Erzurumi révedezés

-Most elmehettek a picsába. – jegyezte meg halkan, szokásos bornírt modorában Lionell százados. –De ha nem vagytok itt reggel nyolcra, szétrúgom a seggeteket.
A csapat a Frankóisták és német támogatóik egyik táborának szélén kapott kimenőt. Céltalanul bóklásztam a tábor szélén, ahol vidámság és a tapintható élet nyüzsgött a történtek ellenére. A katonákat követték a megszokott hiénák: lacikonyhások, kurvák, sátras bormérések. Egy távol eső sátor mellett mentem el sikertelenül próbálva életet lehelni tűzkövét vesztett öngyújtómba, amikor elém lépett egy gyönyörű cigánylány.
-Jer a sátramba szép katona, jósolok neked, hogy megtudd mi vár rád..
mondta de oly jelentősségteljesen nézett rám, hogy követni voltam kénytelen. Egy nagy sátorba mentünk, ahol sok ruha s színes csecsebecse tarkította a nyomasztó félhomályt. Miután a szemem megszokta a sötétet, megláttam két embert. Bundoise és Bonyenko ült a földön. Megdöbbentem. Bundoise feltápászkodott, hogy elém jöjjön, Bonyenko azonban csak bámult maga elé egyfajta kataton bénaságban. Szemeiben pánik és nyílt őrület. Bundoise sem volt jobb bőrben, csendesen és zavartan beszélt, hangja tele félelemmel. Ahogy jobban megnéztem őket, láttam hogy szedett-vedett uniformisuk tépett. És csupa vér. Úgy néztek ki, mint akik vágóhídról jöttek, kezük és arcuk is alvadt vértől volt mocskos.
-Barátom, mi… mi történt?
-Segítened kell Laurentier.. –mondta Bundoise és remegő kézzel próbált cigarettát sodorni, sikertelenül… -Az oroszok… borzalom…
-Bonyenko mi történt az Istenért?
-Hagyd… hagyd most Vladimirt…
-Beszélj Vicomte az Isten áldjon meg!
-Üldöznek… Az oroszok… rosszabb mint ti itt…
-Monsieur! –szólalt meg a cigánylány félrevonva engem kissé – Valami baj van, tegnap este óta bújkálnak… ki kell jutniuk…
Éreztem, hogy jobb ha most nem kérdezek. Ha megtalálják őket, agyonlövik itt helyben mind a kettőt. Bundoisera néztem, megszorítottam a kezét:
-Figyelj rám Vicomte, nyolcra visszajövök, maradjatok itt!
A cigánylányhoz fordultam
-Nyolcig el tudod őket rejteni?
-Naná Monsieur, nem jön ide a kutya se!
A kezébe nyomtam húsz frankot, és elsiettem. Hogy őszinte legyek elképzelésem se volt hogy mit is tehetnék, de meg kell mondjam őszintén megdöbbentett ahogy kinéztek. Mit tettek? Mi történt? Az ember azonban megszokja hogy ne kérdezzen. Lázasan dolgozott az agyam amiben kezdett valami ötletszerűség kicsírázni. Magamhoz vettem egy üveg konyakot – ó micsoda drága kincs itt a terepen – s Francoisehoz siettem a szanitécekhez. Fiatal orvosegyetemista a Sorbonneon, még a Párizsi késelések idején ismertem meg. Szebben varr mint anyám… Nagy hangon az üveget lóbálva állítottam az egyik kötözősátorba.
-Hé Francoise, te nyomorult kurvapecér! Ma sem haltunk meg igaz-e? Gyere cimbora tekerjük ki a jó üveg nyakát!
-Laurentier te gyilkos disznó! Még nem lőtte el egy kamerád se azt a hülye fejed?
Nevetve öleltük meg egymást, s kilépve a sátorból a latrinák felé tértünk. Jót kortyoltunk a konyakból majd a fülébe súgtam:
-Francoise, segíts nekem. Röhögj, röhögj te idióta, nehogy észrevegyék hogy mit mondok!
Francoise hangosan röhögött, megtaszított s a konyakosüvegre tapadt, de ravasz gascogne-i szemén láttam, hogy figyel.
-Két egyenruha kell a Frankóistákról. Ne németet mert lebukunk. Papírok is kellenek, az is spanyol legyen, nem jó a német passierschein! Ne kérdezz! Hétre visszajövök, csomagold be!
Francoise felröhögött, jó hangosan hogy mindenki hallja:
-A kurvák, mindigcsak a nő te csődör, azt jössz nekem a lapostetveiddel!
A többiek távolabb meghallva csak röhögtek. Otthagytam Francoiset az üveggel, és visszamenve a nyüzsgésbe, egy lerobbant teherautó oldalánál a térképbe mélyedtem. A déli bekötőt mi elenőrizzük. Húsz kilométerrel odébb van a vasúti sín. Onnan már az ő dolguk…
Nehezen telt az idő hatig, igyekeztem szem előtt lenni addig is. Vígadtak a barmok.
Hatkor a kötözőnél lődörögve elém támolygott a mattrészeg Francoise egy kis csomagot nyomott a kezembe.
-Hé Laurentier! Nesze a konyakért cserébe egy kis hazai!
A többiek röhögtek, ittak, s miután megittam velük egy üveg bort és elénekeltem a társasággal a Carmagnolát, leléptem. Nyolckor a cigánylány sátrában voltam. Bonyenko még mindig magábaroskadtan bámult maga elé, Bundoise azonban már kissé élénkebben mozgott.
-Hál’ Istennek mon ami…
-Figyelj ezeket vegyétek fel…
A csomagban két uniformis volt. Véresek és golyó által szaggattak, már amilyet egy szanitéc a hullákról lehúzhat. És két spanyol okmány. A drága Francoise…
-Jól figyelj Bundoise! Itt a déli bekötő. Holnap délben menjetek erre. Én leszek ott figyelőn. Húsz kilométerre a töltés…
-Ismerem… mondta Bundoise.
-Ne késsetek! Ne beszéljetek oroszul. Ne legyetek részegek, mert bevisz a spanyol katonai tábori csendőr. De főleg siessetek.
Bundoise rámnézett, valamit mondani akart, de nem hagytam.
-Mi van Bonyenkoval?
-Majd helyrejön… és nem nézett a szemembe.
-Figyelj Vicomte, ha lebuktok nekem is annyi. Most mennem kell mert feltűnik hogy távol vagyok. Vigyázzatok magatokra!
Ezzel otthagytam a bámuló Bundoiset és csatlakoztam a többiekhez, akik nem hiányoltak. Gutierre már igen részeg volt, Pierre németül énekelt valamit két kondoros pilótával. Csatlakoztam.
Másnap Lionell a déli bekötőhöz vezényelt, de nem egyedül. Gutierrel. Aggódtam mi lesz, és semmi ötletem nem volt, amikor észrevetem Bundoiset, ahogy Bonyenkot támogatva feltűntek az úton. Határozottan jöttek tépett és két számmal kisebb uniformisukban.
-Kik ezek a jómadarak? –kérdezte Gutierre.
-Hagyd! –feleltem, s igyekeztem a lehető legflegmább lenni- részegebbek voltak este mint te.
Gutierrenek látszólag elég volt ennyi, s egy darab szarvasbőrrel tovább fényesített egy mauserlőszert.
-Gyerünk már Bundoise gyerünk – morogtam magamban, s egy cigit nyújtottam Gutierrenek, s beszédbe elegyedtem vele, hogy addig se figyelje két barátomat, akik lassan eltűntek a déli vasút irányában.

-Hé André! Figyelsz rám egyáltalán?
Felocsúdtam révedezésemből.
-Szóval szavamra a Cadillac igen tetszetős jármű, de azért a Maybach…
Elnéztem az elegáns oroszt ahogyan vidáman pakolta be autójába az elmúlt órákban Erzurumban vásárolt fegyvereket. Alaposan bevásároltunk, Aziz az Orani disznó tulajdonában levő készletből. Két Mauser puska – a szokás hatalma - , négy colt, és a biztonság kedvéért két csigatáras Thomson géppisztoly.
–Ugyan André, minek ennyi minden? – kérdezte, s a thomsonnal az autó fellépőjére lépve pózolt Szvetlanának akinek gyöngyöző kacaját messzire vitte a szél. El kell kísérnem Bonyenkot. Vigyázni fogok rá, és a többiekre is. Talán a végére kiderül, mi folyik itt… És törleszthetek. Egy keveset.