Az ember néha eljut oda, hogy úgy érzi, most kell megálljon. A Grand Prix résztvevői elhaladván a perzsa síkságok, majd hegyvidékek közt, különös érzésekkel küszködtek.
Itt nem voltak pezsgős éjszakák, forgalom alig, csak egymás járműveit pillantották meg néha, de azokat is kilométerekről. Monoton nyomni a gázt, váltani, kanyarodni, figyelni... nagyon kimerítő volt. Élet szinte nem is volt, kisebb falvak porba és eseménytelenségbe fulladva, ritkábban éledező városok, kevés igazi nagyváros.
Milyen jó is volna elfelejteni mindent! Az üldözést, a feladatokat, az életveszélyt, ezt az egész európai keveredést, és csak békésen szivarozni valahol az Isten háta mögött.
Sokan gondolták már így errefelé, és még sokan fogják így gondolni, de a mostani Grand Prix is halad tovább, és menni kell, az afgán vidék új kihívásokkal vár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése