...Berlin óta követnek!

...Berlin óta követ valaki!

"...igen, adja oda!" Vetette oda a szálloda portásának a Vikomt, s elvette a levelet. Futólag rápillantott a címzésre. Á! Mr Ziv... Az a kedves figura Los Angelesből...

Boundoise tudta, hogy Berlin nem biztonságos, de nem hitte volna, hogy az életére törnek. Hozzászokott a veszélyhez, hozzászokott a váratlan fordulatokhoz, s az SS tiszt nyakcsigolyájának halk roppanása is ismerős hang volt számára. Már Weimar óta követték, ezt ő is tudta. Néha meg is tréfálta a Gestapo tiszteket: egyik nap például az őt követő tisztnek saját viharöngyújtójával adott tüzet mosolyogva.
"Persona non grata." Nem is várt André virágesőt érkezésekor. Az Adams Toman Aircraft Co. neve viszont nem csengett rosszul a német füleknek. Olyannyira nem, hogy egyik este egy magasrangú Gestapo főnök, bizonyos Krüger is meghívta egy fogadásra. "Vajon hogy kerülhet egy francia arisztokrata egy amerikai repülőgépgyár élére..." Kérdezte pezsgővel a kezében nevetgélve Krűger. "Ó Herr.. Kalandos életem volt, nem is tudja..." "Tudom." vágta közbe hirtelen elkomolyodva a tiszt. A vikomton nem látszott a megdöbbenés, csak gondolkodott, honnan tudhat bármit is ez a koszos kis weimari Gestapo tisztecske, s vajon hogy keveredhet ki Berlinből mihamarabb. A Palast előtt már várták. Ketten voltak. André automatikusan cselekedett, a hosszú évek csatatéri tapasztalata és Los Angeles mocskos utcai megtanították arra, hogy két támadó nem támadó. Az első bőrkabátos figura hamar kiterült, a másikkal kicsit űzdeni kellett, de mikor a hóna alatt meghallotta az ismerős reccsenést, s az elébb még erős test hirtelen homokzsákká ernyedt, csak a hirtelen az utcai lámpa fénycsóvájába gördülő tányérsapka feliratáról jött rá, akit megölt nem a berlini éjszaka egy lekeseredett tolvaja volt, hanem a Párt rohamosztagának tisztje. Most már tudta, hogy a szállodába se mehet vissza. Bepattant az Ezüst Nyílba, levelét melyet már reggel megírt Bonynekónak még bedobta egy utcai ládába, és elindult az éj leple alatt a Francia határ felé...

Mr Ziv levelét hanyagul a zsebébe dugta, és alig kialudt arccal a sokaságba vegyült. Kinyittotta kocsija ajtaját, és beült a finom bőrülésre. Szeme sarkából végigvizslatta az összegyűlt sokaságot. Volt akit ismert, volt akit nem. Fejével odabiccentett Bonyenko felé, aki egy mosollyal nyugtázta megérkeztét. André Laurentier... Az a bohókás idegenlégiós tartotta szóval Vladimirt, s a Vikomtnak nem volt kedve most semmiféle pofavizithez így reggel. Towanda... Ó a drága Towanda... Míly rég is látta, megörült a szíve mikor felcsendült az őszinte kacaj a kedves ajkakról, és a nap megvilágította a vöröslő tincseket. Látta még Stefanot és Augustinot, amint Packardjukba tesznek egy fényképezőállványt s egy kamerát. Vajh mire készülhetnek? Egy Aston Martinnak dőlve régi kedves ismerősét vette észre. Volt már dolga az Inquirer kollégájával, aki valahogy mindig ott volt ahol a Vikomt legyen az a csatamező vagy épp a Grand Prix. Ahogy szeme végigpásztázott a csodás autókon, az izguló versenyzőkön hirtelen megpillantott egy Delahaye Roadstert, s mellette... Nem, hitt a szemének... De hisz ez az egzotikus táncosnő a Palastból! Néhány hete még... S most itt? Boundoise most először igazán meglepődött. Egy pillanatra el is feledkezett hol van, de egy Mercedesben ülő elszánt japán hirtelen eltakarta a gyönyörű ázsiai hercegnőt, s ez a pillanat elég volt, hogy észrevegye, Szvetlana kis fehér kalapja már lengedez.

Elindultak. De a nagy porfelhő mögött, melybe a Vikomt ezüst Pierce Arrowja is beleolvadt csendben robogott még egy fekete Maybach. Ebben nem Bonyenko és kedves neje ültek. Ez az ember nem is a versenyre jött. Más szándékok vezették. A célja nem Szingapúr volt. A célja: a Vimomt volt. S ezt a férfit nem máshogy hívták, mint Ernst Krűger.