....OtO!

"Nincs kedvem hozzá..." - mondta a Vikomt, mikor felment Szobájába. Az első napon nem ő volt az első, de ez nem is érdekelte. Míg legtöbben kísérővel utaztak, addig a Vikomtnak nem volt mitfahrere, s "társa" a sötét Maybach sofőrje nem segíteni érkezett. OtO... Istenem micsoda két hét volt... A Palast iffjú sztárja, az Isteni Oto. Első este mikor meglátta tudta, hogy elérte a Végzet. A törékeny ázsiai test minden porcikája szinte kiáltott védelemért, s bizony szerelemért. Amikor a balinéz zenészek muzsikájára ez a kis teremtés elkezdte táncát járni, a szinte gyermeki test feltöltődött nőiességgel, tűzzel, és vad égető vággyal. A Vikomt nem tudott, de valljuk be nem is akart ellenállni. Mindketten fiatalok voltak, s az ember huszonévesen nem úgy gondolkodik mint most, érett fejjel. Ó OtO... Milyen önfeledtek voltak azok a hetek... De amikor a Vikomt előállt OtO-nak, hogy úgy érzi Katalóniában a helye, OtO kérlelte, hogy maradjon. De a Vikomt hajthatatlan volt. Azon az esős délutánon egy fiatal, hazájától távol élő lány szíve összetört. S míg a boldogság egyre távolabb került tőle, a hírnév, és a nagyúri társasági élet egyre feljebb röpítette. Néhány hete Berlinben újra látta az Isteni OtO plakátjait... Eszébe is jutott egy pillanatra, de a fájdalmas emléket hamar elhesegette.

A Vikomt rövid procedúra keretében bejelentkezett a Palace Bellevue-be. Szeretett volna elsurranni, de hirtelen egy harsány hahotára lett figylemes. "Oh Vikomt!! Hát végre láthatom!" Laurentier volt az. Szerette ezt a bohókás figurát, aki még egy ilyen útra is fegyverarzenállal utazott. Hebegve magyarázott valami anatóliai vadászatról, de a Vikomt fejébe üresen kongva hullottak a szavak... Oran... Afrika... Legion des Étrangers... Fáradt is volt, s egész úton a tájat sem figyelve próbálta összerakni emlékei és a jelen apró mozaikjait, hogy lehet az, hogy a hallgatag újságíró, Mart Humur, az Isteni OtO, Bonyenko és Mr Ziv is egyszerre gondolták úgy, hogy nevezniük kell... Már Bonyenkó ötlete is gyanút keltett... De tudta, hogy ezek inkább felzaklatott elméje szüleményei. Bízott barátjába, s bizony ekkor a gyanútlan kalandor André látványa megnyugtatta. A Vikomt némileg faragatlan módon zárta rövidre Laurentier úti beszámolóját, s migrénre hivatkozva szobájába vonult. A bőröndjébe nyúlt, s ágya zöld takarójára egy kis képet helysezett... Hirtelen rátörtek az emlékek. Este nyolc, a száloda hallja.. Ez volt a kis papíron, melyet előző nap délutánján autója ablakába tűzve a kis cetlin megtalált. Este nyolc... Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt álomba zuhant volna.