Tegnap éjszaka sokat hánykolódtam ágyamban a monte carlói levél tartalma miatt. Mégis úgy éreztem, bármi történjék is, nekem most a verseny a legfontosabb kihívás, amit semmi nem árnyékolhat be, még Navalmoral sem. Hisz épp felejteni jöttem azokat a szörnyűségeket, és már épp kezdtem visszatérni a normál kerékvágásba. Szvetlánával szerelmünk újra kiteljesedőben volt, ismét ugyanúgy fűtöttek az érzelmek, mint megismerkedésünkkor. S most ez a levél… De nem. Most ezzel nem szabad törődnöm. Legalább is a grand prix idejére nem. A félelem, a gyanakvás minden percemet megmérgezné, s nekem most nyugalomra van szükségem. S ha mégis megtalálna az illető, hát majd akkor és ott mindent megteszek, hogy megvédjem magamat és Szvetlánát. Addig azonban élvezni akarom az utazást. Egyedüli óvintézkedés amit bevezettem, hogy PPK-mat betárazva zakóm zsebébe tettem. Éjjel egykor rendeltem egy üveg sztolicsnaját (
http://www.stoli.com/ ), amit annak idején Lazarral és Vaszilijjel oly gyakran öntöttünk magunkba a mámoros moszkvai éjeken. Most azonban altatóként szolgált, és perceken belül meg is hozta hatását.
Másnap Szvetlána csókja ébresztett s hamarosan útra keltünk a távoli Szófiába. Tartottam magam előző napi elhatározásomhoz, s az autózás oly friss élményként hatott, mint 10 nappal korábban, amikor Luzernből Monacóba indultunk.
Maybach! Mily kellemes ilyen magasan ülve vezetni! Fenséges érzés magam előtt látni a hosszú motorháztetőt. Alattam két és fél tonna mérnöki csoda. Szvetlána a jobbomon! Az út királyának éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése