Az Isteni OtO kezét előre nyújtva sietett a Vicomte felé, s ajkain szégyenlős, de a gyönyörű és ellenálhatatlan nő mégis fölényes mosolya játszott. A vikomt elfordult, s keserűen a padló repedéseit kezdte kémlelni. Ahogy odaért a lány, egy rideg mozdulattal megszabadult ölelésétől.
Vicomte üzenete:
Hagyjuk ezt.... régen volt.
A lány illedelmesen, szemöldökét csodálkozó felvonva visszahúzta kezét. Tudta, hogy illata így is körülöleli a Vicomtot.
OtOOnO üzenete:
- Üdv! Salaaaam - kacagott fel Oto, hogy csillapítsa a köztük támadt feszültséget. - Nehéz volt az út Abbáziáig?"
Vicomte üzenete:
És neked? -kérdezte vitriolosan a Vikomt...
OtOOnO üzenete:
- Nos, Arthur kiváló sofőr...
Vicomte üzenete:
Hagyjuk ezt.
Vicomte üzenete:
Mindannyian tudjuk miről van szó. Honnan tudtak a Gestapo tisztek a hollétemről, ha nem tőled??
OtOOnO üzenete:
- Édesem, azt hiszed, én mindentudó vagyok??? - s egy pillanatra égő vörös rózsák gyulladtak fel a fülcimpáján. - Persze, nem csodálkozom... furcsa híreket hallok mostanság... és hát bizonyos "Távolkeleti kezek" is belekavartak az ügyekbe... de mindent meg tudok magyarázni. Csak ... igyunk valamit! "
Vicomte üzenete:
Mit iszol.... kérdezte hanyagul a Vikomt és intett a barman-nek.
OtOOnO üzenete:
- Hm... te neheztelsz. Nálunk Jáván azt mondják, a haragban elfogyasztott étel s ital méreggé válik..."
Vicomte üzenete:
Harag.... Tudod egyik kedves honfitársad épp a szobámban van megkötözve. Meg akart ölni. Azthiszem a "harag" nem kifejezés. S mérget sem én hordok magamnál a dekoltázsomban...
Egy pimasz mozdulattal OtO csodás kebleire legyintett. Ahogy hozzáért a kerekded formákhoz elöntötte a vágy, de uralokodott magán. Még ma is még most is, annyi év után ez a nő... Az illata, pimasz kacaja, s ártatlannak tűnő arca megbabonázta.
OtOOnO üzenete:
- Hm... nem változál, még mindig az a tüzes Vicomte... De ezt hagyjuk. Komolyan gondoltam, hogy más vágyam sincs, mint barátságom ajánlani, s ... segítségem."
OtO látta a szavai hallatán teremt cinikus mosolyt. Keblei közül egy apró tárgyat húzott elő, s a Vicomte, ki tudni miért, hátratántorodott. Pedig csak egy cseppnyi szobrocska volt, aranyból. Gyémánt szemekkel. Egy macska. Egy gyémánt.
OtOOnO üzenete:
"tegye ezt el...Később megérti, miért. S higgye el, én a jóakarója vagyok.
A vikomt felismerte a szobrot.Néhány hete Berlinben az Egyiptom kincsei kiállításon látott hasonlót. Arra a tárgyra az volt írva: A Gyémánt Macskaisten. Tudta, hogy rendkívül értékes darabról van szó. Lassan a zakójába sűlyesztette, de a kis gesztus, s a bizalom hiretelen támadt légköre felszabadította benne hosszú évek elfojtott keserűségét.
Vicomte üzenete:
Szerettelek Ratu! Szívből szerettelek... Miért tetted AZT?? Miért kellett....
OtOOnO üzenete:
...nem volt más lehetőségem. Bennem is ott él még minden pillanat, mikor szerettél, mikor a karjaidban tartottál... De ... hagyjuk a múltat. Valaki meg akar téged ölni, nyilván tudod. Vannak befolyásos német ... khm...barátaim... talán megtudok valamit. Segíthetek neked..." - nem bírta tovább a Vicomte kutató tekintetét. Épp kapóra jött egy teremszolga, aki udvariasan köhintett a háta mögött.
"Egy úr ezt a ...borítékot küldte önnek, kisasszony"- s átnyújtotta. OtO belekukkantott, s felkacagott.
Vicomte üzenete:
Mi az? Kérdezte ellentmondást nem tűrően a Vikomt.
OtOOnO üzenete:
"A kutyám... Ha megbocsát Vicomte, vissza kell mennem a szobámba egy pillanatra"
A Vikomt nem értette miről beszél OtO, de legyintett. Biztos nem is fontos... Ratunak mindig voltak furcsa dolgai. Ő így szerette.... igen, még mindig.
Vicomte üzenete:
Ratu várj!- kiáltott utána, de a kis test már köddé vált a hall cigarettafüstjében.
A kezébe vette az imént kapott szobrot, forgatni, nézegetni kezdte. Nem értette vajon miért adta oda Ratu a Gyémánt Macskát, s egyáltalán hogy kerülhetett hozzá? Hirtelen feltűnt neki, hogy a kis szobor ébenfa talapzatának alja lötyög. Felkapott egy fogpiszkálót a bárpultról, s felfeszítette vele a kis szelencét. A megdöbbenéstől hirtelen elállt a lélekzete. A talapzatba rejtve egy mikrofilmet talált. Gyorsan visszazárta a szobrot, a zsebébe rejtette, s körbenézett nem látta-e meg valaki. Megkönnyebbülve felsóhajtott, egyedül volt. A szeme sarkából csak az egyik olaszt látta, Stefano-t de ő láthatóan a pincérnővel volt elfoglalva. A szobájába sietett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése