Korán keltem, hogy korán indulhassak. Az autóba már Ervin mindent bepakolt. Kissé esős idő volt, a park előtt még beleszippantottam a friss levegőbe, szétnéztem, és a ballonkabátomból cigarettát kotortam elő. Ervin csendesen álldogált mellettem.
-Az ezüst nyillal jössz?
-Igen. Nem vagyok hivatalos versenyző, csak Monsieur Bundoise megkért hogy vigyem el az autóját.
Hallgattunk. Nyugodt voltam, bár még mindig elég gyenge. De végére járok ennek, ha addig élek is. Agatha járt az eszemben, s nagyon nagyon régóta előszőr éreztem egy nő hiányát. Valami rossz érzés motoszkált a mellkasomban, Vladimir nagyon hallgatag, valami veszély leselkedhet rá. És az a véres feliat az autóján...
A cigarettát elpöckölve s búcsút intve Ervinnek, az autóba pattantam és elindítva a gázra léptem. A kocsi keményen ugrott ki, érezhetően jobban megy mint a túraverzió. Csak kevés a hely... Irány Ankara! Ahogy a kocsi átadta magát az útnak, úgy adtam át én is magam az emlékeimnek... Bonyenko... Navalmoral...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése