Navalmoral

-Qui estes-vous? -sziszegte az egynerhás fülébe a Vikomt. Bonynekó a sarokban gubbasztott. S oroszul suttogta! "Végezz vele! Öld meg! Dobd már le"
- Je je... se suis Hongrois! Je suis Hongrois!
- Behn... Bon... - szólt a vikomt és elvette a kést a jövevény torkától. Nem szerencsés ugyanarra a marhavagonra ugrani, amiben a két szökevény utazik... Pláne nem német egyenruhában... Mindenesetre a fényben, amikor megpillantotta a Vikomt és Bonyenkó fallangista álruháját, megenyhült a jövevény, és előréntott öt üveg tiszta rumot. Bonyenkó megémelygett... Alkohol... Vér...
A Vikomt moindenesetre átlátva a helyzetet nem akart gyanút kelteni.
- Szóval... Mióta vagy itt? Mikor jöttél?
A magyar mesélt neki a németekről, Hannáról, a szerelméről, aki meggyőződéses náci lévén belerángatta abba, hogy csatlakozzon a frankóistákhoz az "eszméért" harcolni.
Eszme... A szótól is felfordult a Vikomt gyomra. Folyton csak az Eszmék. Ez is csak olyan mint a segglyuk. Mindenkinek van egy. Ahogy beszélgettek a furcsa szerzet egész rokonszenves kezdett lenni a Vikomtnak. Látta, hogy ez is csak úgy került ide, mint Pilátus a krédóba, csak épp a másik oldalra. Megitták a rumot. A magyar egész jól bírta! Már a harmadik üveggel is felhajtották, amikor a magyar hirtelen elálmosodott. Ásított egy nagyot, és leszenderedett a vagon sarkába. A Vikomt visszament a szótlan Boinyenkóhoz. "Egész jópofa gyerek..." mondta, de Bonyenkó sötét arccal megszólalt.
- Alszik. Most öld meg.
- Megőrültél Vladimir? Mit tett ez a szerencsétlen? Felugrott egy vonatra! ÉS ne feledd... Nem leplezhetjük le magunkat. Mi most "vele" harcolunk! Még jól jöhet, hogy fedezze az inkognitónkat!
- ... megölöm én.... - mondta Bonyenkó és már kezdett is felegyenesedni a késsel a kezében.
- Állítsd le magad! Azonnal! - sziszegte a vikomt és visszarántotta Bonyenkót a padlóra. A csatanásra felriadt a magyar vendég.
- Minden rendben? - kérdezte a rumtól émelyegve.
- Persze persze... - nevetgélt a Vikomt - minden rendben, csak Bonyenkónak megártott kicsit a jó kis itóka... Minden rendben, aludj csak! - szólt neki.
- Rendben... - motyogta az utitárs, és visszafeküdt.
- Most te is aludj - szólt oda Bonyenkónak a Vikomt.
- Le fog minket leplezni! Le fog minket leplezni... - motyogta Bonyenkó és meredten, szemében gyilkos gyűlölettel meredt a mit sem sejtve szendergő árnyékra.
- Nem fog... Gondoskodom róla. Jó gyerek ez... Aludj. Még jól jöhet Madridban...
Azzal mindhárman lefeküdtek, de a Vikomt aznap éjjel nem aludt. Életében először félt barátjától, s nem bízott benne. Bármi megtörténhet... A hold besütött a marhavagon oldalán, s az zakatolva haladt Madrid felé.