Átváltozás

Abbázia felé száguldott velem a jó Cadillac a tengerpart gyönyörű műútján, de én máshol jártam. A csapat nagy része, ahogy láttam már megelőzött, de nem érdekelt. Jó volt órákig nem szólalni meg, egyedül lenni és belső feszültségeimet a pedálon át az útba vezetni. Számos kisebb városon mentünk át, de meg kell mondjam, a térképre csak úgy rápillantottam, eddig csupán a többiek által felvert port követtem. Áthaladva egy ki tudja milyen nevű nagyobbacska városon, mintha a Vikomt Ezüst Nyilát láttam volna egy hotelnek látszó kőoszlopos épület előtt. Stoppoltam, s gondoltam most beköszönök a régi barátnak. Örömmel üdvözöltem az előcsarnokban, s mesélni kezdtem neki az anatóliai vadászutamról, nagy vadászbolond Bundoisenak, azonban ő pár rövid halk szóval elbúcsúzott. Furcsálltam a nagyhangú Vikomttól ezt a modort. Kiballagtam a fénybe, s a nap hátralevő részét szomorkás semmittevéssel töltöttem. Leszállt az est, s ilyenkor különösen jó vezetni, a sötét úton, csak a lámpák barátságos pislákolásai közepette. Az autóba vágtam magam, azonban a Vikomt kurta furcsa viselkedése aggasztott. Alaposan eltávolodtam már a helytől de azért megálltam, és az autóból kiszállva visszanéztem a nagy tölgyfákkal szegélyezett épület felé. Napközen nem láttam a Vikomtot, pedig órákig lődörögtem a hotel közelében. Valami baj van. Távcső kellene. Az egyetlen távcső amivel rendelkezem, az a Mauseren van. Tétováztam, de azért kelletlenül elővettem a fegyvert a tokjából. A távcsőbe pillantva némi keresgélés után megtaláltam Bundoise-t. Verekedett. No persze, a jó öreg Vicomt állandóan balhéba keveredik. A Cadillacra támasztottam a puskát s beállítottam a fókuszt. Néhány fekete bőrkabátos inzultálta a Vicomtot aki vitézül osztotta messze földön híres jobb csapottjait. Nem kívántam beavatkozni, ismertem Budoise-t, többel is elbánt már. Elég jól hullottak a tagok, a Vikomt szórta őket mint szilveszterkor vidám családapa a konfettit. De ekkor az egyik kőoszlop mögül egy zsürke zakós férfi lépett ki, s egy pisztolyt húzott elő, lassan célzott várva az alkalmat mikor tiszta célra lőhet. Az irányzékot kissé feljebb toltam, mert a táv elég nagy volt, s lőttem. A mauser keményen dörrent, hangja messze szállt és soká halt el. A dörrenés, a hüvely magasan csattanó pengése, ahogy kiugrik a töltényűrből, s a fegyverolaj kellemes illata mind ismerős, és meglepően megnyugtató volt. A szürke zakós véres fejjel bukott az oszlop mögé. Bundoise hamar kitalálta, hogy a lövés baráttól származhat, s a dörrenéstől meglepődött maradék két bőrkabátosnak szakszerűen törte ki a nyakát. A nagy zsivány a lelőtt férfira nézett majd felém. Ilyen távból nem valószínű hogy látott, de ő is értette a csíziót, tudta merről jött a lövés. Vigyorogva a homlokához emelte kezét s viccesen biccentett. Láthatólag jól volt és egyáltalán nem biztos hogy szüksége volt kéretlen segítségemre. Energikusan vizsgálta át támadóit, s a kocsija felé igyekezett. Én is eltettem a Mausert, s egy pillanatra a tenger felé néztem, Afrika felől érkező játékos szél cibálta galléromat a sötétben.
Miután leszereltem azt hittem megváltozik az életem. Úgy is lett. LaRushelle bácsikám és az örökség, a cukorrészvények... Igazgatótanácsi ülések, tőzsde, fogadásokon való bájolgás, pezsgőzések... Istenem mennyire nem az én világom.
-Egy gyilkos vagy André, az is maradsz! -mondta anno Rebecca, s talán igaza volt. Pokolba a pezsgővel, konyakot ide! André Laurentier főhadnagy vagyok, a légió meknesi huszonegyesek mesterlövészeinek parancsnoka! Leszereltem, s a zubbonyt ugyan le lehet venni, de a lelkemet nem cserélhetem le! Hirtelen lehullott rólam az elmúlt napok kába boldogtalansága. Visszatettem a puskát a helyére, s az autóra néztem, mintha most látnám először. Ez a sok kacat. Elővettem a késemet és levágtam Ervin által a kocsi hátuljára szíjazott nagy, nehéz utazóládát, mely döngve hullott a porba. Sok luxuskacat. Élelmiszer és a lényeges felszerelés a hátsó üléseken. Ez a sok ruha kinek kell? Egy katona el van egy jó köpenyben, fehérneműt meg majd veszek Szófiában. A volán mögé pattantam, s előkerestem egy doboz Caporalt. Határozottan vigyor költözött az arcomra. Itt vagyok emberek! Valami bűzlik itt, és aki rossz úton jár az megtalál. Ez a hotel itt elkényelmesedett civileknek való. Frakk és champagne... Nekem valami kis motel való. Ok, ez itt egy verseny és le vagyok maradva! A gázba tapostam, s terhétől megszabadulva a Cadillac orrát megemelve vadul feküdt bele az útba. Szállt a folytogató Caporalfüst, és a por, zúgott a motor... mint régen.
A sorsom elé megyek. Legyen úgy ahogyan lennie kell.