Kedves Naplóm!
Ma igen furcsa és ijesztő dolgok történtek velem a fogadónkban. A Jóisten azonban megvédett engem és a mamát is. Minden úgy este fél tíz körül kezdődött amikor Matie a portás átment Villiers bácsihoz és megkért, legyek a portáspult mögött amig vissza nem jön. Alig fontam be a copfomat és rendeztem el a szoknyámat - a mama nem szereti ha rendetlen vagyok a vendégek előtt - amikor hangos zúgással egy nagy automobil lassitott az ajtó előtt és parkolt le kissé távolabb. Nem sokkal később nyilt az ajtó és döngő léptekkel egy férfi jött be rajta. Rámnézett és éreztem, hogy elpirulok. Vidáman mosolygott, szája sarkából cigarettevég lógott ki. Vastag, fehér vászoninge kissé illetlenül mélyen volt kigombolva. Fején széles karimájú kalap, de csizmája és széles bőröve olyan volt mint a katonáké, akiket a júniusi parádén láttam. Tartása is olyan egyenes... Övén tokban egy hatalmas pisztoly lógott s a vállán egy nagy zsákot vetett át. Kicsit megijedtem, de ő felém lépett és viccesen de barárségosan köszönt.
-Bonsoire Madmoiselle! Ön lenne a portás?
-Isten hozta minálunk Uram, én csak helyettesitek, fáradjon beljebb!
A férfi fejét hátravetve csengő hangon felkacagott, kalapját levéve hátrasimitotta haját, akkurátusan elnyomta cigarettáját a pult hamutartójában, majd igy szólt:
-Ez a világ legjobb motele, szavamra, ahogy igy önre nézek!
Néha mondanak ilyeneket nekem férfiak, de most - Uram bocsásd meg nekem - a lábam remegett.
- És árulja el kedves, van szabad szobájuk?
-Van Uram, őszinténszólva, maga az egyetlen vendégünk...
-Remek! - Vágott a szavamba a mosolygós férfi. -Konyakot legyen szives! De előbb lepakolnám a holmimat ha megengedi, de mondja csak hol van a Mária templom, illetve a Joakima Rakova utca?
-A Bellevue hotel mellett a kikötő felé két saroknyira. Milyen névre irhatom a szobát?
-Laurentier. André Laurentier.
Remegett a kezem, ahogy nevét a könyvbe irtam, igen koncentráltam, hogy ne ejtsek pacát mert a mama nagyon megharagudna.
-Itt a kulcs, felkisérem...
-Az Úr odatalál! Emelet, jobbra a folyosó végén! -Szólt közbe a mam kilépve a konyhából.
A férfi ismét jókedvűen felnevetett:
-Nicsak mégegy szép kisasszony! Tényleg ez a legjobb motel amit valaha láttam!
A mama elpirult kissé s legyintve visszament a konyhába. A férfi finoman kivette a kulcsot a kezemből, mélyen a szemembe nézett és vidáman elindult a lépcsőn felfelé. A mama kihajolt a konyhából, s némán megfeddett az ujjával. Alig telt el egy kis idő amikor három hosszú bőrkabátos férfi berúgta az ajtót s az előtérbe nyomultak. Az egyiknek fegyver volt a kezében. Még soha nem féltem igy életemben! Az egyik a konyhából kiterelte a mamát. A pisztolyos elém lépett, hideg szemével rám nézett s bőrkesztyűs kezével maga felé forditotta a vendégkönyvet.
-Dietrich, itt maradsz! - mondta majd ketten felmentek.Nemsokára lövések dörrentek, dulakodás és kiabálás hallatszott az emeletről. Az ott maradt bőrkabátos felrohant de szinte azonnal a korlátot átszakitva legurult a lépcsőn és elterült a földön.
Csönd lett. Csizmadobogás hallatszott és megjelent Monsieur Laurentier ugyanolyan vidáman ahogyan az előbb bár szája kissé vérzett. Kinézett a bejáraton és letette zsákját.
-Madmoiselle. Visszavonom előbbi megállapitásomat. Ez mégsem a világ legjobb motele. Azt hiszem kijelentkezem. - Majd felkacagott. -Ne féljenek, semmi baj! Az urak ha felébrednek keresni fognak, kérem mondják meg nekik hogy vendégeim egy pofa sörre! - És nevetett.
-Kisasszony, hol a konyakom?
Remegő kézzel vettem le a polcról a Napoleont s tölteni próbáltam, de ő kikapta az üveget a kezemből, töltött, majdegy hajtásra kiitta az erős italt. Ezután cigarettát tett kissé vérző ajkai közé, és vigyorgott. Gyufa sercent. Fizetett, majd kalapját fejébe nyomva, zsákját felkapva még odaszólt:
-Orevoir hölgyeim! Talán majd legközelebb.
Örültem, hogy furcsa jókedvem nem hagyott alább akkor sem, mikor a város apró benzinkútjánál egy úr szótlanul a kezembe nyomta a Vikomt üzenetét, majd továbbált. Hiába, Bundoise is fejlődik! Tegnap még arab kocsmatöltelékek, itt ott egy forradalom, ma már maga a Gestapo. Micsoda karrier! Halkan felnevettem, élveztem a Vikomt tőle szokatlanul idegen, komoly aggódó stilusát és a helyzetet hogy egy kukkot sem értek az egészből. Nemsokára lestoppoltam egy kis fogadó előtt, s a szép szőke portáslánytól átvéve a kulcsot a szobámba siettem azzal a szilárd elhatározással, hogy jóféle konyakkal ünneplem meg jókedvemet. Nem telt el azonban tiz perc s az ajtón keresztül lőni kezdett rám valaki. Szerencsém volt ahogy szokott. Ismerős bőrkabát rúgta be az ajtó maradékát. Kiütöttem kezéből a fegyvert, torkon ragatam és fejét az ajtófélfához csaptam párszor, ekkor egy pofont kaptam a tisztességes fajtából. A másik bőrkabát ajándéka. Éreztem, hogy ezek nem az Oran melletti arab suhancok. Ezek kiképzett szakemberek. Elhajolva egy újabb gyors ütés elől egy horgot vittem be neki de nem volt sok foganatja. A földre gurulva dulakodtunk, szék s asztal borult s tört szanaszét, azonban lassan előjött belőlem a rég nem használt rutin. Néhány ütés után elcsendesedett, kilépve az ajtón még a harmadik arcára is egy rúgást helyeztem, s a jó náci a korlátot átszakitva zuhant az előtérbe. Elég hamar levontam a következtetést, hogy el kell tűnjek. Mibe keveredett ez a Vikomt? Felkaptam a zsákomat de megpillantottam a sz egyik ájult fritz fegyverét. Az új P-08-as Luger. A német haditechnika legújabb csúcsa. Kecses alakja arról árulkodik, hogy a németeknek is van szépérzéke. Csizmaszáramba tettem, jól jöhet még. Az ilyedt leánytól azért csak kértem egy pohárral. Véremet égette a kaland, gyomromat égette a szesz, számat égette a pofon. Éreztem, mennyire jó kis hülyeség ez az egész már megint! Elköszöntem s a Cadillacba vágódtam, hogy a találkozóra menjek,de ekkor hátulról pisztolycső nyomódott a halántékomnak. Kifogástalan franciasággal megszólalt egy jéghideg hang:
-Üdvözlöm Monsieur Laurentier!
Jókedvem azonnal elmúlt s megértettem amit a Vikomt üzenni kívánt. Ez bizony nem vicc. Azért higgadtan szóltam:
-Ez itt Abbázia nem Berlin. Ön horvát területen egy francia állampolgárra fog fegyvert. Úgyhogy tegyen meg nekem egy szívességet és menjen a fenébe Herr akárkicsoda.
Egy hatalmas ütést éreztem a tarkómon, egy pillanatra megszédültem.
-Közlöm Önnel, hogy a diplomáciai érzékem erősen közelit a nullához és gond nélül lövöm főbe magát ha nem azt teszi amit mondok.
-És mit óhajt? - kérdeztem zúgó fejjel.
-Tudja a jó szkopolamint, ami szórabírja a magaféléket, pillanatnyilag nélkülözöm, de Szófiában már várnak a kollégáim, higyje el mindent el fog mondani nekem! A maga autójával megyünk. Most pedig kiszállás!
Nem tudtam mit is tehetnék de a fejsebemhez nyúlva éreztem, véres a kezem, s megpillantottam az ajtó zsebéből kilógó papirt melyen a verseny állomásai voltak, eszembe jutott valami. Tétován a papirhoz nyultam s a Szófia bejegyzést határozottan végighúztam véres ujjammal, majd letéptem a darab papirt. Kinyitottam az ajtót, kiszálltam feltartott kezekkel, s a papirkát egy utcai lámpa fénykörébe pöcköltem. Hátha megtalálja valaki Bonyenko útvonallistájának darabját a véres "Szófiával", talán megtalálnak. A náci nem vette észre.
-Megfordulni!-dörrent rám.
Ahogy megfordultam, még arra gondoltam, megtudom-e valaha, mi is folyik itt? Csattant a tarkómon a pisztoly agya s elájultam.
Alig ment el Monsieur Laurentier, amikor tétován, hangos káromkodások közepette, a fejüket fogva letámolygott a lépcsőn a két bőrkabátos. Az egyik a földön fekvőt élesztgette, a másik a telefonhoz lépett. Németül beszélt valamit de kivettem a Laurentier nevet. Letette a kagylót, intett két társának, s szó nélkül elmentek.
Letettem idáig feltartott kezeimet, s a mamára néztem
-Adj egy konyakot Juliette!-mondta a mama s rám nézett: -És tölts magadnak is.
Felhajtotta, s a konyha felé ment: -Mára bezárjuk a boltot!
A pult alá hajoltam a bejárati ajtó kulcsáért amikor berviharzott egy elegáns, nagydarab szakállas férfi. Halkan káromkodott, szétnézett, majd felrohant a lépcsőn. Én a pult mögébújtams vártam mi lesz. Az idegen lerohant s szó nélkül kiment az ajtóm. Én azonnal azajtóhoz szaladtam, bezártam, leoltottam a villanyt, s dobogó szívvel elmondtam egy Ave Mariát. Majd töltöttem magamnak még egy konyakot. A mama biztosan nem haragszik meg érte.
Ma igen furcsa és ijesztő dolgok történtek velem a fogadónkban. A Jóisten azonban megvédett engem és a mamát is. Minden úgy este fél tíz körül kezdődött amikor Matie a portás átment Villiers bácsihoz és megkért, legyek a portáspult mögött amig vissza nem jön. Alig fontam be a copfomat és rendeztem el a szoknyámat - a mama nem szereti ha rendetlen vagyok a vendégek előtt - amikor hangos zúgással egy nagy automobil lassitott az ajtó előtt és parkolt le kissé távolabb. Nem sokkal később nyilt az ajtó és döngő léptekkel egy férfi jött be rajta. Rámnézett és éreztem, hogy elpirulok. Vidáman mosolygott, szája sarkából cigarettevég lógott ki. Vastag, fehér vászoninge kissé illetlenül mélyen volt kigombolva. Fején széles karimájú kalap, de csizmája és széles bőröve olyan volt mint a katonáké, akiket a júniusi parádén láttam. Tartása is olyan egyenes... Övén tokban egy hatalmas pisztoly lógott s a vállán egy nagy zsákot vetett át. Kicsit megijedtem, de ő felém lépett és viccesen de barárségosan köszönt.
-Bonsoire Madmoiselle! Ön lenne a portás?
-Isten hozta minálunk Uram, én csak helyettesitek, fáradjon beljebb!
A férfi fejét hátravetve csengő hangon felkacagott, kalapját levéve hátrasimitotta haját, akkurátusan elnyomta cigarettáját a pult hamutartójában, majd igy szólt:
-Ez a világ legjobb motele, szavamra, ahogy igy önre nézek!
Néha mondanak ilyeneket nekem férfiak, de most - Uram bocsásd meg nekem - a lábam remegett.
- És árulja el kedves, van szabad szobájuk?
-Van Uram, őszinténszólva, maga az egyetlen vendégünk...
-Remek! - Vágott a szavamba a mosolygós férfi. -Konyakot legyen szives! De előbb lepakolnám a holmimat ha megengedi, de mondja csak hol van a Mária templom, illetve a Joakima Rakova utca?
-A Bellevue hotel mellett a kikötő felé két saroknyira. Milyen névre irhatom a szobát?
-Laurentier. André Laurentier.
Remegett a kezem, ahogy nevét a könyvbe irtam, igen koncentráltam, hogy ne ejtsek pacát mert a mama nagyon megharagudna.
-Itt a kulcs, felkisérem...
-Az Úr odatalál! Emelet, jobbra a folyosó végén! -Szólt közbe a mam kilépve a konyhából.
A férfi ismét jókedvűen felnevetett:
-Nicsak mégegy szép kisasszony! Tényleg ez a legjobb motel amit valaha láttam!
A mama elpirult kissé s legyintve visszament a konyhába. A férfi finoman kivette a kulcsot a kezemből, mélyen a szemembe nézett és vidáman elindult a lépcsőn felfelé. A mama kihajolt a konyhából, s némán megfeddett az ujjával. Alig telt el egy kis idő amikor három hosszú bőrkabátos férfi berúgta az ajtót s az előtérbe nyomultak. Az egyiknek fegyver volt a kezében. Még soha nem féltem igy életemben! Az egyik a konyhából kiterelte a mamát. A pisztolyos elém lépett, hideg szemével rám nézett s bőrkesztyűs kezével maga felé forditotta a vendégkönyvet.
-Dietrich, itt maradsz! - mondta majd ketten felmentek.Nemsokára lövések dörrentek, dulakodás és kiabálás hallatszott az emeletről. Az ott maradt bőrkabátos felrohant de szinte azonnal a korlátot átszakitva legurult a lépcsőn és elterült a földön.
Csönd lett. Csizmadobogás hallatszott és megjelent Monsieur Laurentier ugyanolyan vidáman ahogyan az előbb bár szája kissé vérzett. Kinézett a bejáraton és letette zsákját.
-Madmoiselle. Visszavonom előbbi megállapitásomat. Ez mégsem a világ legjobb motele. Azt hiszem kijelentkezem. - Majd felkacagott. -Ne féljenek, semmi baj! Az urak ha felébrednek keresni fognak, kérem mondják meg nekik hogy vendégeim egy pofa sörre! - És nevetett.
-Kisasszony, hol a konyakom?
Remegő kézzel vettem le a polcról a Napoleont s tölteni próbáltam, de ő kikapta az üveget a kezemből, töltött, majdegy hajtásra kiitta az erős italt. Ezután cigarettát tett kissé vérző ajkai közé, és vigyorgott. Gyufa sercent. Fizetett, majd kalapját fejébe nyomva, zsákját felkapva még odaszólt:
-Orevoir hölgyeim! Talán majd legközelebb.
Örültem, hogy furcsa jókedvem nem hagyott alább akkor sem, mikor a város apró benzinkútjánál egy úr szótlanul a kezembe nyomta a Vikomt üzenetét, majd továbbált. Hiába, Bundoise is fejlődik! Tegnap még arab kocsmatöltelékek, itt ott egy forradalom, ma már maga a Gestapo. Micsoda karrier! Halkan felnevettem, élveztem a Vikomt tőle szokatlanul idegen, komoly aggódó stilusát és a helyzetet hogy egy kukkot sem értek az egészből. Nemsokára lestoppoltam egy kis fogadó előtt, s a szép szőke portáslánytól átvéve a kulcsot a szobámba siettem azzal a szilárd elhatározással, hogy jóféle konyakkal ünneplem meg jókedvemet. Nem telt el azonban tiz perc s az ajtón keresztül lőni kezdett rám valaki. Szerencsém volt ahogy szokott. Ismerős bőrkabát rúgta be az ajtó maradékát. Kiütöttem kezéből a fegyvert, torkon ragatam és fejét az ajtófélfához csaptam párszor, ekkor egy pofont kaptam a tisztességes fajtából. A másik bőrkabát ajándéka. Éreztem, hogy ezek nem az Oran melletti arab suhancok. Ezek kiképzett szakemberek. Elhajolva egy újabb gyors ütés elől egy horgot vittem be neki de nem volt sok foganatja. A földre gurulva dulakodtunk, szék s asztal borult s tört szanaszét, azonban lassan előjött belőlem a rég nem használt rutin. Néhány ütés után elcsendesedett, kilépve az ajtón még a harmadik arcára is egy rúgást helyeztem, s a jó náci a korlátot átszakitva zuhant az előtérbe. Elég hamar levontam a következtetést, hogy el kell tűnjek. Mibe keveredett ez a Vikomt? Felkaptam a zsákomat de megpillantottam a sz egyik ájult fritz fegyverét. Az új P-08-as Luger. A német haditechnika legújabb csúcsa. Kecses alakja arról árulkodik, hogy a németeknek is van szépérzéke. Csizmaszáramba tettem, jól jöhet még. Az ilyedt leánytól azért csak kértem egy pohárral. Véremet égette a kaland, gyomromat égette a szesz, számat égette a pofon. Éreztem, mennyire jó kis hülyeség ez az egész már megint! Elköszöntem s a Cadillacba vágódtam, hogy a találkozóra menjek,de ekkor hátulról pisztolycső nyomódott a halántékomnak. Kifogástalan franciasággal megszólalt egy jéghideg hang:
-Üdvözlöm Monsieur Laurentier!
Jókedvem azonnal elmúlt s megértettem amit a Vikomt üzenni kívánt. Ez bizony nem vicc. Azért higgadtan szóltam:
-Ez itt Abbázia nem Berlin. Ön horvát területen egy francia állampolgárra fog fegyvert. Úgyhogy tegyen meg nekem egy szívességet és menjen a fenébe Herr akárkicsoda.
Egy hatalmas ütést éreztem a tarkómon, egy pillanatra megszédültem.
-Közlöm Önnel, hogy a diplomáciai érzékem erősen közelit a nullához és gond nélül lövöm főbe magát ha nem azt teszi amit mondok.
-És mit óhajt? - kérdeztem zúgó fejjel.
-Tudja a jó szkopolamint, ami szórabírja a magaféléket, pillanatnyilag nélkülözöm, de Szófiában már várnak a kollégáim, higyje el mindent el fog mondani nekem! A maga autójával megyünk. Most pedig kiszállás!
Nem tudtam mit is tehetnék de a fejsebemhez nyúlva éreztem, véres a kezem, s megpillantottam az ajtó zsebéből kilógó papirt melyen a verseny állomásai voltak, eszembe jutott valami. Tétován a papirhoz nyultam s a Szófia bejegyzést határozottan végighúztam véres ujjammal, majd letéptem a darab papirt. Kinyitottam az ajtót, kiszálltam feltartott kezekkel, s a papirkát egy utcai lámpa fénykörébe pöcköltem. Hátha megtalálja valaki Bonyenko útvonallistájának darabját a véres "Szófiával", talán megtalálnak. A náci nem vette észre.
-Megfordulni!-dörrent rám.
Ahogy megfordultam, még arra gondoltam, megtudom-e valaha, mi is folyik itt? Csattant a tarkómon a pisztoly agya s elájultam.
Alig ment el Monsieur Laurentier, amikor tétován, hangos káromkodások közepette, a fejüket fogva letámolygott a lépcsőn a két bőrkabátos. Az egyik a földön fekvőt élesztgette, a másik a telefonhoz lépett. Németül beszélt valamit de kivettem a Laurentier nevet. Letette a kagylót, intett két társának, s szó nélkül elmentek.
Letettem idáig feltartott kezeimet, s a mamára néztem
-Adj egy konyakot Juliette!-mondta a mama s rám nézett: -És tölts magadnak is.
Felhajtotta, s a konyha felé ment: -Mára bezárjuk a boltot!
A pult alá hajoltam a bejárati ajtó kulcsáért amikor berviharzott egy elegáns, nagydarab szakállas férfi. Halkan káromkodott, szétnézett, majd felrohant a lépcsőn. Én a pult mögébújtams vártam mi lesz. Az idegen lerohant s szó nélkül kiment az ajtóm. Én azonnal azajtóhoz szaladtam, bezártam, leoltottam a villanyt, s dobogó szívvel elmondtam egy Ave Mariát. Majd töltöttem magamnak még egy konyakot. A mama biztosan nem haragszik meg érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése