brit vette a lapot és a fal mellett felém kezdett kúszni. A lövések a fehér falakról nagy mészdarabokat, virágcseréptörmeléket szórtak a kisutcák piszkos köveire. Hosszú célzott sorozatokat adtam le, de hiába volt kiváló a találatok aránya sokáig itt nem maradhatunk. Oli kezébe nyomtam az egyik Tomsont és két coltot egy csomó tárral. Lassan a Vicomte és a magyar is megérkeztek.
-Szóródjunk szét!
-A teherkikötőnél találkozunk!
A Vicomt megragadta a karomat és a szemembe nézett. Arca nyúzott volt, és a szeme halálosan hideg
-André, Ervint megölték. És itt van Lionell százados…
Még folytatta de a két név hallatára az Orani reflexeim győztek: Mentsd ami menthető.
Otthagytam barátaimat és őrült vágtában a menekülő emberek közt Towanda felé futottam. A mellékutcákból is fegyveresek kezdtek szivárogni. Falkiszögellések fedezékében, árúszállító kiskocsikon átugorva rohantam nőm felé. Egy-egy rövid sorozattal fedezve magam. Nagy ugrással vetettem magam a meglepődött Towandára, átrepültünk egy korán nyitó zöldséges
asztalán. Mindenfelé lövedékek pusztítottak, szétfreccsenő faldarabok, felrobbanó gyümölcsök, haldokolva felbukó emberek közt húztam magam után kedvesemet. Egyszer csak az övemből kikapta az egyik negyvenötöst és a hátam mögé leadott két lövést. Egy szürke egyenruhás épp összeesett. Rohantunk tovább. Micsoda remek nő! Hiába: forradalmár.
Egy kötélen ruhák száradtak, menekülés közben összeszedtem egy csomót. Ezek európaiakat keresnek. Kis, piszkos sikátorban, ahol majd’ a földig ért a tető magunkra aggattuk a keleti ruhákat és rohantunk tovább. Egy nagyobb utcára kiérve pont belefutottunk egy nagy mercedesbe. Közvetlen közelről soroztam meg. A szétfreccsenő üvegszilánkok és vér, az autóban ülő, golyó lyuggatta németek vonaglása mellett meghallottam még egy tomson hangját aki a németekre lőtt. Egy pillanatra feltűnt egy elegáns mellény, egy úri arc, egy vékony kis bajusz… Az nem lehet…
Nem volt időnk tétovázni, kirángattuk a holttesteket a szétlőtt autóból és beszálltunk. Égő gumikkal indultunk s elsodorva néhány árús portékáját lassan kijutottunk a belvárosból. Lassan csend lett csak az autó hangja s kedvesem lélegzetvétele hallatszott.
-Jól vagy André? – kérdezte Towanda.
Ránéztem és úgy éreztem nem bírnám ki élve ha elveszíteném.
-Jól és te?
-Adj egy tárat. – mondta, s tudtam, ebből együtt mászunk ki. És kimászunk.
Egy név azonban több volt mint aggasztó:
Lionell százados. A navalmorali parancsnokom...

(folytatása következik...)

Az utolsó szó előtt 1/3

Prológ

El sem hittem, hogy ilyesmi még előfordulhat velem. Ötödik napja vagyok itt Towandával, és amit érzek azt kimondani sem tudom, maga a megtestesült tabu. Egész nap együtt… Nappal a tengerpart, a piac, különös ételek és italok, és ő. Vele minden más. Ajkai közül elvett kalamáridarabka, vagy a bianco martini… mintha még nem kóstoltam volna soha. Este tánc, egy mulatóban vagy csak séta a zúgó tenger partján. Vörös haja csiklandoz, feszes csípője feltüzel, arcomat símogató tenyere megnyugtat. Ölelem magamhoz, szorítom, néha mint szerelmes férfi, néha mint egy kisfiú. Áramlik benne az élet mint ereimben a vér. Néha meglepődöm saját reakcióimon. Néha szélesen gesztikulálva sokat beszélek, vagy hátravetett fejjel nevetek ami korábban nem volt jellemző. Menthetetlenül belehabarodtam ebbe a vörös démonba, ötödik napja érzek valamit amit leírni nehéz. Életkedv? Boldogság? Napok óta eszembe sem jut sem a verseny, sem az elmúlt hónapok eseményei. Csak egy nagy huncut szempárt látok, piros ajkakat, gyöngyöző kacajt hallok, gyöngy-fogai harapását, elmerülök a kényeztetésében, abban a gyengéd ölelésben aminek létezéséről eddig nem volt tudomásom. Csókjával táplálkozom, illatával oltom szomjamat, ölelését hordom ruhaként, tekintetét ékszerként viselem.
Hajnal van. Hanyatt fekszem az ágyon, bámulom a plafonról lógó lámpán bóbiskoló gekkót. Nem gondolok semmire. Boldog vagyok.
Towanda egy bögre kávét hoz, és csókját amellyel indul egy újabb gyönyörű nap. Észbontó testén színes kartonruha. Piacra megy a reggelihezvalóért… valami újabb különleges…
Vidáman libben ki az ajtón. Csak fekszem ott az édes-erős kávét kortyolgatva, elkábulva saját érzéseimtől…
Akkor dörrent az első lövés….

(folytatása következik...)