Carmen, la Carmencita

Spanyolhon legszebb sziklás tájain jártam csempésztársaimmal, amikor két meglehetősen jóképű úriembert láttunk meg. Egy szakadék szélén parkíroztak álmaim autójával, és valamin hevesen vitatkoztak. Társaimat gyorsan bezavartam a tüskés bokrok közé, hogy kerüljenek mögéjük.
Bevetettem legkecsesebb csípőringásomat, legkacérabb pillarebegtetéseimet, hogy felhívjam magamra a figyelmüket. Talán hallottak róla, hogy Don Josét is így sikerült levennem lábáról...
Most is hatott...
Azonnal kiderítettem, min veszekedtek. Egyikőjük egy bizonyos versenyt emlegetett, másiknak fontosabb volt egy szerelem... A kis bohó nem tudta, mily rövid ideig tart ez a nőknél.
Nos, hogy a lényegre térjek, míg velem voltak elfoglalva a pökhendi urak, addig társaim elkötötték autójukat, aztán nekem sem kellett több, ismerve a legrövidebb utat, futásnak eredtem.
Szerencsétlenek, lehet, hogy még most is ott siránkoznak, de ez engem már egy cseppet sem érdekel.
Az a fontos, hogy mostanra megérkeztem, és mivel minden útitervük ott maradt ebben a gyönyörű Morganban, úgy döntöttem, majd én elmegyek, hogy a kis autó beteljesíthesse sorsát...
És persze én is az enyémet...
Szóval vár rám a nagy kaland. Egy szegény, spanyol, tüzes cigánylány egy luxusautóban...