...

A pezsgő édes volt és langyos, mikor Szokoloff elém tette Bundoise és Bonyenko rövid felhívását. Óh a régi kedves cimborák, de régen hallottam felőlük. Elmerengtem kissé, s a Boulevard St Denise felől arcomba fújt a szél. A Cadillacre gondoltam, melyet a tréfás kedvű LaRoushelle bácsikámtól örököltem miután oly szörnyű véget ért. Rebecca lefitymálón vette ki a szipkát ajkai közül, felállt az asztaltól s ringó csípővel a Hall felé indult. Egyedül vagyok. Az érzés nem fájt, inkább tompa nyomásként folytogatott kissé, s eszembe jutott a cukor ára, mely egyre csak esik, menekülni, menekülni innen messze! Elindulok a versenyen, bár tudtam, ezzel a döntésemmel végleg kivívom Rebecca haragját! Eh, mit nekem az úri cafkák! Szédültem a rossz pezsgőtől, a tenger felől fúvó széltől mely nekem már nem idéz szerelmet, s a lehetőségtől. Igen, magány kell nekem s némi levegőváltozás. Szokoloffot Ervinért küldetem – vizsgálja meg a kocsit a nagy út előtt. Igen elindulok. Agyő Monte Carlo, te részeg pöffeszkedő város, taszítasz csak csalfa hazugságaiddal, minden híd fölégetve már jelentem… Megtámaszkodom kissé a Honore kőhídjánál, s a kigyúló lámpákba bámulok. Nincs helyem már itt, irány Szingapúr! -Laurentier