Suhantam az Azúr-parton, néztem a szikrázó tengert, a sziklákat, a távoli hajókat... a menetszél lobogtatta a bőrsapkám szíját, és igazán elégedett voltam. Kis mosollyal a szám szélén előztem néha a gyér forgalom lassabb tagjait. Nem nyomtam padlóig a gázt, ki akartam élvezni a látvány és a hangulat minden cseppjét.
Egyszer megelőzött egy fekete autócsoda, a kerekeket csepp-alakú légterelő fedte, és a hátulja erősen csapott volt. Erőt és büszkeséget sugárzott. Azt hiszem Mercedes-Benz volt. Az autót csodáltam míg az előrébb nem ért már, így lemaradtam a pilótájának járó elismerő biccentésről. De úgy láttam annyira nem is foglalkozott velem. Viszont furcsa, szélesebb, laposabb, távolkeleti arca volt, mandulaszemekkel. Talán japán lehetett. Meglepődtem, majd eszembe jutott az is, hogy akár versenytárs is lehet. De addigra ő már tovatűnt, én pedig nem akartam beérni - úgyis lesz majd még hosszú út sivatagos utakon, kevés
bé szépséges tájakkal, akkor majd ráérek kihasználni az autóm tuningolt motorját. Meg úgyis kiderül.Beértem Abbáziába, emlékeztem, hogy a többiek a Palace Bellevue-t emlegették az indulás előtt. Meg is láttam a Maybach-t és a jó öreg vicomte Pierce Arrow-ját a bejárat előtt. Hohó, na majd mulatunk megint, mint anno, Los Angelesben! Azok voltak ám a laza esték! - gondoltam, majd benéztem a hotelbe. Márványlapok, bársonyszőnyeg, méteres üvegtáblák. Első pillanatra tudtam, hogy ezt most nem. Átgurultam egy kicsi, barátságos Motelbe. Úgy döntöttem beosztom a pénzem, ez késöbb még jól jöhet. Egyébként is szeretem az egyszerűséget.
Lepakoltam és - bár még korán volt - ledőltem az ágyba. Éjjel nem aludtam, így nagyon fáradt voltam. És különben is, szeretek a felkelő napot csodálva vezetni.
Félálomban voltam már, amikor egy dörrenést hallottam, amely még sokáig visszhangzott a házak között. Túl egyértelműen fegyver hangja volt, de nem foglalkoztam vele.
- Remélem jó oka volt rá az illetőnek - valami ilyesmit gondolhattam, mielőtt elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése