-Signor Bonyenko! Jöjjön gyorsan! A felesége!
Azon nyomban rohantam a második emeletre. Teljes erőmből tapostam a lépcsőket, mintha a márványlapok gyűlölt ellenségeim lennének. Fent a szobánk ajtaja résnyire volt nyitva. Hirtelen mozdulattal löktem be. Szvetlánát az asztalra roskadva találtam, teste rázkódott a sírástól. Nem értettem semmit.
Rémülettel teli, könnyes szemmel nézett rám.
- Vladim... - akadt el a hangja -...Vladimir ... olvasd ... - egy vérrel áztatott papírlapot szorongatott. Ujjait egyenként lefejtetve róla lassan egy szó tűnt elő, egy hátborzongató szó.
- "N a v a l m o r a l "
Abban a pillanatban lüktetni kezdett a mellkasom. Forró verejték öntötte el az arcom.
- Hát mégis... - mormoltam ... mégis ... túlélte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése