"Ki az?" - szólt Szvetlana álomtól ólmos szemekkel mikor a Boy a szálloda szobáján a korai órán kopogtatott. "Elnézést Madamme Bonyenko, de expresse levél érkezett Monseiur Vladimirnak a hajnali postával." Szvetlana tudta jól, ez csakis a Vikomt, e régi elveszett barát lehet, ki évek óta alig írt, s legutóbb is csupán egy titokzatos plakát postára adásával tudatta részvételét a Grand Prix-n. A kopogásra Vladimir is felébredt, s izgalommal vette kezébe a kusza betűkkel megcímzett borítékot. Felismerte barátja kézírását. A borítékon német bélyegek. Ó igen, ez az ő őrült barátja a Vikomt... Mégis ki más menne az Ellenség barlangjába ha nem az őrült barátja, kivel vállvetve harcoltak Katalóniában...
A levélben ez állt:
"Drága Barátom!
Németországból írok. Késlekedtem, s eddig nem jelentkeztem, de meg kell értened, a helyzet barátod számára korántsem rózsás. Napról napra szabadul el az őrültek háza. A körülmények ellenére remélem a startra megérkezem, ha nem utánatok megyek. Utoljára Navalmoral mellett búcsúztunk el, s örülök hogy NAGY ÍVBEN elkerüljük Spanyolhont. Nem hinném, hogy a Világ tanult volna bármit abból, ami ott történt. Berlin manapság árnyéka önmagának, s a magam fajtának már nincs helye itt. Bevallom barátom: Talán megérkezem holnap, de tudnod kell, hogy az életem a tét. Bocsásd meg barátom, hogy ilyen sokáig nem hallattam magam felöl. Majd a verseny szüneteiben talán lesz alkalmam elmesélni mi történt velem Catalonia óta...
Forró öleléssel hű barátod: André"
Vladimir izgatottan és aggódva tette le a gyűrött lapot. Tudta, hogy barátja él, de azt is, számára a Grand Prix nem csak a trófeáért lesz versenyfutás. Hanem az életért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése