Agyviharzóna

Még gondolataiamat sem tudom összeszedni. Minden pörög, zajlik, a vicomte pedig olyan történetet mesélt el, hogy attól égnek állt a hátamon a szőr.
Hans valami hihetetlen titkok valóra váltójaként szerepelt sokak tervében, míg Szolnok mellett a három fekete Opellel érkező látogatóink pontot nem tettek rövid életére. Szörnyű egy ügy volt, ma is hallom a golyók kopogását szerte a Blitzen, miközben a kukoricások közti földúton barátom a platóról próbálta viszonozni a tüzet. Hiába volt azonban az MG-34 gyorsasága, mikor a végre elérkező csendben lefordultam a bekötőútra és megálltam, Hans már halott volt. Ki akartam futni a világból, szüleimet féltve, haza sem szagolva hajtottam keresztül a Közel-Keleten, míg újra ezekkel a társakkal találkoztam.
És most annyi esemény után, véres, sajgó lábbal fekszem, és... nincs időm semmire gondolni, mert csak húznak, rángatnak valahová, fejemben összekuszálódott minden.
Ó, békés ájulat!