"Hagyjon engem Agatha..." - mondta ingerülten a Vikomt. S unottan tovább vezetett. Ezt a kis texasi lányt egy régi barátja mutatta be neki egy estélyen, de már bánta, hogy kalandba bocsátkozott vele. Laurentier is kajánul vigyorogva mutatta be a Chicagoba került megszeppent cowgirl-t. A szíve mélyén sajnálta szegényt, aki furcsa akcentusával, naív gyermekiséggel próbál eligazodni ennek a koszos városnak az útvesztői közt. Játékbarlangok, lokálok, illegális ivók, prostituáltak, maffiózók, s ez a kis vidéki lány. Navalmoral és OtO emléke még túl élénk volt fejében, még nehéz volt mindkettőt feledni, s mikor elsőre megpillantotta Agathát talán törleszteni akart. Talán azt akarta megadni neki, amit OtO-nak nem tudott, talán meg akarta védeni a Veszedelemtől, hogy törlesszen kudarcáért Navalmoralnál.
Hamar rá kellett jönnie, hogy Agatha más mint elsőre hitte. A naívnak tűnő lány nagyonis céltudatosan és okosan mozgott Chicago kiismerhetetlennek tűnő dzsungelében. Mindig nagy lelkesedéssel nézett Boundoise szemébe, s szinte égő szemekkel mondta azt a szót, Vikomt. De mi volt ez a szó? Pusztán egy cím. Egy plecsni. Szabadulni is szeretett volna tőle Boundoise: Navalmoral óta nem érezte méltónak magát ősei nemességéhez. Drága volt a kis Agatha... A szó legszorosabb értelmében. A legdrágább lokálok, a legdrágább ékszerek, a legdrágább ruhák. Mindegy, csak sok pénzbe kerüljön. S a vikomtnak volt pénze. Dehát a Vikomt kézcsókjai Agathának "túl kontinentálisnak" tűntek, s a legjobb barátai mégiscsak a gyémántok voltak. Aztán egy nap a Vikomt nem hívta többet Agathát, s nem lepődött meg, hogy Agatha sem hívta őt.
Az idén nyáron érkezett egy meghívó egy estélyre Chicagoba. Bizonyos Lord és Lady G.estélye... De a Vikomt nem ment el. Hogy is tudott volna, hisz ekkor már új kötelességei Berlinbe szólították, de már rég nem érdekelte Chicago, ez a mocskos bűnös város, az üres partikkal és üres emberekkel. El is felejtette Agathát régen, de most, hogy folyamatosan levleeket kapott a titokzatos Lady G. től, maga se tudja miért eszébe jutott ez a kis történet. Ez járt a fejében akkoris, mikor az édes Towandát a szobájában hagyta. Elindult Bonyenko szobája felé, s a folyosón futott össze régi barátjával, aki izzadtan és zaklatottan karolt belé. Nem értette mi van: Lady G.ről szerette volna kikérdezni, de barátja rögvest egy véres papírlapot nyomott a kezébe. A vikomt elsápadt: NAVALMORAL... Hirtelen megszédült, s arra gondolt: hogy lehet, hogy minden de minden egyszerre, itt és most kerül felszínre? Milyen színjáték részese? Milyen erő irányítja lépteiket? Az utóbbi napok viszont hozzászoktatták a nem várt fordulatokhoz, s csak annyit mondott: Keressük meg Laurentiert! Amikor mi voltunk bajban, ő segített, most rajtunk a sor. Bonyenkó biccentett, s most, hogy látta mit is kell tennie elszállt belőle az idegesség. A vikomt hirtelen megrettent. Ugyanazt a hideg elszántságot látta barátja arcán, amit azon az éjjelen. Azon az éjjelen melyen minden megváltozott... Minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése