Közel huszonnégy órát aludtam, vagy talán helyesebb úgy fogalmaznom, hogy eszméletlen voltam. Mikor kinyitottam a szemem, Ervin ült az ágyam végében. Ó a hűséges Ervin! Ő tájékoztatott az eseményekről. A két kedves fiatal nizzai aki segített, az összetört autó, a halott gestapósok… Rebecca küldött, pénzt az új autóra, amely már a hotel előtt áll… Nem örülök nagyon, azt hiszem nem szorulok Rebecca segítségére… Miután Ervin beszámolt, újra álomba taszított a kimerültség. Egyszerre csak kedves cirógatásra ébredtem. Agatha ült az ágyam szélén, egy szál kis neglizsében. Szőke fürtjei játékosan táncoltak szép arca körül, a finom csipke erősen sejttette formás alakját.
-Hogy vagy André?
-Agatha… mit keresel itt?
-Gondoltam megnézem, hogy vagy, miután a két olasz kihúzott egy rommá tört harmincezer frankos autóból amiben volt még két halott náci…
Lassan felültem az ágyban, Agatha segített. A fejem még zúgott, de egészen jól voltam. Az ágy mellé a falhoz volt támasztva a mauser. Az ölembe vettem.
-Köszönöm, jól vagyok…
-És gondoltam megkérdem, emlékszel-e az üzletre
Elgondolkodtam... Milyen üzlet? Aztán bevillant, az a hétvége a Lordnál amikor összeszólalkoztam vele… és Chicago, Agatha nyakán kövek… ott mondta a dolgot a gyémántokkal… persze a saját dolgaimmal voltam elfoglalva, s nem igazán voltam jelen az elmúlt három négy hónapban…
-Nézd Agatha, lehet hogy egy gyilkos vagyok, de nem vagyok tolvaj. Van pénzem, ha nem is vagyok egy krőzus, főleg most… de nem rabolok. Francia tiszt voltam, van ami kötelez.
Agatha felállt és odébb lépett.
-Nézd a kis erkölcsöst! Laurentier a tiszta! Kacagnom kell.
Megragadtam a karját és magamhoz rántottam.
-Neked a kövek kellenek. Renben. Tégy amit akarsz, de én ebben nem veszek részt. Viszont nem állok az utadba. Felesleges. Úgyis megszerzed amit akarsz… Én más utakon járok.
Végignéztem ezen a sudár gyönyörű vékony nőn, a pusztító tekintetén és valami furcsát éreztem…
-Nem tudom mit akarsz, és nem is szólok bele, te tudod mit csinálsz. Van fegyvered?
Agatha bántón felkacagott.
-Az én fegyverem az eszem kedvesem. Te szorongasd csak a puskádat, nekem nincs szükségem rá.
Az éjjeliszekrény fiókját kihúztam, s kivettem belőle a gestapós Lugerét. Kecses darab, pont egy ilyen nőhöz illik.
-Azért ezt tedd el.
Agatha elvette a pisztolyt, ellenőrizte a tárat és ügyesen megpörgette az ujjai közt a fegyvert, tanúbizonyságul hogy a chicagói évek nem múltak el nyomtalanul. Odalépett hozzám, kedvesen megsímogatta az arcomat és adott egy puszit a fejemre.
-Légy jó kedves Laurentier, csókoltatom Rebeccát!
Nem válaszoltam. A szépség ringó csípővel az ajtóhoz ment egyik kezében a nehéz Luger lógott, s anélkül hogy visszanézett volna, elhagyta a szobát.
A versenyzők többsége a bárban volt, itt is ott is kis asztalok körül ültek, beszélgettek. Én már a második adag rumot rendeltem, amikor megláttam a főhadnagyot a lépcsőn letámolyogni. Felugrottam, és odarohantam.
-Uram, önnek feküdnie kéne…
-Persze Ervin, majd a koporsóban.
Elegáns, volt vasalt és katonásabb mint az elmúlt években bármikor. Valahogy megváltozott, az a szomorkás civil akivé lassan változott miután leszerelt, mintha eltűnt volna. Furcsa veszélyes fény égett a szemében, amitől kirázott a hideg. Félelmetes ereje van hogy így helyrejött.
-De uram a szkopolamin…
-Nem rosszabb mint Rebecca édes pezsgői.
Válaszolta s kaján mosoly volt a szája szegletében.
Kihúzva magát, kissé bizonytalan léptekkel a nizzai srácok asztalához ment. Csend volt, mindenki hallgatott.
-Uraim. Önök megmentették az életemet, ezzel leköteleztek. Kérem fogadjanak el egy üveg konyakot, amivel nem tudom mindezt meghálálni.
A nizzaiak vidáman rázták a kezét. A pincér kitöltötte a konyakot, csendült a kristálypohár.
Nem tudták a fiúk mit is nyertek a konyakon kívül. Egy mesterlövész háláját. Maga az életbiztosítás.
-Hogy vagy André?
-Agatha… mit keresel itt?
-Gondoltam megnézem, hogy vagy, miután a két olasz kihúzott egy rommá tört harmincezer frankos autóból amiben volt még két halott náci…
Lassan felültem az ágyban, Agatha segített. A fejem még zúgott, de egészen jól voltam. Az ágy mellé a falhoz volt támasztva a mauser. Az ölembe vettem.
-Köszönöm, jól vagyok…
-És gondoltam megkérdem, emlékszel-e az üzletre
Elgondolkodtam... Milyen üzlet? Aztán bevillant, az a hétvége a Lordnál amikor összeszólalkoztam vele… és Chicago, Agatha nyakán kövek… ott mondta a dolgot a gyémántokkal… persze a saját dolgaimmal voltam elfoglalva, s nem igazán voltam jelen az elmúlt három négy hónapban…
-Nézd Agatha, lehet hogy egy gyilkos vagyok, de nem vagyok tolvaj. Van pénzem, ha nem is vagyok egy krőzus, főleg most… de nem rabolok. Francia tiszt voltam, van ami kötelez.
Agatha felállt és odébb lépett.
-Nézd a kis erkölcsöst! Laurentier a tiszta! Kacagnom kell.
Megragadtam a karját és magamhoz rántottam.
-Neked a kövek kellenek. Renben. Tégy amit akarsz, de én ebben nem veszek részt. Viszont nem állok az utadba. Felesleges. Úgyis megszerzed amit akarsz… Én más utakon járok.
Végignéztem ezen a sudár gyönyörű vékony nőn, a pusztító tekintetén és valami furcsát éreztem…
-Nem tudom mit akarsz, és nem is szólok bele, te tudod mit csinálsz. Van fegyvered?
Agatha bántón felkacagott.
-Az én fegyverem az eszem kedvesem. Te szorongasd csak a puskádat, nekem nincs szükségem rá.
Az éjjeliszekrény fiókját kihúztam, s kivettem belőle a gestapós Lugerét. Kecses darab, pont egy ilyen nőhöz illik.
-Azért ezt tedd el.
Agatha elvette a pisztolyt, ellenőrizte a tárat és ügyesen megpörgette az ujjai közt a fegyvert, tanúbizonyságul hogy a chicagói évek nem múltak el nyomtalanul. Odalépett hozzám, kedvesen megsímogatta az arcomat és adott egy puszit a fejemre.
-Légy jó kedves Laurentier, csókoltatom Rebeccát!
Nem válaszoltam. A szépség ringó csípővel az ajtóhoz ment egyik kezében a nehéz Luger lógott, s anélkül hogy visszanézett volna, elhagyta a szobát.
A versenyzők többsége a bárban volt, itt is ott is kis asztalok körül ültek, beszélgettek. Én már a második adag rumot rendeltem, amikor megláttam a főhadnagyot a lépcsőn letámolyogni. Felugrottam, és odarohantam.
-Uram, önnek feküdnie kéne…
-Persze Ervin, majd a koporsóban.
Elegáns, volt vasalt és katonásabb mint az elmúlt években bármikor. Valahogy megváltozott, az a szomorkás civil akivé lassan változott miután leszerelt, mintha eltűnt volna. Furcsa veszélyes fény égett a szemében, amitől kirázott a hideg. Félelmetes ereje van hogy így helyrejött.
-De uram a szkopolamin…
-Nem rosszabb mint Rebecca édes pezsgői.
Válaszolta s kaján mosoly volt a szája szegletében.
Kihúzva magát, kissé bizonytalan léptekkel a nizzai srácok asztalához ment. Csend volt, mindenki hallgatott.
-Uraim. Önök megmentették az életemet, ezzel leköteleztek. Kérem fogadjanak el egy üveg konyakot, amivel nem tudom mindezt meghálálni.
A nizzaiak vidáman rázták a kezét. A pincér kitöltötte a konyakot, csendült a kristálypohár.
Nem tudták a fiúk mit is nyertek a konyakon kívül. Egy mesterlövész háláját. Maga az életbiztosítás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése