Az utolsó szó előtt 1/3

Prológ

El sem hittem, hogy ilyesmi még előfordulhat velem. Ötödik napja vagyok itt Towandával, és amit érzek azt kimondani sem tudom, maga a megtestesült tabu. Egész nap együtt… Nappal a tengerpart, a piac, különös ételek és italok, és ő. Vele minden más. Ajkai közül elvett kalamáridarabka, vagy a bianco martini… mintha még nem kóstoltam volna soha. Este tánc, egy mulatóban vagy csak séta a zúgó tenger partján. Vörös haja csiklandoz, feszes csípője feltüzel, arcomat símogató tenyere megnyugtat. Ölelem magamhoz, szorítom, néha mint szerelmes férfi, néha mint egy kisfiú. Áramlik benne az élet mint ereimben a vér. Néha meglepődöm saját reakcióimon. Néha szélesen gesztikulálva sokat beszélek, vagy hátravetett fejjel nevetek ami korábban nem volt jellemző. Menthetetlenül belehabarodtam ebbe a vörös démonba, ötödik napja érzek valamit amit leírni nehéz. Életkedv? Boldogság? Napok óta eszembe sem jut sem a verseny, sem az elmúlt hónapok eseményei. Csak egy nagy huncut szempárt látok, piros ajkakat, gyöngyöző kacajt hallok, gyöngy-fogai harapását, elmerülök a kényeztetésében, abban a gyengéd ölelésben aminek létezéséről eddig nem volt tudomásom. Csókjával táplálkozom, illatával oltom szomjamat, ölelését hordom ruhaként, tekintetét ékszerként viselem.
Hajnal van. Hanyatt fekszem az ágyon, bámulom a plafonról lógó lámpán bóbiskoló gekkót. Nem gondolok semmire. Boldog vagyok.
Towanda egy bögre kávét hoz, és csókját amellyel indul egy újabb gyönyörű nap. Észbontó testén színes kartonruha. Piacra megy a reggelihezvalóért… valami újabb különleges…
Vidáman libben ki az ajtón. Csak fekszem ott az édes-erős kávét kortyolgatva, elkábulva saját érzéseimtől…
Akkor dörrent az első lövés….

(folytatása következik...)