Egy nehéz nap kezdete

Isztambulba a térkép és köztem támadt kölcsönös ellenszenv fokozatosan megtűréssé, elfogadássá, majd szimpátíává, végül erős barátsággá szelídült abban a másfél órában, míg a Boszporusz partján, a Hagia Sophia mentén és szűk sikátorokon át eljutottam a Hotelhez. A szálló előtti parkolóban volt alkalmam megmegtekinteni korunk legimpozánsabb gépcsodáit, és jóleső érzéssel töltött el, hogy a versenyzők közül többen is a brit mérnöki tehetség jeles képviselőit választották. Mindössze egy összefestékezett jármű volt, ami külalakját tekintve nem illett a sorba. Fel nem foghatom, ki és mi okból vetemedhet ilyen bestiális vandalizmusra. Az autók körül nagy sürgés-forgás zajlott, a versenyzők láthatóan már az indulásra készültek. Nem akartam őket megzavarni, így beléptem a hallba, hogy a recepción érdeklődjek a Grand Prix szervezőinek kiléte felől, ám ekkor erős amerikai akcentussal rámkiáltottak:
- Oli, de jó, hogy itt vagy, már nagyon vártalak!!
Meglepetésemben csak habogni tudtam. Jack Thomson volt az, legalábbis nekem így mutatták be annak idején. Akkor Adams-Toman Aircraftnál dolgozott, néhány tárgyaláson találkoztunk. Úgy volt, hogy az ATA megvesz pár Supermarine licenszt, de tudtommal az ügyletből nem lett semmi. A háttérben mindenféle titkos kormány együttműködésekről is suttogtak, de az ilyesmivel ritkán foglalkoztam. Kellemes fickó volt, nagyhangú és a kelleténél kissé közvetlenebb, ahogy láttam, ezek a tulajdonságai azóta sem változtak.
- Right Ho, Jack! Micsoda meglepetés! Hogy-hogy vártál engem? Nyújtottam zavartan a kezem.
- Nem olvastad el a dossziét, amit a bácsikád adott? - Itt, azt hiszem, érdemes megállni egy percre, és kihangsúlyozni egy örök életre szóló tanulságot: ha a bácsikánk egy dossziéval elküld a világ másik felére, azt ezentúl mindig haladéktalanul olvassuk el!
- Én elkezdtem... de várjunk csak, te honnan tudsz az egészről?
- Ez egy közös Amerikai-Brit akció, Oli. Benne van a dossziéban. De most sietnünk kell, el kell repülnötök Egyiptomba!
- Kinek kell repülnie, és hogyhogy Egyiptomba? Nekem egy gyémánt macskát kell megkeresnem, és további gyémántok eltünésére kell figyelnem itt Isztanbulban!
- Ti britek, mintha még mindig a 19. században élnétek, mindig le vagytok maradva. A macska megvan, Andy Boundoise-nál van, te is ismered. - Hogy ismerem, az némi túlzás, akkor találkoztam vele párszor, mikor "Andy"-vel, akire, dacára francia gyökereinek, talpig úriemberként emlékszem, és akit tapintatosabb volt Andrénak szólítani. - A gyémántokat pedig biztonsági okokból három részletben elvitték egy indiai kiállításra - folytatta Jack, miközben egy aznapi újság szalagcímére mutogatott, ami nem sokat segített rajtam, mivel kihívásokkal küzdöttem a török nyelv olvasását illetően.
Feladtam, éreztem, a lépéshátrányom behozhatatlan.
- Rendben, Jack, meggyőztél. Mondd, mit tegyek.
- Van egy kisgépünk a Isztanbul határain kívül, Vidd el Andyt és a macskát Egyiptomba. George vagy Al majd kivisz. - mutatott két sötét bőrű, nem túl bizalomgerjesztő egyén felé. Valami kiülhetett az arcomra, mert Jack így folytatta - Semmi gond, Oli, megbízhatsz bennük.
- És mi lesz a kocsimmal, meg a poggyászommal? És mi lesz a versennyel?
- Olikám, te nem versenyezni vagy itt. Nyugodtan rájuk bízhatod a holmidat. Siessetek a géphez és készítsd elő! Én addig összeszedem Andyt. És olvasd el a dossziét!
Szerettem volna ellenkezni, de nem ment. Intettem az egyik úrnak, és kedvetlenül útnak indultam vele a reptér felé. És elhatároztam, hogy a bácsikámat ezetúl jóval ritábban, rendkívüli esetekben fogom látogatni.
A reptérre kiérve, megkértem George-ot vagy Alt, hogy vigye tovább a versenyen a kocsimat, valamint megpróbáltam elmagyarázni, hogy óvatosan váltson sebességet, de ekkor már csak egy porfelhőt láttam magam előtt, és George vagy Al vigyorgó fejjel úgy viharzott el 3 és fél literes Bentleymen, mintha az az övé lett volna.
Én meg kint maradtam egyedül egy idegen országban egy tíz éves ATA Cruiser társaságában, aminek megtervezése és legyártása idején bízvást nem sejtették, mit is kell majd szegény kis gépnek elszenvednie az elkövetkezőkben. Majd mikor végeztem az előkészületekkel, elővettem bácsikám dossziéját, és újfent elkezdtem olvasni...