Namaszté!

Az indiai napok kifejezetten kellemesen teltek. Hans tárcájának köszönhetően nem voltak anyagi gondjaim, az idő remek volt, és más veszély sem volt érezhető. A Bonyenkótól kapott információkat használva folytattam az utat. A szélvédő előtt a cetli: Delhi - Kanpur - Varanasi - Patna - majd egy nehezebb szakasz után Dacca. Igazság szerint fogalmam sincs hol vagyok, a városok után a helybeliektől érdeklődöm, akik hol túlontúl kedvesek, hol meg kiáltozni kezdenek. Mókás, amikor karjukat lengetve valami "Haddzstá'!"-szerű dolgot ordítanak; mindig az otthoni cigányok jutnak eszembe. A nagyvárosokat igyekszem kerülni, bár az üzemanyaghiány többször bekényszerített közelségükbe.

Az elmúlt napokban sokszor leálltam az út mellett, lassítottam, vagy más módokon próbáltam felvenni a kapcsolatot a többi versenyzővel. Hihetetlen, mennyi különleges járgány szeli az utakat Indiában, pedig ez a sok földút nem kedvez nekik. Hogy is mondta Vladimir? A vikomtot felkereshetem (bár legutóbbi találkozásunk kicsit felemásra sikerült...), a többiek is biztosan készségesek, de azért legyek óvatos. Már megállítottam egy kelmekereskedőt a Toyotájával, több brit üzletembert, és persze a legtöbben meg sem álltak. Egy indiai főúr egyenesen koldusnak nézett; igaz ami igaz, fürdésre csak a patakok, kutak nyújtanak lehetőséget. Mégis a legfurább találkozóm egy titokzatos nővel volt. Valamiért nagyon értő módon pillantott a Blitzre, majd kis sétára invitált az út menti teázó mellé. Élénken érdeklődött utam céljáról, bizalmába avatott, és elmondta, hogy ez a Grand Prix (!) élete legnagyobb vállalkozása. Miután kiderült, hogy ilyen módon útitársak vagyunk, hirtelen gyanúsan közelebb húzódott. Talán ez volt a hiba részéről. Magamban szántam és nevettem az egyszerű női nemet, bár egy nő, mikor első alkalommal bújik hozzád és néz szemedbe azzal a sanda csillogással, hát az soha nem lehet nevetséges, attól összetekeredik az ember szíve. Milyen kár, hogy jelenleg semmilyen női báj nem tud hatással lenni rám, ahhoz még keserűek az élmények.
Gyorsan kifogást kerestem és elköszöntem, sejtve, hogy talán örök "ellenséget" szereztem magamnak a visszautasított nő személyében. Utána néztem, ahogy a sofőr becsukta az ajtót (Óvatosan, Lady G! - hallottam), aztán tovább indultam.

Most pedig újra az úton. Ez a kis dombtető remek kilátást nyújthat, azt hiszem itt pompás lesz ebédelni. Amint lefordultam a kis lugasba, szokatlan látvány ütötte meg szemem.