Létezik-e megoldás?

Mindkét André közel állt szívéhez, még ha egy kicsit máshogy is. És most mindketten ott voltak a szobában. Towanda persze egy csöppet zavarban volt, hogy így rájuk nyitott a vikomt, de azért egy kicsit örült is, megnyugodott, hogy élve látja.

Kibontakozott Laurentier öleléséből, elnézést kért, és visszavonult a fürdőbe, egy kicsit rendbe szedni magát. Amikor visszatért, a két férfi már komor beszélgetésbe merült. Szörnyű dolog volt az, amit Bundoise kért Laurentiertől... A forradalmárleány újra szembesült vele, hogy a világ még mindig nem az utópisztikus édenkert, amiért ő harcolt, oly eredménytelenül, de töretlen lelkesedéssel. Nem volt képes feladni a reményt, hogy a dolgokat békésen is el lehet rendezni, de ez most már számára is egyre valószerűtlenebbnek tűnt.

Megijedt. Korábban azt gondolta, átlátja a helyzetet, de hirtelen minden szál összekuszálódott. Nincsenek meg sem a gyémántok, sem a terv, minden és mindenki veszélyben van, akit szeret. Szörnyű dolgok vannak készülőben, a háborút már nem lehet megállítani, de talán az eljövendő pusztítás mértéke csökkenthető. Legalábbis a Vikomt ezt mondta. Még ha látszólag oly nagy árat is kell fizetni érte...

El kell pusztítani a napfegyver terveit, ez nem kétséges. Ebben ő is közreműködhet, de ebben a pillanatban teljesen tanácstalan volt. Túlzottan felkavarták a közelmúlt eseményei. Hová rohant el oly sietve Bundoise? És André utána... Inkább csak sejtette, mint tudta, pontosan mire is készülnek. Egyszerűen nem akarta elhinni, amit egy pár pillanattal azelőtt hallott. Hol lehetnek a tervrajzok? Hol van Bonyenko? Mit kéne most tennie? Sikerülhetnek-e egyátalán a Vikomt tervei?


Az aggódalom összeszorította a szívét. Nem bírt tovább a szobában maradni, elindult, muszáj volt járnia egyet. A hallban összetalálkozott Carmennel, aki ma is nagyon kedélyes hangulatban volt. Együtt kikocsikáztak a folyópart egy elhagyatottabb részére, és átadták magukat a napfürdőzés örömeinek. Élvezték, hogy Indiában teljesen más a február. Towanda nem igazán ismerte Carment, nem sejtette, vajon ő is benne van-e ebben az egészben, és ha igen, melyik oldalon, de már nem is érdekelte. Lehet, hogy balgaság volt idejönni, de bízott a gondviselésben, a sorsban. Mindig is az ösztöneire, megérzéseire hallgatott, és most valami azt súgta, itt a cigánylány mellett még megoldásra találhat. Elkezdtek a sorsról, a jövőről beszélgetni, végül odanyújtotta tenyerét Carmennek, aki hosszasan vizsgálta azt, és gondolataiba mélyedt...