Bánat, bánat... (5/5)

Tulajdonképpen korrekt ajánlat volt. Főbelövés helyett újra munka. Szigorított felügyelet, hosszabb munkaidő, kijárási tilalom. A többiek ugyan a régiek voltak, de már egymás közt is alig mertünk beszélni, mindig hülye pótcselekvésekkel ütöttük el a kevés szabadidőt. Mást nem is akartam úgysem. Nagyon padlóra küldött ez az egész. Hanna, mint Frau SSzizmörz.

Hans ritkán került elő. Nagyon lefogyott, sápadt volt és keveset láttuk mosolyogni. Ő mesélt arról a fajankó SS vitézről is. Mindig is tetőtöl talpig náci volt, felfelé is tudta mikor mit mondjon, nem csoda, hogy előléptették. Valahová keletre helyezték a brit térnyerés felügyeletére, és Hanna vele tartott. Hülye, szédült liba! Hát minden nő ilyen?

Fejest a melóba! Komoly vitákat követően a 635-ös "Szigorúan Titkos" terv kivitelezésére Maybachot kérték fel. Daimler, Benz és Krupp is kapott megbízást, mégis őt választották. Nekünk annyit kellett tudni, hogy hordozóra van szükség egy kb. 170 tonnás szerkezet részére. A támasztott követelmények alapján nyilván fegyver lesz, de ekkora? Fordulékonyság, sebesség, megbízhatóság, teherbírás, könnyű karbantarthatóság. Szép kihívás volt, néha már-már örömmel küzdöttük le a kisebb-nagyobb problémákat. Karl Maybach majdnem be is költözött a telepre, és láthatóan éveket öregedett a hetek során.

Hansot tényleg nem sokat láthattuk, pedig nekünk is jól jött volna az éles esze. Az emeleti irodában töltötte a nap 16 óráját, be- és kimenetkor alaposan megmotozták. Talán ha három munkatársa volt, de azok nem tudom mi miatt, velünk egy szót se váltottak. Valahogy nagyon titokzatos lett itt minden. Egyenruhásokat eddig is láttunk, de most néha nyüzsögtek körülöttünk. A vezető mérnök ugyanolyan normális, mint mindig; tulajdonképpen Maybach keze alatt vagyunk, de ő felel miattunk. Vele még beszélni is lehet, bár sok mindent vagy nem tud, vagy nem mond. Mostanában egy a szabály: ne kérdezz, ne beszélj, dolgozz.
Hosszú hetek után több megoldásunk is sikerrel kecsegtetett. Próbajáratra vittek minket, ijesztően nagy fegyveres kíséret jött velünk. Szállítása után egy 60 cm-es löveget szereltettek a talpra, nekünk meg figyelnünk kellett a motor állapotát az igénybevétel alatt, és után. Ekkora durranást, ilyen közelről soha nem hallottunk! A motor szépen mozgatta a lövés után is a monstrumot, mindenki nagyon elégedett volt. A cső ugyan szétrobbant, de ez már legyen a hadász kollégák problémája. Persze maradt számunkra is feladat, de érezhetően könnyedebb lett a légkör....másoknak.

Nekem még mindig nagyon hiányzott az a bolondos szőkeség, aki miatt még "hadba" is vonultam. A többiek egy ideig húztak is a "hős" jelzővel, de látták, hogy nem vagyok vevő a poénokra ezzel kapcsolatban.
Nem tudom mi vár még rám, ezt a műhelyt így már nagyon unom, és ez az ország sem túl vendégszerető újabban. Szökni kedvem, erőm, lehetőségem sincs, a napok csak úgy múlnak.

És jött a január, és a hír: mindannyiunkat harckocsizóként visznek a Madrid körüli harcokhoz.

Csak eddig kellettünk.