Másnap...

"André de Silagie?" Kérdezte a szürke kabátos férfi a Vikomttól. Igen... felelte amaz a szigorú dalmát arc redőit kémlelve. "Pavlekovity rendőrfőnök vagyok az Abbáziai rendőrségtől. Szeretném, ha bejönne velünk az örsre. Szeretnék feltenni néhány kérdést." A vikomt megadóan követte az egyenruhásokat a Vrbovsko Goranska 3.-as szám alá. Pavlekovity udvariasan kinyitotta az ajtót és betessékelte a Vikomtot. "Egy Ronhillt?" nyújtotta ezüst szelencéjét ridegen a Vikomt felé. André elfogadta a felkínált szivarkát, s lassan rágyújtott. "Nézze kedves Silagie úr... Amikor barátja Bonyenko bejelentette érkezésüket, felékszültünk arra, hogy ez a kedves, csendes üdülőváros néhány napra bazárrá változik. Autók, hangoskodás, esetleg egy két duhaj éjszaka... Nem számítottunk a bokorban rejlő rejtélyes Mauser töltényekre. Nem számítottunk utcai lövöldözésre és verekedésre az egyik legjobb nevű szállodánk előtt. Nem számítottunk sziklákra zuhanó emberekre. És én személy szerint nem számítottam arra, hogy ebben a kényes politikai helyzetben a Jugoszláv Királyság nevében kelljen szabadkoznom a területünkön meghalt Német Birodalmi rendőrtisztek kiadatását illetően. Tudja én egy egyszerű vidéki rendőr vagyok. Tyúklopásokhoz és csendháborításokhoz szoktam. Remélem maga tud nekem mondani néhány részletet, amivel kielégíthetem főnökeim igencsak égető kíváncsiságát..." A Vikomt mély levegőt vett... "Nézze kedves Pavlekovity úr..." "Hadnagy, ha kérhetem." - vágott közbe ellentmondást nem tűrően a tiszt. "Nem tudok mit mondani... Az események foglya vagyok én is, s ha elmondanám amit tudok, higgye el rosszabbul járna mint most." "ELÉG!" - kiáltotta Pavlekovity és az asztalra csapott. "Velem ne játsszon! Nekem válaszok kellenek és MOST!" "Maga akarta..." "Mondta a Vikomt megadóan. Ne engem kérdezzen, ha a válaszokat keresi. Hívja fel az ATAC igazgatóságát Los Angelesben. Nekik dolgozom, ha velük beszélt, utána kérdezzen..." Pavlekovity kiment a szobából, s odaszólt az egyik tisztnek. "Hívjátok a számot amit megad..." A vikomt ült az üres kihallgató szobában, s meredten bámulta a hamutálat. Lassan a végére ért a Ronhillnek... Elnyomta, és várt. "Elmehet... Mondta röviden Pavlekovity, mikor visszatért a szobába. "De néhány napig maradjon még a városban. Sajnálom, ha lemarad a mezőnytől..." - vetette oda kajánul. A vikomt felállt, és elindult a kijárat felé. "Tudja... " kiáltott utána Pavlekovity "... ez a Grand Prix meglepően érdekes. Első alkalommal hallgatok ki egy repülőgépmérnököt gyilkossági ügyben... S az első alkalom, hogy a kihallgatott egy Pierce Arrow-n távozhat..." A Vikomt érezte a maró gúnyt a hadnagy hangjában, de nem érdekelte. Mihamarabb vissza akart érni a szállodába, s átkutatni Laurentier feldúlt szobáját, hátha akad egy nyom, egy apró jel, mely segíti kikerülni a slamasztikából, s talán elvezeti eltűnt barátjához.