1.
A régi reflexszel ugrottam ki az ágyból, a sarokból amúgy pőrén ahogy voltam kikaptam a mausert, csattanva toltam csőre a lőszert s a távcsőben kedvesem vörös fürtjeit kerestem. A lövés a kikötő felől jött, Towanda haja, s virágos ruhája azonban az óváros felé vezető kisutca kora reggeli gyér forgatagából tűnt fel. Az emberek felkapták a fejüket s az ismétlődő lövések felé néztek. A kikötő felől katonák, és fegyveres civilek rohantak kis panziónkhoz vezető utca felé, s üldöztek pár embert. Nem volt nehéz felismerni őket. A Vicomt menekült Oliver és a Kántor nevű magyar társaságában. Olinál volt fegyver, Kántor és a Vicomt azonban nem csak fegyvertelenek voltak de eléggé csapzottan, piszkosan szakadtan néztek ki. A gyér forgalomban, az emberek közt menekültek. A német és az orosz egyenruha mellett egyéb fegyveresek is voltak. A Vicomtékhoz legközelebb eső öt egyenruhásra nyitottam tüzet. Rögtön megállt a rohamuk, s a Vicomte éles szeme azonnal felfedezte, hogy fedezem őket.
Beleugrottam a nadrágomba, a tegnap Towandától kapott fehér gyolcsingembe, s a Légióscsizmába. A szekrényből kikaptam egy nagy viaszosvászon zsákot. Az összes fegyver, lőszer és tárak belefértek. Két thomson géppisztoly, négy Colt, rengeteg muníció.A lépcsőn lefelé egy thomsonba tárat tettem, jobb fegyver a szűk utcácskákben és az első emeleti ablakon kiugorva az embereket félrelökve Towandát kerestem. Aggódva megállt és a lövések felé tekintett. Istenem, drága rohanj, rohanj! Az emberek ijedten futkostak. Egy árkád mögé ugorva célzásra emeltem a géppisztolyt és a legelöl rohanó Olivernek kiáltottam:
-Erre Oli, erre!!!
A higgadt brit vette a lapot és a fal mellett felém kezdett kúszni. A lövések a fehér falakról nagy mészdarabokat, virágcseréptörmeléket szórtak a kisutcák piszkos köveire. Hosszú célzott sorozatokat adtam le, de hiába volt kiváló a találatok aránya sokáig itt nem maradhatunk. Oli kezébe nyomtam az egyik Tomsont és két coltot egy csomó tárral. Lassan a Vicomte és a magyar is megérkeztek.
-Szóródjunk szét!
-A teherkikötőnél találkozunk!
A Vicomt megragadta a karomat és a szemembe nézett. Arca nyúzott volt, és a szeme halálosan hideg
-André, Ervint megölték. És itt van Lionell százados…
Még folytatta de a két név hallatára az Orani reflexeim győztek: Mentsd ami menthető.
Otthagytam barátaimat és őrült vágtában a menekülő emberek közt Towanda felé futottam. A mellékutcákból is fegyveresek kezdtek szivárogni. Falkiszögellések fedezékében, árúszállító kiskocsikon átugorva rohantam nőm felé. Egy-egy rövid sorozattal fedezve magam. Nagy ugrással vetettem magam a meglepődött Towandára, átrepültünk egy korán nyitó zöldséges
asztalán. Mindenfelé lövedékek pusztítottak, szétfreccsenő faldarabok, felrobbanó gyümölcsök, haldokolva felbukó emberek közt húztam magam után kedvesemet. Egyszer csak az övemből kikapta az egyik negyvenötöst és a hátam mögé leadott két lövést. Egy szürke egyenruhás épp összeesett. Rohantunk tovább. Micsoda remek nő! Hiába: forradalmár.
Egy kötélen ruhák száradtak, menekülés közben összeszedtem egy csomót. Ezek európaiakat keresnek. Kis, piszkos sikátorban, ahol majd’ a földig ért a tető magunkra aggattuk a keleti ruhákat és rohantunk tovább. Egy nagyobb utcára kiérve pont belefutottunk egy nagy mercedesbe. Közvetlen közelről soroztam meg. A szétfreccsenő üvegszilánkok és vér, az autóban ülő, golyó lyuggatta németek vonaglása mellett meghallottam még egy tomson hangját aki a németekre lőtt. Egy pillanatra feltűnt egy elegáns mellény, egy úri arc, egy vékony kis bajusz… Az nem lehet…
Nem volt időnk tétovázni, kirángattuk a holttesteket a szétlőtt autóból és beszálltunk. Égő gumikkal indultunk s elsodorva néhány árús portékáját lassan kijutottunk a belvárosból. Lassan csend lett csak az autó hangja s kedvesem lélegzetvétele hallatszott.
-Jól vagy André? – kérdezte Towanda.
Ránéztem és úgy éreztem nem bírnám ki élve ha elveszíteném.
-Jól és te?
-Adj egy tárat. – mondta, s tudtam, ebből együtt mászunk ki. És kimászunk.
Egy név azonban több volt mint aggasztó:
Lionell százados. A navalmorali parancsnokom...
A régi reflexszel ugrottam ki az ágyból, a sarokból amúgy pőrén ahogy voltam kikaptam a mausert, csattanva toltam csőre a lőszert s a távcsőben kedvesem vörös fürtjeit kerestem. A lövés a kikötő felől jött, Towanda haja, s virágos ruhája azonban az óváros felé vezető kisutca kora reggeli gyér forgatagából tűnt fel. Az emberek felkapták a fejüket s az ismétlődő lövések felé néztek. A kikötő felől katonák, és fegyveres civilek rohantak kis panziónkhoz vezető utca felé, s üldöztek pár embert. Nem volt nehéz felismerni őket. A Vicomt menekült Oliver és a Kántor nevű magyar társaságában. Olinál volt fegyver, Kántor és a Vicomt azonban nem csak fegyvertelenek voltak de eléggé csapzottan, piszkosan szakadtan néztek ki. A gyér forgalomban, az emberek közt menekültek. A német és az orosz egyenruha mellett egyéb fegyveresek is voltak. A Vicomtékhoz legközelebb eső öt egyenruhásra nyitottam tüzet. Rögtön megállt a rohamuk, s a Vicomte éles szeme azonnal felfedezte, hogy fedezem őket.
Beleugrottam a nadrágomba, a tegnap Towandától kapott fehér gyolcsingembe, s a Légióscsizmába. A szekrényből kikaptam egy nagy viaszosvászon zsákot. Az összes fegyver, lőszer és tárak belefértek. Két thomson géppisztoly, négy Colt, rengeteg muníció.A lépcsőn lefelé egy thomsonba tárat tettem, jobb fegyver a szűk utcácskákben és az első emeleti ablakon kiugorva az embereket félrelökve Towandát kerestem. Aggódva megállt és a lövések felé tekintett. Istenem, drága rohanj, rohanj! Az emberek ijedten futkostak. Egy árkád mögé ugorva célzásra emeltem a géppisztolyt és a legelöl rohanó Olivernek kiáltottam:
-Erre Oli, erre!!!
A higgadt brit vette a lapot és a fal mellett felém kezdett kúszni. A lövések a fehér falakról nagy mészdarabokat, virágcseréptörmeléket szórtak a kisutcák piszkos köveire. Hosszú célzott sorozatokat adtam le, de hiába volt kiváló a találatok aránya sokáig itt nem maradhatunk. Oli kezébe nyomtam az egyik Tomsont és két coltot egy csomó tárral. Lassan a Vicomte és a magyar is megérkeztek.
-Szóródjunk szét!
-A teherkikötőnél találkozunk!
A Vicomt megragadta a karomat és a szemembe nézett. Arca nyúzott volt, és a szeme halálosan hideg
-André, Ervint megölték. És itt van Lionell százados…
Még folytatta de a két név hallatára az Orani reflexeim győztek: Mentsd ami menthető.
Otthagytam barátaimat és őrült vágtában a menekülő emberek közt Towanda felé futottam. A mellékutcákból is fegyveresek kezdtek szivárogni. Falkiszögellések fedezékében, árúszállító kiskocsikon átugorva rohantam nőm felé. Egy-egy rövid sorozattal fedezve magam. Nagy ugrással vetettem magam a meglepődött Towandára, átrepültünk egy korán nyitó zöldséges
asztalán. Mindenfelé lövedékek pusztítottak, szétfreccsenő faldarabok, felrobbanó gyümölcsök, haldokolva felbukó emberek közt húztam magam után kedvesemet. Egyszer csak az övemből kikapta az egyik negyvenötöst és a hátam mögé leadott két lövést. Egy szürke egyenruhás épp összeesett. Rohantunk tovább. Micsoda remek nő! Hiába: forradalmár.
Egy kötélen ruhák száradtak, menekülés közben összeszedtem egy csomót. Ezek európaiakat keresnek. Kis, piszkos sikátorban, ahol majd’ a földig ért a tető magunkra aggattuk a keleti ruhákat és rohantunk tovább. Egy nagyobb utcára kiérve pont belefutottunk egy nagy mercedesbe. Közvetlen közelről soroztam meg. A szétfreccsenő üvegszilánkok és vér, az autóban ülő, golyó lyuggatta németek vonaglása mellett meghallottam még egy tomson hangját aki a németekre lőtt. Egy pillanatra feltűnt egy elegáns mellény, egy úri arc, egy vékony kis bajusz… Az nem lehet…
Nem volt időnk tétovázni, kirángattuk a holttesteket a szétlőtt autóból és beszálltunk. Égő gumikkal indultunk s elsodorva néhány árús portékáját lassan kijutottunk a belvárosból. Lassan csend lett csak az autó hangja s kedvesem lélegzetvétele hallatszott.
-Jól vagy André? – kérdezte Towanda.
Ránéztem és úgy éreztem nem bírnám ki élve ha elveszíteném.
-Jól és te?
-Adj egy tárat. – mondta, s tudtam, ebből együtt mászunk ki. És kimászunk.
Egy név azonban több volt mint aggasztó:
Lionell százados. A navalmorali parancsnokom...
(folytatása következik...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése