Ha az ember egész életében az Ügyért harcolt, a végén rájön, hogy az Ügy nem létezik. Nincsen. Néma. Bármit is teszel az Ügyért, az Ügy sosem válaszol sosem reagál. S rájössz, hogy a harcod, amit vívsz, egyedül vívod. Olyan egyszerűnek tűnt minden. Szép új világ, ahol nincs gazdag és szegény, kiváltságos és halvaszületett... Ha van ügy, hát ezért megérte összeveszni egy családdal, s csapot papot hátrahagyva elmenni messzi vidékekre. Ha van Ügy nemesebb annál, semhogy harcolni Hitler ellen, hát mutasson valaki! De sajnos az Ügy néma. Az Ügy nem létezik. Az a szempár, amelyik esdett a halálért viszont nagyon is létezett. Minden este. Minden reggel, a nap minden órájában létezett. Isten? Nem. A Vikomt nem tudta még feltenni ezt a kérdést magának. Félt attól, hogyha felteszi, a választ már nem tudná elviselni. Annyi vér, annyi szenvedés, annyi düh... Ha van Isten, neki biztos nem bocsát meg, s ha nincs, akkor ami várja a Végtelen Űr, az Örök Magány, a Sötétség. Csak azt érezte, bárhogy is van ez, egyedül van. És meg kell tennie azt, amit meg kell tennie függetlenül attól, hogy ezzel elnyeri e valamifajta felső létező, Isten vagy bármi elismerését. Azt tudta, hogy a Néma Ügy számára ez teljesen lényegtelen, s bármit is tesz r senki sem fog emlékezni ezek után. Egyedül volt. Még akkoris, hogyha itt voltak a barátok... Ez a harc csak az övé, ez az út csak az övé. S EZ a harc lesz valóban a végső... "Por favor..." viszhangzott füleiben. Eljött az ő ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése