Egy éjszaka Kairóban

A repülőgépen a hangos motorzajtól keveset tudtunk beszélgetni Mr. Bundoise-zal, ezért az első eszmecserénkkel Ciprusig vártunk, ahol a Cruiser részére üzamanyagot, a magunk számára pedig két csésze kávét és egy-egy baklavát vételeztünk. A napfényes repülőtéren nagy vonalakban megosztottuk egymással, ki mit tud Basthet gyémántszobráról és a fegyverről, én pedig felfedtem utazásunk valódi okát, ami számomra is csak pár órával korábban vált világossá. Ezek szerint Kairóban egy bizonyos Szallah vár bennünket, aki részt vett az gyémántmacska ásatásban, és ismer valakit, aki több informcáióval tud szolgálni a többi gyémántot illetően. Az is kiderült, hogy bácsikám összezavart valamit: nem a szultán kincsei indultak vendégkiállításra Isztambulból Teheránba, hanem a perzsa koronaékszerek térnek oda haza.

Ennyivel okosabban folytattuk utunkat az egyiptomi főváros felé, ahova estefelé érkeztünk. Szallah a reptéren várt minket, és az arabokra jellemző szívélyességgel üdvözölt bennünket. Mikor megérkeztünk, végignézett a gépen, az egyik golyóütötte lyukba akasztotta az újat, és vigyorogva ennyit kérdezett - Zi Germanz? - majd hangosan felnevetett és átkarolt bennünket.
- Ma nem lesz szó munkáról, ma szórakozunk! - kiáltott, és mi nem ellenkeztünk, bár őszintén szólva, az egész napos repülés után én már egy ágyat nagyobb előnyben részesítettem volna. A kocsi Kairó Wagh el Birket negyede felé vette az irányt, majd megálltunk a Jázmin ékessége elnevezésű szórakozóhely előtt.
Káprázatos hely volt, az egész hely sárgás-vöröses fényben úszott, a szeparékat elfedő félig áttetsző, fátyolszerű függönyök mögül a vizipipák füstje szivárgott ki, és szerényen felöltözött hölgyek látványa pedig csakhamar a hatalmába kerített. Mr. Bundoise is örömmel fogadta az érzéki leányok kellemes társaságát, azonban mindez előzékeny udvariasság volt a részéről. A szemén látszott, hogy szíve valakiért messze máshol dobog...

Később kellemes társalgásba kezdtünk.Kiderült, Szallah igen sok amerikai kapcsolattal bír. A megboldogult Jack Thomsonon kívül dolgozott egy bizonyos dr. Herny Jones régészprofesszorral is, valamint ismert egy fiatal, lelkes és idealista ellenállót, Rick Blaine-t, akivel többször is találkozott ebben a bárban, mikor az etióp ellenállóknak csempészett fegyvert. Hogy milyen kicsi a világ, az akkor derült ki, mikor Mr. Bundoise megemlítette, hogy ő az említett Ricket tavaly már a spanyol polgárháborúban ismerte meg, ahol elszánt harcostársa volt. Az est hátralévő része a közös történetek felidézésével telt, mindhárman megemlékeztünk a nagyszájú Jack, Bundoise és Szallah pedig a szentimentális Rick néhány remek húzásáról. Hajnali három körül végül Szallahnál nyugovóra tértünk, és igyekeztünk jól kipihenni magunkat, mert másnap nehéz nap várt ránk.