Oto, te galád....

- Elárultál. Megint. - szólt haláraváltan a Vikomt.
- Oto.... Miért tetted ezt velem??? Te céda... Nem volt elég akkor, ott? Nem volt elég neked Párizs? Nem volt elég Berlin? - a Vikomt ingerülten a revolveréhez kapott.
- Lőjj Vikomt Lőjj! Lőjj le! Ilyen vagyok! Ez vagyok én! Mire vársz? Lőjj le!
Arcában belenyugvás volt, és nyugalom. Zavaró nyugalom. A Vikomt keze lehanyatlott.
- Miért nem árultad el Towandát?
- André... sosem fogsz megérteni. Sosem fogod megérteni, hogy mindent de mindent érted teszek. Szeretlek... Te vagy a...
- Ratu... Kérlek hagyd ezt. Nem akarom hallani. Ha rajtad múlott volna már rég halott lennék.
- Nem! Az múlott rajtam hogy még élsz! Hidd el...
- Nem tudok hinni neked Ratu. Nem tudok... Te is tudod, hogy midnent megadnék, hogy együtt legyünk, hogy az életünk ne ez legyen ami, de a Sorsot... Nézd csak már Sorsról beszélek... Hova jutottunk...
- Csak nem hinni kezdtél kicsi komancs? - nevetgélt Ratu, mintha csak évődnének.
- Te ezt nem tudhatod... Ezt nem értheted... - mondta a Vikomt hirtelen elhallgatva.
- És miért ne érthetném? Miért ne tudhatnám? - provokálta kíváncsian a Vikomtot.
- Tudod Ratu... Arra gondolok néha, hogy nem véletlenül születtünk a Világra. Hogy feladatunk van, és azt akkoris is véghez kell vinnünk, ha az életünkbe kerül... Talán van valaki, aki majd értékeli ezt... aki megbocsát azért amit tettünk....
- André! Megijesztesz... Mire készülsz?
A Vikomt elmosolyodott, de nem szólt semmit. Már kész volt fejében a Terv.
- Hol van a mikrofilm? - kérdezte OtO
- Ha én azt tudnám... - felelte lemondóan a Vikomt. Az utolsó esélyem. Esélyünk ha már úgy akarod... Mellesleg OtO, ha SSmizörz megtudja, hogy kicsented a "nyakörvéből" a mikrofilmet, nem hinném, hogy hagynak tovább vonaglani a Palasttól a Blosojig...
- Miért beszélsz így velem?? Miért vagy ilyen kegyetlen? Miért teszed ezt velem André? - Ratu szemében megjelent egy könnycsepp. Talán az első évek óta... Az első őszinte könnycsepp. Máshova vágyott most. Egy másik korba, egy másik helyre, ahol ő és a Vikomt talán boldogan élhetnek... De már nem volt visszaút.
- Végezz velem André, kérlek... Ha a Papnő halott...
- Egyszerű volna. Nem teszem meg. Más terveim vannak. Most menj. Kérlek... Szeretnék magamra maradni...

A Vikomt magára maradt, s már tudta, hogy mit fog tenni. S tudta, hogy tervéhez egyetlen ember lehet társa. Laurentier. Fogta magát, s felkerekedett, hogy a szobájába siessen. Kopogás nélkül nyitott be, de talán nem kellett volna... Drága kis Towanda... Te kis kotnyeles... De ha így esett ám legyen. Mostmár nincs visszaút. Hárman maradtunk.