Vallatás 1.

A magas orosz kimérten lépett oda Laurentierhez, aki ziláltan immár töltények nélkül feküdt a földön. Thomsonja csövét az oroszra meresztette, aki kimért léptekkel közeledett, miközben lassú mozdulatokkal újratárazta pisztolyát. Lábát komótosan a lüktető sebre helyezte, és kimélet nélkül taposott az izzó húsba. Laurentier felüvöltött.
- Hol van Bonyenkó és hol van a mikrofilm?
Laurentier összeszorított fogakkal hallgatott.
- Még be se mutatkoztunk.... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
- KUSSOLSZ KUTYA! AZT MONDOD AMIT ÉN AKAROK
- azt hittem a kozákok.... férfiak... akik fegyvertelen sebesült kínzását elítélik.... de tévedtem.... maguk sem jobban a náciknál...
- Négy bajtársamat ölted meg... Azthiszem fegyvertelen sebesült helyett inkább használnám a lassú haldokló kifejezést...
- azok férfiak voltak... harcoltak... - nyöszörögte Laurentier.
- Nekem ne egy zsoldos, egy koszos bérgyilkos mondja meg milyen egy férfi... - sziszegte szikrázó szemekkel az orosz, és éles pengéjével megkapargatta Laurentier vállcsontját. A csikorgó hang egybeolvadt a derék tiszt fájdalmas üvöltésével. Laurentier előtt elhomályosodott a világ, de felröhögött. De senki nem figyelt oda... A táj viszhangozta ugyan hangját de senki nem sietett segytségére. Egyedül volt.

- Ráérek. Ők is ráérnek még. Előbb maga szépen elmond nekem mindent.
- azt... hiszem.... ebben téved nekem... nincs... dolgom magával... kínoztak már meg magánál profibbak is... - s leköpte az oroszt. Azt Laurentier erőlködése láthatóan nem hatota meg.
- El fogja mondani amit tud. Nem is a maga életéért, hanem ezért. Azzal maga elé rántott egy csodás vöröst. Towandát. Az éles kozák szablya a lány fehér torkának feszült.
- Bocsáss meg André... Nem tudtalak itthagyni... Ha meg kell halnunk, halljunk meg együtt....
- Milyen romantikus... - szólt cinikusan az orosz.