Nagyon fáradt vagyok. Leállítottam a motort, és a nagy csendben leültem az út szélén. Hátamat egy kőnek vetettem és néztem az ismeretlen tájat. Mozgás csak valahol nagyon messze látszott, biztos pásztorok. Amióta nincs kihez szóljak, az emlékek újra megrohannak, és folyton csak gondolkodom. Minek vagyok itt? Miért alakult minden így? Kik ezek az alakok a különböző autóikban, mit akarnak elérni és milyen áron? Tegnap is a lövések a sátortábor felől...
És én is, minek cipelem ezt a sok kacatot, miért megyek együtt Bonyenkóékkal? Szedd már össze magad! - gondoltam, és nagyot sóhajtottam. Tudtam, hogy más választásom már nincsen.
Furcsa módon csak valamilyen békés, csendes muzsikára, jó társaságra vágytam. Jót ittam a hideg vízből, becsuktam a szemem, ...és újra Manuelnél voltam.
Rögtön jobb kedvem lett! A kavargó India vár, színes és gyönyörű tavaszával!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése