Moszkva

- Koba! Gyere már!! - kiáltották idegesen társai, hátukon megrakott zsákokkal a grúz srácnak. Nem ez volt az első rablása. Ha a Párt úgy kívánta, akár ölt is. De most megigézve állt kezében a zsákmány egyik darabjával. A vöröslő rubint szebb és nagyobb volt mint amit valaha látott. - Joszif! Gyere már! Nem várhatunk! - sürgették a többiek. A zsebébe sűlyesztette a kis csecsebecsét, s a többiek után szaladt. Chagatai Khan kincseit szállította Moszkvába a cár különvonata, ám az alig őrzött szerelvényt künnyűszerrel tartóztatták fel Tbiliszinél a rablók. A Kaukázusban rabolni is könnyű volt és elbújni is. Már a kis teherautón zötykölődtek, de Soso, ahogy páran szólították, hangtalanul merült magába. A kő megigézte. Rabolt ugyan eddig is, de a Pártért tette. Nem volt tolvaj, de ezt a követ... Úgy döntött, mivel a többiek úgyse látták, megtartja. Mi történhet?

Joszif Viszarionovics Dzsugasvili a Kremlinben berendezett mozitermében ette kedvenc belga pralinéjét. A Leonidas omlósan olvadt szét szájpadlásán. A gépész a King Kongot adta ki tudja hányadszorra, s Az Acélember megannyiszor úgy nézte a Koponya-szigeti jeleneteket mint egy megigézett kisgyerek. A kitüntetésekkel, csillagokkal és érdemrenddel borított köntöst ilyenkor mindig megbontotta, és a nyakában tartott kis rubintkővel játszott. Egyedül volt, ilyenkor nem kellett a Nagy Vezért, a Kommunizmus Atyját alakítania. Az izgalmas részeknél mindig a szájába vette a kis csecsebecsét, s mint egy csecsemő nyalogatta. A kis ékkőtől sosem vált volna meg. Még álmában is maga mellett tartotta. Kényszerképzete volt, hogy el akarják lopni tőle. Sok óvatlan takarítónő és házicseléd végezte arccal lefelé tömegsírban, mert portörlgetésnél akár egy milliméterrel is arrébb tette a Generalisszimusz nyakláncát. A terembe szinte észrevétlenül belépett egy Cseka tiszt, s hangtalanul az üres Leonidasos doboz mellé tette a Vezértnek frissiben lefordított nemzetközi sajtószemlét.

A film végetért, s a Vezér nagy komótosan elkezdte lapozgatni az iratokat. Egy cikken, a New York Inquirer írásán megakadt a szeme. Érdekesnek igérkezett Mart Humur, a szágoldó riporter helyszíni jelentése, a Monte Carlo - Szingapur rallyról. Kis mosollyal a száján olvasta a cikket... Halott Gestaposok, eltűnt francia tisztek... Izgalmas kis iromány. Ám egy adott ponton a mosoly az arcára fagyott. Egy neven akadt meg a szeme: Vladimir Bonyenko. Azonnal csengetett, s a tiszt haptákba vágta magát. "Küldje ide Berijját." mondta a tőle megszokott félelmetesen nyájas stílusban. A tiszt elszaladt, s kisvártatva megjelent a rettegett Cseka vezetője. Mint egy kivert kutya dörgölődzve nyájasan odament vezéréhez. Sosem tudhatta, egy parancs, egy doboz Leonidas, vagy a szibériai fagy várja a következő percben. "Drága Lavrentyij..." mondta nyájasan a vezér, s Berijja tudta, bonbonok helyett inkább kezdheti számolni élete hátralevő napjait. "Igen.... Generalisszimusz....." "Olvasta a mai sajtószemlét, ugye kedves Lavrentyij?" "Igen uram.... olvastam....." "És? Nem tűnt fel valami?" "Minek kellett volna... uram...." "Hát van most itt ez a kis Grand Prix... Hogy találja? Érdekes?" "Lavrentyij azonnal tudta, hogy nem a napokat, a perceket érdemes innentől visszaszámlálni, a perceket, amíg a Kreml pincéjének padlóján nem fagy vérbe. Ezekben a napokban amúgyis nagyon könnyű volt eltűnni Moszkvában bárkinek, legyen az akár a Párt legfelsőbb vezetésében." "Igen uram, már intézkedtem Uram." "Remek Lavrjósa, remek...Bonbont?" " S kedvesen kínálta Berijjának a pralinésdobozt. Amaz remegő kezekkel elvette a finomságot. "Nézd drága Berijjám. Én egész idáig azt hittem, hogy az utolsó trockistát is eltakarítottátok az útból erre mit látok? Az egyik nemzetközi versenyt szervez luxusautókkal az egész világ szeme láttára..." Lavrentyij szájában egyre keserűbb volt a preliné. Hirtelen Kamenyevre és Zinovjevre gondolt, akik a minap még együtt moziztak és bonbonoztak a Vezérrel, ma meg már a föld alatt, arccal lefelé... "Nézd Lavrjósa. Nem hinném, hogy ilyen fiaskó előfordulhat még egyszer. Szeretném, ha mihamarabb megtennéd a kellő lépéseket, s személyesen felögyelnéd az eseményeket. Nagyon nagyon csalódott lennnék, ha ez a koszos Vladimir elérkezne Szingapúrba." Berijja haptákba vágta magát, és sietve távozott a teremből. "Hmmm..." mondta Sztálin. Ez a Leonidas igazi csemege..."