Tegnap érkeztem meg Szingapúrba, bőven a mezőny előtt. Monsieur Silagie akit mindenki csak Vicomtnak szólít, még hetekkel korábban megbízott, hogy a Silver Arrow-val az utat levágva érkezzem minél előbb.
-Ervin, magára ott lesz szükség! - mondta mielőtt elindultam.
Laurentier főhadnagyról egy ideje nem hallottam, de nem aggódtam érte. Egészen eddig. Amint megérkeztem, észrevettem, hogy több ország civil és egyenruhás osztagai keresik Laurentiert, a Vicomte-ot és a verseny több résztvevőjét. Kivéve egy olcsó, koszos kis szobát betértem az első csapszékbe, hogy rendeljek valami hűsítőt, de a csapos nem volt abban az állapotban hogy sört mérjen. A nagydarab kopasz, kötényes csapos épp egy asztal romjai közül kászálódott ki, amelyet nyilvávalóan testének zuhanása pusztított el. A zuhanás valószínűleg egy pofon következtében történt amire az orrából és szájából vígan csorgó vér engedett következtetni. A pofon gazdája egy vállas, egyenes tartású szikár ember volt, aki épp egy cigarettára gyújtott. Felnézett és meghűlt bennem a vér. Ez Lionell százados. Nem ismert meg, szerencsére nem is látott korábban talán csak egyszer, de Laurentier sokat mesélt róla. Ő volt a főhadnagy és a mesterlövész különítmény parancsnoka Navalmoralnál. Úgy tettem ahogy a vendégek mind, látszólag nem vettem tudomást az egészről. A százados végül döngő léptekkel távozott, s a csapos végre meghozta a sört.
-Mondja, mit akart magától ez az ember?
-Mi köze hozzá...
-Tőlem is kaphat néhány asztalpusztító pofont ha nem válaszol. De most épp jókedvem van ezért úriember módjára nem veszem elő azt a stílust ami annak idején a Francia idegenlégióban volt szokás. Szóval mit akart az úr?
-Valami Laurentiert keresett...
Megiszogattam néhány korsóval s közben fizettem pár kört pár másik hasonló lebujban és aggasztó információkhoz jutottam. Az egy dolog hogy legalább négy ország keresi Laurentieréket, volt már ilyesmire példa. De az, hogy az amerikaiak Lionellt bérelték fel Laurentier ellen... Nyilván egy profi mesterlövész kiiktatására egyvalaki képes. Az egykori parancsnoka. Hihetetlen hogy a Navalmorali közös emlékek, az egy csapathoz tartozás, egymás életének folyamatos megmentése ennyire nem számít. Lionell annyira zsoldos lett hogy képes néhány koszos dollárért lelőni egykori beosztotját? Mit tegyek?
Éppen ott tartottam hogy kétségbeesésemben ölembe vettem a Zöld Patkány fogadó tulajdonosának nagyfenekű özvegyét egy pár csók erejéig amikor ismerős hang csapott fel:
-Ervin! Hát te itt?
Kockafej, csutkabajusz. Ez bizony Arno a seftes. Arno főtőrzsőrmesterként szerelt le a légióból velem együtt. No rendeltünk is pár üveg Pinard-ot, és meghánytuk-vetettük mit is tehetnénk Laurentierékért. Azt hiszem sokat. Éjfélre mattrészegen gajdoltunk valami nótát a szép Mirabelle-ről, de egyet tudtam.
Ennek a piszok Lionellnek nem lesz könnyű dolga. Nagyon nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése