Nem tudom mennyi idő is lehetett, amikor kissé magamhoz tértem. A hátsó ülések előtt feküdtem a Cadillac padlóján, sötét volt, és borzasztóan fájt a fejem. A kezeim és lábaim összekötözve. Csizmámat lehúzták, a Coltot és a Lugert is elvették. Úton voltunk Szófia felé, hallottam a motor egyenletes, mély búgását, és a Gestapo tiszt bőrkabátjának ropogását az ülésben.
Határozottan bajban voltam. Nem mintha ez előszőr fordult volna most elő velem, de eddig mindig tudtam, hogy miért. Nem mozdultam, úgy tettem mint aki ájult, s végiggondoltam mi is a helyzet.
Ezek azt hiszik, hogy valamit tudok, esetleg valakit ismerek akiről azt hiszik valamit tud…
Gestapo… Lehet hogy tényleg tudok valamit? Ó, Istenem, de fáj a fejem, olyan kusza az egész… ez az egész verseny ezzel a sok alakkal, nem is ismerek igazán senkit…
Nehéz ilyesmit beismerni, de azt hiszem szükségem lesz egy kis segítségre… A Gestapo karmaiból egyedül nem biztos hogy valaha élve kikerülök. Az az érzésem hogy a versenytársaim is bajba kerülhetnek, ha kicsit összefognának, na nem értem, saját magukért… eh, valamit kitalálok….
Jelet, jelet kell hagynom, talán valaki megtalál, ha nem a Vikomt, akkor valaki más… Szétnéztem és észrevettem, hogy a Mauser tára még nálam van. Nem a zsebembe tettem hanem a széles bőröv mőgé tűztem – hiába a szokás hatalma, ha nincs tártáska, ez a legjobb, a zsebből csak kiesik – lassan, nagyon lassan előhúztam. Ahogy kissé összekuporodva feküdtem a padlón, keresgéltem magam körül, találtam egy kis hosszúkás fémdarabkát az ülés alatt. Nem tudom honnan pattant le… Ekkor eszembe jutott. A lőszereket – öt darab – kipöcköltem a tárból és elkezdtem belekarcolni: SZOFIA. Az első elég vacakul sikerült, de azért olvasható… A hátsó ajtó szigetelésén van egy nagy rés… Ki is lehet látni rajta… Kidugtam a lőszert a lukon, s az kiesett a száguldó autóból. A V16 hangjától persze semmi nem hallatszott. Ezaz, talán ha erre jönnek megtalálják…. Elkezdtem a többi lőszert is karcolgatni, s közben éktelenül fájó fejemben nevek, évszámok kavarogtak…
Valaki távolról keveri a lapokat…. Jaj a fejem, Istenem, nem vagyok jól…A Vikomtot még gyerkkoromból ismerem, együtt pofozkodtunk a világ jelentősebb kocsmáiban és hídjai alatt, amíg nagybátyám tisztiiskolába nem küldött. Bonyenkot a Vikomt mutatta be de szinte még gyerekek voltunk. Szinte gerekek voltunk abban az istenverte spanyol háborúban is… olyan fiatalok. Ők, honnan ismerik egymást… várjunk csak… együtt szolgáltak… Navalmoral után engem odaküldtek „rendet tenni”, még kadét voltam, zöldfülű… Navalmoral… Ott sebesült meg Bonyenko… nyolc éve nem láttam, őket, nem is beszéltem velük… és a Vikomt az Adams Toman Aircraft Companyhoz szerződött, egyszer pezsgőztünk ennek örömére… évekkel ezelőtt… az egy fedőszerv csak azt hiszem... amerikai hírszerző ő ez ok, de én mit keresek itt.. Jaj a fejem… Németek… németek…. A németek képeztek ki amikor a Mauser kijött… különleges kiképzés… aztán én oktattam a Oranban a fegyvert a lövészeknek… de akkor a németek még nem álltak hadban… jaj… amikor leszereltem és a cukorüzlet... a cukorgyár ülésein a tábornokok, meg az üzletemberek…. Pénzeltek azok mindent, tőlünk is mindig… pénzt… támogatást… LaRushelle bácsi nem engedte, de benne volt valami üzletben… igen… gyémántok… imádta az ékszereket a vén bolond… engem küldött Chicagóba, de hol érdekelt engem mindez, a leszerelt katonát a szentségit… de ott…. Chicagoban nem voltak németek… nem értem… egy hölgy valami Lady nagy nyakékben… pezsgőt ad…. A spanyolokról beszél, amit én elfelejtenék…meg valami fejlesztésről… katonai… jaj, nem tudom… nem vagyok jól… már három lőszet kidobtam… pihennem kell…
Határozottan bajban voltam. Nem mintha ez előszőr fordult volna most elő velem, de eddig mindig tudtam, hogy miért. Nem mozdultam, úgy tettem mint aki ájult, s végiggondoltam mi is a helyzet.
Ezek azt hiszik, hogy valamit tudok, esetleg valakit ismerek akiről azt hiszik valamit tud…
Gestapo… Lehet hogy tényleg tudok valamit? Ó, Istenem, de fáj a fejem, olyan kusza az egész… ez az egész verseny ezzel a sok alakkal, nem is ismerek igazán senkit…
Nehéz ilyesmit beismerni, de azt hiszem szükségem lesz egy kis segítségre… A Gestapo karmaiból egyedül nem biztos hogy valaha élve kikerülök. Az az érzésem hogy a versenytársaim is bajba kerülhetnek, ha kicsit összefognának, na nem értem, saját magukért… eh, valamit kitalálok….
Jelet, jelet kell hagynom, talán valaki megtalál, ha nem a Vikomt, akkor valaki más… Szétnéztem és észrevettem, hogy a Mauser tára még nálam van. Nem a zsebembe tettem hanem a széles bőröv mőgé tűztem – hiába a szokás hatalma, ha nincs tártáska, ez a legjobb, a zsebből csak kiesik – lassan, nagyon lassan előhúztam. Ahogy kissé összekuporodva feküdtem a padlón, keresgéltem magam körül, találtam egy kis hosszúkás fémdarabkát az ülés alatt. Nem tudom honnan pattant le… Ekkor eszembe jutott. A lőszereket – öt darab – kipöcköltem a tárból és elkezdtem belekarcolni: SZOFIA. Az első elég vacakul sikerült, de azért olvasható… A hátsó ajtó szigetelésén van egy nagy rés… Ki is lehet látni rajta… Kidugtam a lőszert a lukon, s az kiesett a száguldó autóból. A V16 hangjától persze semmi nem hallatszott. Ezaz, talán ha erre jönnek megtalálják…. Elkezdtem a többi lőszert is karcolgatni, s közben éktelenül fájó fejemben nevek, évszámok kavarogtak…
Valaki távolról keveri a lapokat…. Jaj a fejem, Istenem, nem vagyok jól…A Vikomtot még gyerkkoromból ismerem, együtt pofozkodtunk a világ jelentősebb kocsmáiban és hídjai alatt, amíg nagybátyám tisztiiskolába nem küldött. Bonyenkot a Vikomt mutatta be de szinte még gyerekek voltunk. Szinte gerekek voltunk abban az istenverte spanyol háborúban is… olyan fiatalok. Ők, honnan ismerik egymást… várjunk csak… együtt szolgáltak… Navalmoral után engem odaküldtek „rendet tenni”, még kadét voltam, zöldfülű… Navalmoral… Ott sebesült meg Bonyenko… nyolc éve nem láttam, őket, nem is beszéltem velük… és a Vikomt az Adams Toman Aircraft Companyhoz szerződött, egyszer pezsgőztünk ennek örömére… évekkel ezelőtt… az egy fedőszerv csak azt hiszem... amerikai hírszerző ő ez ok, de én mit keresek itt.. Jaj a fejem… Németek… németek…. A németek képeztek ki amikor a Mauser kijött… különleges kiképzés… aztán én oktattam a Oranban a fegyvert a lövészeknek… de akkor a németek még nem álltak hadban… jaj… amikor leszereltem és a cukorüzlet... a cukorgyár ülésein a tábornokok, meg az üzletemberek…. Pénzeltek azok mindent, tőlünk is mindig… pénzt… támogatást… LaRushelle bácsi nem engedte, de benne volt valami üzletben… igen… gyémántok… imádta az ékszereket a vén bolond… engem küldött Chicagóba, de hol érdekelt engem mindez, a leszerelt katonát a szentségit… de ott…. Chicagoban nem voltak németek… nem értem… egy hölgy valami Lady nagy nyakékben… pezsgőt ad…. A spanyolokról beszél, amit én elfelejtenék…meg valami fejlesztésről… katonai… jaj, nem tudom… nem vagyok jól… már három lőszet kidobtam… pihennem kell…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése