Gondolatok

Két agyalágyult barom! Nem tudnak kitörni a bőrükből. Mit tettek a gyönyörű autómmal?! Én csak arra kértem meg őket, hogy vigyék el Szófiába…
Valahogy kibírom, hogy elvesztette gyönyörű fekete fényét, de azt már nehezebben viselem, hogy Stefan sem Szófiában, sem Ankarában nem jelent meg.
Kezdenek egyre súlyosabbak lenni ezek a gyémántok, mivel ezek létezéséről láthatóan senki nem tud, vagy nem feltételezi, hogy nálam van…
Egy mázlim van, hogy megszabadultam az egyik barmomtól, mert valami Oli szállítására kérték meg, vagy beszállt az ő autójába. Mit tudom én már! Nem is érdekel, legalább nem kell néznem a sebhelyes pofáját.
A másik, Zuniga velem jön, de azzal legalább lehet értelmesen beszélgetni. Mondjuk újabban valami hülye álnéven, George, vagy mi hívatja magát.
Itt mindenki megőrül?
Ja, és van egy autó, amire állítólag Navalmoral van írva, csak én nem ismerem azokat a furcsa betűket.
Hát igen… Navalmoral… Drága Spanyol hon!
Emlékszem, utoljára akkor jártam arra, mikor összetalálkoztam azokkal a katonákkal. Jósoltam a franciának kártyából. Ő most részt vesz a versenyen. Milyen kicsi a világ…
Aztán pár nappal később, mikor a szörnyű eseményekről már a fél környék tudott, beszaladt hozzám a francia. Véletlen találta meg a sátramat, s én elbújtattam. Majd jött a haverja, Laurentier, aki azt állította, hogy biztonságban kimenekíti…
Jaj, néha úgy tűnik, mintha ezer éve lett volna, néha meg olyan, mintha 5 perce… Furcsa az élet… Hogy elnosztalgiázgatok magamban vezetés közben!…
Kéne egy autórádió, hogy jó muzsikát hallgassak, akkor nem rohangálnának össze-vissza a gondolataim.
A legnagyobb bajom, hogy minden második gondolatom Boris, a pilóta. Minden első pedig Stefan és a gyémántok… Bár, ha nem kerül elő Stefan, a gyémántokból visszaadhatnám az autóm régi színét. Esetleg mélyzöldre is fényeztethetném. Vagy mélybordóra.
Agyalágyult Zuniga! Ne horkolj olyan hangosan!!!!