Sejtettem, hogy Ms. Towandára nem fognak gyanakodni az oroszok, de nem csak ezért adtam neki a mikrofilmet. Az igazat megvallva, a mai nap után már nem bízom meg sem az ítélőképességemben, sem Carmenben. Monsieur Laurentier és Towanda kisasszony egymás iránti önfeláldozása azonban olyan tiszta érzelmekről tett tanúbizonyságot, amiben még én sem kételkedhetem.
Furcsa az élet... Mr. Bundoise-t elvtársai üldözik a brit korona égkövének számító, Indiában? Itt valami nem stimmel... vagy Mr. Bundoise nem az, aki, vagy a szovjetek nem azok, aminek tűnnek, vagy a jó öreg Brit Birodalom nem az, ami volt. Esetleg mindhárom.
A hotelhoz érve tudtam, hogy nincs sok időnk, ezért Carment megkértem, keresse meg Mr. Bundoise, magam pedig egy telefonhívást kezdeményeztem a városi rendőrparancsnokhoz. George igazi bajtárs volt, még Cranwellből, bár nem túlzottan barátságos, ám mindig segítségre kész. Egy baleset után többször nem repülhetett, a kalandvágya azonban megmaradt, és némi felsőbbrendűségi érzéssel a gyarmati kiküldetést választotta, hogy majd itt rendet vág a sok elégedetlenkedő benszülött között. Meglepődött, hogy a városban vagyok, az pedig, hogy orosz szabadcsapatok garázdálkodnak a városban, egyenesen feldühítette. Haladéktalanul kirendelt két osztagot, egyet a hotelhez, egyet pedig Monsieur Laurentier legutóbbi tartózkodási helyére, és megköszönte a szíves felvilágosítást.
Ez némi időt adott nekünk, de nem állt szándékomban megvárni, ki ér előbb a hotelhez, úgyhogy kissé türelmetlenül Carmen és Bundoise keresésére indultam. A lépcsőn fölfelé lépkedve jöttek velem szemben, lefelé.
- Becsomagoltunk neked - mondta, közeben Mr. Bundoise lendületből átdobota nekem a bőröndömet, amitől én lendületből majdnem hanyattgurultam a lépcsőn.
- Siessünk, nincs sok időnk. - mondtam - Azt hiszem, még van még egy rendezetlen számlánk. És nem a szállodai tartozásunkra gondolok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése