Agyviharzóna

Jó lelkű Bertie bácsikám gondoskodott szórakoztatásomról Isztambulig tartó utazásomon. Egy dossziét kaptam tőle, amely a Grand Prix és a titokzatos macska kegytárggyal kapcsolatos információkat gyűjtötte egybe. A hidroplán greenwichi idő szerint este fél kilenckor szállt fel a porthsmouthi kikötőből, a személyes csöndes rosszallásától kisérve, ugyanis nem volt könnyű feladat elhelyezni a termetes Bentleyt az igencsak szűkös csomagtérbe. Bár nem vezettem polgári géppel korábban, az volt az érzésem a szerkezet valahogy furcsán lomhán és nehézkesen szállt fel a vízről és repülés közben is egy-egy turbulenciánál keményen zökkent olykor-olykor, ami láthatóan aggasztotta a személyzetet. Igazán remélem, hogy nem az én Bentleym túlsúlya okozta a problémát. Mindezek után némileg megviselten kezdtem bele a dosszié tanulmányozásába, és őszintén be kell vallanom, csakhamar el is aludtam közben. Mindenesetre olvastam egy lebilincselő órkori egyiptomi legendát, mely szerint Ré, a napisten, Basthettel, a macskafejű istennel, és Sethtel, a pusztulás istenével közösen, minden éjszaka harcba szálltak Apophisszal, a nagy kígyóval, hogy az emberek világára másnap is ráköszöntsön a napfény. A fondorlatos macska azonban idővel szabadulni kívánt kötelezettségétől és úgy döntött, kiváltja magát. Csodás eszközt készített a távoli kelet kincseiből, színes ékkövekből, melyek megsokszorozták isteni apja, Ré erejét, aki így már egymaga is győzedelmeskedni tudott Apophis felett. Így nem csak Basthet, de Seth szolgálata sem volt már kívánatos, amiért a sivatag és a pusztulás istene bosszút esküdött. Titokban felajánlotta szolgálatait Apophisnak, és a távoli keleten felkutatott egy minden más dárgakőnél hatalmasabb rubint, aminek segítségével Apophis visszaverte Ré támadását. Hatalmas tűzgolyó és szélvihar kerekedett, amely szilánkjaira törte a Apophis rubinját és Ré szerkezét, utóbbi darabkáit szerteszórta a Földön... A többire nem emlékszem, feltehetően elaludtam.
Másnap délelőtt a gép megérkezett Isztanbulba. A személyzet szerfelett némi megkönnyebbüléssel vett búcsút tőlem és poggyászomtól, én pedig a kikötőből elindultam a Pera Palas Szálló felé.