Elindultunk

A nap alig kelt fel ezen a reggelen, amikor a kormányzó meglehetősen giccses palotája előtt felsorakoztak a verseny indulói. Korán keltem s a csomagolást Ervinre bíztam. Ó a hűséges Ervin! A Cadillac teljes hátulját katonás rendben pakolta meg felszereléssel, élelmiszerrel, alkatrészekkel, és fegyverekkel. A jó öreg coltot magam is vinni szándékoztam, de a lebel gyorstüzelő puskát kissé túlzásnak találtam, ám betudtam a legionárius múltunkból fakadó fegyvermániának. Amikor azonban a hátsó szélvédő alatt felleltem a gondosan beolajozott mesterlövészfegyvert, szívem majd kiugrott a helyéből, s fájón törtek rám az emlékek, nem javítva egyébként is kutyának való hangulatomat. Azok az Orani napok... Ervin nem magyarázott semmit, s túl kedvetlen voltam ahhoz hogy kérdezősködjem. A tenger felől ragyogón sütött a nap, mikor begördültem a versenytársak autói közé, s kiszáltam üdvözlésükre. Meg kell valljam, borús révedezéseimnek oly mértékben foglya lettem, hogy nem is nagyon emlékszem a részletekre. A jó öreg Vladimir Bonyenkó szívélyesen rázogatta a kezem, emlékszem még Szvetlanára, bájos feleségére is. Nem voltam azonban jelen szellemben s lélekben, hisz nem is tudnám felidézni, hányan is voltunk, néhány arcra emlékszem csupán.
Megakadt a szemem a higgadt japán gyönyörű Mercedesén, de arra gondoltam, az ilyen műútra való, a nehéz terepre a nagy túrakocsi praktikusabb. Volt ott még egy keménykötésű holland, meg egy Aston Martinos úriember... Kalandorok, talán kémek, újságírók, megannyi filmszínház vásznára illő figura, jómagamat is beleértve... Ki mit kereshet itt? Sikert? Diadalt? Pénzt? Vagy talán valami egészen mást? Én csak a magányt keresem, s a nyugalom lesz számomra a vágyott babérkoszorú. Volt ott Madame Bonyenkón kívül egy másik hölgy, talán Towanda volt a neve, mosolygós, kedves arc, bricseszét vidáman lebegtette a szél. Egy nő aki elindul egy ilyen versenyen! Az utolsó pillanatban is szerelt valamit Fiatján. Bundoise-t nem láttam, de meg kell mondjam, zavart már az emberek társasága. Vladimir mondott valami köszöntőfélét, de nem figyeltem. Rebecca szállt ki egy taxiból a sarkon, elémlépett azzal a hideg, érzelemmentes arccal mely annyira sajátja volt, két kezébe fogta arcomat, s megszólalt: -Jöjjön vissza épségben André!
Majd megcsókolt, s a várakozó taxi felé lépkedve halkan megjegyezte: -Ostoba Férfiak!
Beszálltam az autóba, Madame Bonyenkó kihajolva autójukból vidáman meglengette fehér kalapját, s erre feldübörögtek a motorok. Nagy zajt, és sárgás port kavarva elindultunk. Éreztem az autó belsejének illatát, a bőr, a fa, a benzin szagát mely óvón körülvett, mint a V16 kemény dübörgése. Végre magam vagyok.