Nem volt időnk hogy reagáljunk. Nem éreztem még ilyet de most azt gondoltam, mindennek vége. Ahogy egykori parancsnokom puskájának csövébe nézetem, megnyugodtam. Megtettem mindent amit emberileg lehetséges.
-Sajnálom Laurentier, de maga is zsoldos volt, tudja hogy pénzért…
Nem folytathatta. Egy dörrenés és a százados mellkasa felrobbant. Az összecsukló test mögött egy másik puskás alak magasodott: Drusha.
Tudtam semmivel nem jobb az ő fegyveréből kapni a golyót azonban az orosz felém lépett és kezet nyújtva felsegített.
-Ahogy nézem elég kemény a feje. Jöjjenek, mindannyian, a C-dokk felé. Gyerünk, mozogjanak!
Megkérdeztem volna tőle hogy miért segít nekünk, és egyáltalán mit is keres itt de az események magukkal sodortak.
A német század teljesen körbevette a régi kikötőt. Teljes tűz alá vonta a rakodókat. Már géppuskák kelepelése és a Panzer II-esek ágyúinak mély ugatása is beleszólt a géppisztolyok egyhangú zajába.
Innen nincs kiút. Drusha konokul a leghátsó dokk felé húzott minket ahol semmi nem volt csak a tenger ködbe vesző vize. Barátaim egyre fogyó lőszerrel válaszoltak az iszonyatos túlerőnek. A vicomte szétvetett lábbal fedezék nélkül állt és folyamatosan tüzelt a két tomsonnal. De a németek nem lőtték le. Mi őrülten menekültünk a mocskos C-dokk felé a zúgó golyók közt, a Vicomt tüzének fedezékében, de egyszerre csak elhallgatott Bundoise két fegyvere. Kifogyott a lőszere s két katona azonnal odarohant hozzá s puskatussal hatalmas csapást mértek a fejére. Drusha valamit kiabált hogy még egy kicsit tartsunk ki, de én csak a barátomat néztem. Nem véletlenül hagyták életben. Két karjánál fogva durván felrántották, de a Vicomte hatalmas termetével még így félájultan is eldobta a két katonát mint a rongyot. Térdre bukott és véres arccal a tekintetemet kereste. A távolból már futottak felé a katonák. Felkaptam a Mausert és lőni kezdtem a katonákat körülötte, bár sok értelme nem volt ahogy az egész helyzetnek sem. A Vicomt felemelte fejét és a távcső szálkeresztjében láttam hangtalanul mit mond:
-Por favor amigo!
Tekintetünk a lencsén keresztül egymásba fúródott. A homlokára céloztam és életemben előszőr lehunyt szemmel lőttem.
Amikor kinyitottam a szememet a barátom már összecsuklott. Abbahagytuk a tüzelést. Nem volt értelme. Oli vállában golyó, Kántor lábában repesz. Csak Towanda sértetlen. A Vicomte halott. Én öltem meg. Nem hallottam a zajt, csend ereszkedett rám. Láttam a közeledő katonákat, barátaim arcán a nihilt és a lemondást.
Egyszerre csak megremegett a föld, és hatalmas tűzgömbök borították be az előrenyomuló német osztagokat. Hajóágyú!
A ködből két könnyűcsapatszállító hajó bukkant fel, a parthoz álltak és katonák ugrálltak le róluk. A második brit tengerészgyalogos dandár egy százada. Jóval a köd mögül üvöltve szóltak egy cirkáló nagyöbű rombolóágyúi. Keményen visszaverték a németek rohamát. Egy kis csapat körülvett minket és folyamatosan tüzzel fedezve a csapatszállítókhoz vittek minket. A tengerészgyalogosok is visszaszálltak a hajókra és felbőgő motorral már siklottunk is ki a nyílt tenger felé.
Néztem a távolodó partot. Egy alak feküdt a rozsdás sárban, s ahogy távolodtunk lassan a köd borította be. Arcán valami ami tán sok éve nem volt már ott: nyugalom.
-Sajnálom Laurentier, de maga is zsoldos volt, tudja hogy pénzért…
Nem folytathatta. Egy dörrenés és a százados mellkasa felrobbant. Az összecsukló test mögött egy másik puskás alak magasodott: Drusha.
Tudtam semmivel nem jobb az ő fegyveréből kapni a golyót azonban az orosz felém lépett és kezet nyújtva felsegített.
-Ahogy nézem elég kemény a feje. Jöjjenek, mindannyian, a C-dokk felé. Gyerünk, mozogjanak!
Megkérdeztem volna tőle hogy miért segít nekünk, és egyáltalán mit is keres itt de az események magukkal sodortak.
A német század teljesen körbevette a régi kikötőt. Teljes tűz alá vonta a rakodókat. Már géppuskák kelepelése és a Panzer II-esek ágyúinak mély ugatása is beleszólt a géppisztolyok egyhangú zajába.
Innen nincs kiút. Drusha konokul a leghátsó dokk felé húzott minket ahol semmi nem volt csak a tenger ködbe vesző vize. Barátaim egyre fogyó lőszerrel válaszoltak az iszonyatos túlerőnek. A vicomte szétvetett lábbal fedezék nélkül állt és folyamatosan tüzelt a két tomsonnal. De a németek nem lőtték le. Mi őrülten menekültünk a mocskos C-dokk felé a zúgó golyók közt, a Vicomt tüzének fedezékében, de egyszerre csak elhallgatott Bundoise két fegyvere. Kifogyott a lőszere s két katona azonnal odarohant hozzá s puskatussal hatalmas csapást mértek a fejére. Drusha valamit kiabált hogy még egy kicsit tartsunk ki, de én csak a barátomat néztem. Nem véletlenül hagyták életben. Két karjánál fogva durván felrántották, de a Vicomte hatalmas termetével még így félájultan is eldobta a két katonát mint a rongyot. Térdre bukott és véres arccal a tekintetemet kereste. A távolból már futottak felé a katonák. Felkaptam a Mausert és lőni kezdtem a katonákat körülötte, bár sok értelme nem volt ahogy az egész helyzetnek sem. A Vicomt felemelte fejét és a távcső szálkeresztjében láttam hangtalanul mit mond:
-Por favor amigo!
Tekintetünk a lencsén keresztül egymásba fúródott. A homlokára céloztam és életemben előszőr lehunyt szemmel lőttem.
Amikor kinyitottam a szememet a barátom már összecsuklott. Abbahagytuk a tüzelést. Nem volt értelme. Oli vállában golyó, Kántor lábában repesz. Csak Towanda sértetlen. A Vicomte halott. Én öltem meg. Nem hallottam a zajt, csend ereszkedett rám. Láttam a közeledő katonákat, barátaim arcán a nihilt és a lemondást.
Egyszerre csak megremegett a föld, és hatalmas tűzgömbök borították be az előrenyomuló német osztagokat. Hajóágyú!
A ködből két könnyűcsapatszállító hajó bukkant fel, a parthoz álltak és katonák ugrálltak le róluk. A második brit tengerészgyalogos dandár egy százada. Jóval a köd mögül üvöltve szóltak egy cirkáló nagyöbű rombolóágyúi. Keményen visszaverték a németek rohamát. Egy kis csapat körülvett minket és folyamatosan tüzzel fedezve a csapatszállítókhoz vittek minket. A tengerészgyalogosok is visszaszálltak a hajókra és felbőgő motorral már siklottunk is ki a nyílt tenger felé.
Néztem a távolodó partot. Egy alak feküdt a rozsdás sárban, s ahogy távolodtunk lassan a köd borította be. Arcán valami ami tán sok éve nem volt már ott: nyugalom.
(epilógus következik)
1 megjegyzés:
kibbaszott jó! UAAAAAAAAAA!
Megjegyzés küldése