Szvetlana nem sokat értett a politikához, de egyvalamit megtanult már vele kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy ahol felüti rút fejét eme tényező, ott sebtiben megváltozik minden. Idegesség, türelmetlenség lesz úrrá jámbor embereken, édes idillek válnak perc alatt távoli emlékké és a nevetés csupán a keserűség egyik torz kifejezőformája. Máig sem érti pontosan, miért kellett elhagynia otthonát, az oly kedves dácsát, ahol boldogegyformán teltek mindennapjai szüleivel és öccsével, Drjusenykával. Ama vészterhes október óta, melyet szintúgy a Politika mérgező csápjai ferteztek meg, csak remélheti Atyuskája és Mamuskája épségét. A szerelem persze, mely Szvetlánát villámütésként már Svájcban érte, feledtetni tudta a leány hányattatásait. Az otthoninál jóval nyüzsgőbb társasági élet, melyet Vladimir oldalán megtapasztalhatott, s a vodkánál jóval derűsebb pezsgő, mit megízlelhetett, új életet s lendületet kölcsönzött testének, lelkének. Mióta Vladimir és ő összekötötték életüket, újra a régi biztinságot érezhette maga körül.
Tudott ugyan férje múltjáról egy-egy kusza történetet, de mivel a jelen tökéletes derűvel s harmoniában zajlott, úgy hangzottak ezek számára, mint valami távoli és ősrégi históriák , amik talán igazak se voltak.
Most azonban egyetlen óvatlan pillanat, és minden közel tolul! Itt van, itt! A Politika. A Baj! A Veszély! Ki tudja, talán már a szálloda lépcsőin kúszik egyre feljebb és feljebb, hogy aztán a küszöb résén át behatolva lesújtson és múlttá zúzza boldogságát!
A verseny, ez a sok új ember, rokonszenvesek és kevésbé azok, ismeretlen tájak elé nézni, minden nap, minden percben máshol lenni... Már ez is megviselte e finom s meglehetősen gyönge idegzetű fiatal asszony kedélyét, de mindezidáig a kíváncsiság le tudta győzni romló közérzetét és - igen - balsejtelmeit! "Navalmoral". Dehogy tudta, hol van. Térképet csak most, a verseny óta nézegetett olykor. De azt tudta: valaki férje életére tör!
Körülnéz. A lakosztály csendes, Vladimir a Vikomtot ment felkeresni. Mégegyszer a cédulára néz , melyet apró ujjai izzadó tenyerében ronggyá gyűrtek már, majd undorral a hamutartóba hajítja. És ekkor ismét érzi, igen, elönti a régről, de egyre halványabban ismerős szenvedély és már tudja, hogy meg fogja tenni: AZT!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése