Choigny, Párizstól 20 kilométerre, néhány héttel korábban

- Éljen a Cár! Éljen Oroszország! Éljen Kozákia!
- Éljen! Éljen! - kiáltották mindannyian a kis párizs melléki villa szalonjában. Nagyon komikus volt a jelenet, ahogy ez a maroknyi kis csapat mintha csak a Téli Palota szalonjában állna, erőltetett arisztokratizmussal koccint olcsó vizespoharaival. A hangulat is fojtott volt annak ellenére, hogy egymás közt voltak. De nem bízhattak meg egymásban sem. Főleg nem mostanság. Már két vezérüket is leleplezte a Belső Vonal: Vrangelt a komornyikja ölte meg, s a leendő cárt, az Utosló Reménységet is elhalasztotta az a hideg méregszelence melyet a végzetes januáron Nyikoláj cárevics teájába csempésztek. Mióta elvesztették a brit kapcsolatot, s Sidney Riley is a Lubjanka padlóján végezte, a monarchisták már csak azokban bíztak, akikre emlékeztek a harcmezőkről.

Mindenek felett a kozákok voltak megbízhatóak... Mindent megtettek akkoris, s most is, hogy a Русский Обще Воинский Союз egysége a bolsevikok tevékenysége ellenére se törjön meg. De csüggedtek voltak... Vezetőeiket sorra kapcsolta le az NKVD és tudták, hogy minden "új menekült" veszélyes. Ezúttal viszont próbálták feledni a sok megpróbáltatást, s Jevgenyij Karlovics Miller meglepő élénkséggel, szinte jókedvűen tosztra emelte poharát.
- Közeleg a mi időnk barátaim! Oroszország Anyácska testén nem sokáig tenyészhet a bolsevik pióca! A Boldogságos Vladimiri Szűzanya segedelmével le fogjuk győzni az ármányt! Sosem voltunk még ilyen közel céljainkhoz!

A termet susmorgás töltötte meg, a titokzatos bejelentés mögött ugyanis senki sem tudta mi is állhat. Miller szándékosan ködösített: nem tudhatta, hogy a teremben lévők közül ki is a Belső Vonal embere. Miller mögött leghűségesebb testőre állt, Gregorij Veszenyszkij, akit mondenki csak "Drushának" szólított. Együtt harcoltak Archangelszk-nél, s a dvinai kudarc után együtt menekültek Romanovval és Wrangellel. Drusha semmit sem tudott a családjáról. Hallott arról, hogy '33-ban a Nagy Éhezéskor kis szülőfalujában kannibalizmusba fajult az éhezés, s azt hitte mindenki akit szeret már halott. Másfél milió ember... S főleg az ő népe. Gyűlölte Sztálint. Ha valaki megbízható volt, hát Drusha az volt. Az ő szívét a hazaszeretet és a bosszú hajtotta s nem holmi kalandvágy vagy ködös ideológia.

Drusha teljesítette minden közelességét, amit az Emigráció legfelső körei rábíztak. Testőrködés, sőt, még a choigny-i villa kertjét is gondozta, ha épp arra volt szükség. Miller is tudta, hogy nem az ő hibája, hogy elvesztették a vezetőiket, s hogy sorra rabolják el Sztálin emberei a legfontosabb tagokat. Mindenütt ott vannak, s a Hálózatot az összeonlás veszélyezteti. De most Miller kezében valóban ott volt az aduász, a megváltás kulcsa! Ha most sikerül, minden jóra fordul, elsöpörhetik Sztálint és bandáját, s végre hazát szerezhet szeretett kozákjainak, s végre Oroszország Anyácskára is új nap kelhet. Izgatott volt, s legszívesebben világgá kürtölte volna tervét, de nem tehette. Csak a legbelső, legmegbízhatóbb emberek tudhatnak róla, de leginkább egy. Drusha.

- Gregorij! Jöjjön ki kérem egy percre a kertbe, megmutatnám a holnapi munkát!
Drusha követte Miller tábornokot. Lassan mentek a fák alatt, s mikor már elhagyták a házat, s csak ketten voltak Miller megragadta Drusha karját, és mélyen a szemébe nézett.
-Feladatom van magának Gregorij! Nem bízhatom másra, de erősnek kell lennie. Amit most mondok, talán sokkolni fogja, de mindenképpen figyelnie kell. Nézzen hátra! - Drusha jobbra fordult, és látta, hogy a kertész gyanúsan közelmerészkedik a levélsöprűvel. Arrébb mentek, talán nem követi őket tovább...
- Drusha! Előszöris mondanom kell valamit, legyen erős.
- Igenis tábornokom...?
- Szvetlana él!! A nővére... Él! Svájcban... Drusha, ne essen el... Ne lássák, hogy megrendült, maradjon velem, kövessen... Még nincs vége...
Drusha émelyegve, a hirtől lebénulva követte tábornokát. Szvetlana! Az édes kicsi Szvetlana! Hát nem halt meg? Hát él?? Azonnal szaladni akart, hogy megölelhesse, megcsókolhassa halottnak hitt testvérét. De Miller folytatta.
- Grigorij! Nincs vége, mondom! Figylejen rám! Szvetlana nincs most Svájcban. Valahol Indiában van a férjével, aki kapaszkodjon meg. Egy bolsevik.
- Micsoda?? Az én Szvetlanám??? Egy... vörössel??? Ez lehetetlen!!!!!
- Nem tudja! Nem tud a férje múltjáról. Azt hiszi róla, hogy közülünk való... EZT csak mi tudjuk... - s azzal egy már jól ismert fényképet csúsztatott Drusha kezébe, amelyen egy szemüveges férfi és Sztálin kedélyesen néznek a kamerába, mögöttük egy kövérkés figura figyeli a jelenetet.
- Ez ő... A baloldalon. Mögötte meg a francia barátja, bizonyos André de Silagie akit mondenki csak a Vikomtként ismer.
Drusha jeges gyűlölettel nézte a papírost, melyen ez a két szörnyeteg vigyorgott a harmadikkal, azzal az emberrel, aki egy tollvonással kiirtotta egész népét, aki miatt évtizedekre elszakadt szeretteitől, akikről azt se tudta élnek-e vagy halnak. Jól megnézte a képet. Ez a két ember máris halott volt a szemében. Egy érdekelte, hogy Szvetlanát kimentse a vörös szörnyeteg karmai közül, és újra együtt lehessenek.

- Grigorij. A következőt kell tennie. Szövetségeseink komoly, ismétlem KOMOLY igéretet tettek arra, hogy a közeljövőben fontos szerephez juthatunk. Sztálin napjai meg vannak számlálva! A háború a küszöbön! Isten nem engedi ezt a Sátánt tovább uralkodni szeretett Oroszországán, s ezt a judeobolsevik bandát is elsöpri a Föld színéről! Nincs többé Lenin, Trockij, Bonyenkó, Sztálin... Vége lesz, és eljön a mi napunk! De ahhoz, hogy ezt elérjük egy utolsó küldetést kell végrehajtani.
- Öljem meg őket. - mondta Drusha. Örömmel teszem meg Generális...
- Ne ne! Ne cselekedjen elhamarkodottan! Szövetségeseinknek egy kis gondja támadt, s a mi szerencsénkre, a maga szerencséjére Drusha a maga szerencséjére! A helyzet kulcsa a vejénél van. Szerezze meg ami nála meg annál a franciánál van, végezzen velük, s ha ezt megteszi, Szvetlanával biztonságban és békében élhetnek, amíg el nem jön az óra, hogy visszatérhetünk Oroszországba! A független Kozakiába! Hát nem csodálatos? Tudja.. Magát a Boldogságos Vladimiri Szűzanya közbenjárására, maga az ÚRjézus küldte közénk... Maga tud egyedül a közelükbe férkőzni! Csakis maga! S ha megszerzi nekünk azt a mikorfilmet amit szövetségesünk olyannyira akar... Drusha, még magának sem árulhatom el ki az... De amit szövetségesünk akar, ha nálunk lesz végre a jövőnk kulcsa! Drusha! Ilyen csak egyszer... - Miller észrevette hogy elragadtatottsága miatt a kertész megint felfigyelt. Elhallgaott, s immár súgva magához húzta Drusenykát.
- Ma éjjel elrepül Indiába. keresse meg őket a Grand Prix-n és tegye meg amit a hazája kíván. Oroszországért! Kozákiért! Szvetlanáért... Isten legyen Önnel Grigorij!
Grigorij Veszenyszkij soha nem volt ilyen biztos a dolgában. S soha nem volt ilyen elszánt. Oroszországért, Kozákiáért, és Szvetlanáért... Akár a halálba is. Éljen a cár! Éljen Oroszország!